fbpx

Ismét Sebastian Giraldo Makovej az ország sommeliere

Írta: Czékus Mihály - 2023 december 22.

Idén is megrendezte a nemzetközi szintű sommelier versenyét a Magyar Sommelier Club. Az eseménynek a Continental Hotel Budapest adott otthont. A november 19-20-án megrendezett verseny zsűrijének tagjai a korábbi sommelier bajnokok és világversenyeken résztvevő kollégák ASI diplomásai közül kerültek ki.

borszakértő, sommelier, verseny
A mostani aranyérmes képviseli hazánkat a Sommelier Európa Bajnokságon, Szerbiában

Az első versenynapon írásbeli, majd éttermi, gyakorlati feladatok megoldásában bizonyíthatott a hat versenyző: Budai Norbert, Dénes Dániel, Kovács Péter, Sebastian Giraldo Makovej, Novák Dávid és Pfeiffer Balázs. Közülük a második versenynapra, ami egyben a döntőt is jelentette hárman jutottak tovább. Itt, izgalmas és egyben magas szakmai tudást megkövetelő feladatokban mérették meg magukat a versenyzők. A versenyzők előtt álló kihívások között volt, vakkóstolás, borpárosítás, hibás borlap javítása és három összetett gyakorlati feladat.

Az izgalmas versenynap végén a tavalyi második helyezett, Budai Norbert a harmadik helyen végzett, Kovács Péter az ezüstéremnek örülhetett, Sebastian Giraldo Makovej pedig ismét diadalmaskodott. A jövő évi Sommelier Európa Bajnokságon, Szerbiában a mostani aranyérmes képviseli hazánkat.