A fenntartható növénytermesztésről egyre többet lehet hallani. Jellemzője, hogy azagrotechnikai tényezők mellett a környezetvédelemnek is fontos szerep jut a termesztéstechnológia egyes lépéseiben.
A fenntartható és az integrált növénytermesztés manapság kéz a kézben jár, de már a kilencvenes évek elejétől-közepétől elindultak ezek az irányzatok a nyugati országok mezőgazdaságában. Indokolt is megjelenésük, hiszen az 1980-as évek végéig folytatott „iparszerű” mezőgazdasági termelés a szántóterületeken és azok környezetében sok környezetvédelmi problémát okozott, amelyeknek végső soron az élővilág károsodása mellett az emberi szervezet is szenvedőjévé vált.
A káros jelenségek előidézéséért a mezőgazdasági termesztéstechnológia több eleme is felelős, amelyek közül egyik legjelentősebb a tápanyag-gazdálkodás. Talajaink kultúrállapota folyamatosan romlik, amiért természetesen nem csak a trágyázást lehet okolni, viszont a káros folyamatok visszafordításában, talajaink állapotának javításában ez mindenképpen fontos művelet. Mára a környezetkímélő tápanyag-gazdálkodás és trágyázás szerves részévé vált a fenntartható mezőgazdálkodásnak, integrált növénytermesztésnek, amelynek számos technológiája tör felszínre.
Első körben érdemes tisztáznunk a két fogalmat: trágyázás és tápanyag-gazdálkodás.
Trágyázás alatt értjük azoknak a szerves és szervetlen anyagoknak a talaj termőrétegébe történő bedolgozását, amelyek:
‑ a kultúrnövényeket tápanyaggal látják el,
‑ javítják vagy fenntartják a talaj kémiai, fizikai, valamint biológiai tulajdonságait, évenkénti alkalmazásával a következő terméshez szükséges tápelemeket biztosítjuk növényeink számára.
Ehhez képest a tápanyag-gazdálkodás szélesebb körű, hosszabb távú, átgondolt cselekvés, amely a növények igényein kívül a talajra és környezetre gyakorolt hatásokat is figyelembe veszi.
Írásunkban a környezet- és talajkímélő tápanyag-gazdálkodási módokat, trágyázást szeretnénk nagy vonalakban bemutatni, hiszen részleteiben tárgyalva rendkívül szerteágazó és terjedelmes lenne felsorolásuk, ismertetésük.
Természetes eszközökkel
A szántóföldi növénytermesztésben a növények számára szükséges tápanyagok alapvető forrása a talaj, amely a megfelelő feltételek mellett az egyensúlyt fenntartva – természetes termőképességét megújítva – folyamatosan biztosítja a növények számára a szükségleteiknek megfelelő ellátást. Mindehhez viszont a táplálóanyag-gazdálkodás elsődleges célja kell hogy legyen:
‑ az okszerű és gazdaságos növénytáplálás alkalmazása,
‑ a káros hatások megelőzése vagy minimálisra csökkentése,
‑ a talajok termékenységének megóvása, ahol lehetséges, növelése,
‑ az élő környezet terhelésének csökkentése,
‑ a természeti erőforrások megújulóképességének biztosítása,
‑ a biológiai diverzitás megőrzése.
Mivel a tápanyag-gazdálkodás tudatos, előre tervezett cselekvés, így a környezettudatos tápanyag-gazdálkodáshoz kell hogy soroljuk mindenekelőtt a már oly sokat emlegetett vetésforgó szakszerű alkalmazását is. Erről sokat nem is akarunk beszélni, hiszen ismert, sokfelé olvasható az egyes termesztett növények talajra-utónövényre gyakorolt hatása. Így inkább az említett összefüggések, interakciók pozitív hatásainak a kiaknázására hívnánk fel a figyelmet. A közelmúlt politikai-gazdasági történései következtében kialakuló földgázproblémák – mint tudjuk – kihatottak a műtrágyagyártásra, -ellátásra, -árakra is.
Sokan elgondolkodtak, eszméltek azzal kapcsolatban, hogy az állattartásból, biogáz-előállításból és egyéb más forrásokból származó szerves anyag trágyaként történő felhasználása milyen értéket képvisel mind gazdasági, mind ökológiai, gazdálkodási szempontból. A műtrágyázás mellett a fentiek hatására egyre több tápanyag-utánpótlási, trágyázási megoldás született, amelyek használhatók a szintetikus növénytápláló anyagok helyett vagy azokkal párhuzamosan, növelve hatékonyságukat.
Talajkondicionáló anyagokat, baktériumtrágyákat is alkalmazhatunk
A talaj egy háromfázisú polidiszperz rendszer, amelyben az élettelen talajalkotó anyagok és az élő szervezetek alapesetben egyensúlyban vannak. Ez az egyensúly látszik napjainkban felbomlani az élő szervezetek kárára, pedig a különböző mikroorganizmusok, gombák, baktériumok nagyon fontosak a talajerő-gazdálkodásban. Baktériumtrágyázás alkalmával nem közvetlenül növényi tápanyagot „adunk a talajnak”, hanem a talajban lévő szerves anyag mobilizációját segítjük elő. A szármaradványokat ajánlatos a területen hagynunk, a nyári betakarítású növények esetében elsősorban talajfelszínt árnyékoló hatásuk miatt, későbbiekben – ideértve a nyár végi-ősz eleji betakarítású növények maradványait is – bedolgozva a talaj szervesanyag-tartalmának növelése érdekében. A baktériumtrágyák többféle baktériumfajt, -törzset is tartalmaznak, így a növények tápelemmel történő ellátása mellett termelhetnek hormonokat, enzimeket, amelyek szabályozzák a növények fejlődését.
Négy főbb csoportba oszthatók:
‑ szárbontók, amelyek a szerves anyagokat szervetlen formába „alakítják át”,
‑ nitrogénkötő baktériumok: a levegő nitrogénjét képesek megkötni,
‑ foszfát- és szilikátoldó baktériumok, amelyek a talajbeli foszfor és kálium növények számára gyorsabb elérhetőségét, felvehetőségét segítik elő és‑ hormonszerű anyagokat termelők (fitostimulátorok), ezek képesek a növények növekedését szabályozni, serkenteni, a nagyobb terméshozamok elérése érdekében.
Két fő felhasználási formában találkozhatunk velük:
‑ szárbontó készítmények, amelyek akár már a tarlóhántáskor kijuttathatók, így elkerülhetjük a nagy mennyiségű szerves anyag okozta pentozánhatás kialakulását, illetve
‑ talajoltó készítmények, amelyeket vetés előtt vagy vetéssel egy menetben juttathatunk ki a talajba.
A talajjavító, -kondicionáló szerek is, ha úgy tetszik, „alternatív”, de hatékony részesei a környezet- és talajkímélő tápanyag-gazdálkodásnak. A baktériumtrágyákhoz hasonlóak, de itt a szerek nagy részében a különböző mikroorganizmusok (baktériumok, mikorrhiza gombák) mellett algakivonattal is találkozunk. A talaj szerkezetének javítása mellett azok vízháztartását is kedvező irányba befolyásolják.
A szerves trágyákat is több csoportba sorolhatjuk:
‑ istállótrágya,
‑ hígtrágya,
‑ zöldtrágya,
‑ szalmatrágya,
‑ komposzt,
‑ fekália,
‑ tőzeg,
‑ élelmiszeripari szerves hulladék,
‑ szár- és gyökérmaradványok.
Ezek a trágyaféleségek azon túl, hogy – természetesen – makro- és mikroelemeket is tartalmaznak, közvetett hatásukkal tűnnek ki:
‑ javítják a talajok fizikai és kémiai tulajdonságait,
‑ kedvező hatást gyakorolnak a talajok kationcserélő képességére, pufferkapacitására,
‑ jó hatással vannak a talajok biológiai tulajdonságaira: élénkítik a talajéletet, a mikroszervezetek számára szénforrásul szolgálnak,
‑ az elbomlásuk során keletkező szén-dioxid elősegíti a tápanyagokoldódását,
‑ általuk vitaminok, hormonok, növényi serkentőanyagok kerülnek a talajba,
‑ növelik a humusztartalmat, ezáltal javítják a gyomirtás hatékonyságát, a talaj víz- és levegőgazdálkodását.
Jelen cikkünkben az istálló- és hígtrágyázással foglalkozunk.
Az istállótrágya alatt a gazdasági állatok szilárd ürülékének (bélsár), híg ürülékének (vizelet) és az alomnak a különböző arányú keverékét értjük. A szerves trágyákra jellemző előnyöket itt is megemlíthetjük, felhasználásuk egyetlen hátránya lehet gyomosító képességük, abban az esetben, ha nem voltak kijuttatás előtt szakszerűen kezelve. Az istállótrágyákat érdemes „érlelni”, amelynek hatására a bomlatlan alomanyag bomlásnak indul, megkezdődnek a „feltáródási folyamatok”, humifikáció, a felmelegedő szerves anyagban a gyommagvak, amelyek az állatok bélcsatornáján érintetlenül átjutnak, elvesztik csírázóképességüket. Kijuttatásuk csak akkor kezdhető, ha már homogén, egészen sötétbarna trágya áll a rendelkezésünkre, amelyben az alomanyag már jól elkeveredve, bomlott állapotban van. A friss istállótrágyának ugyanis nagy a szén-nitrogén aránya, azaz nagyon nagy mennyiségű benne a nehezen bomló cellulóz. Ha ez az anyag bekerül a talajba, pentozánhatást idéz elő, ami nem kedvező kultúrnövényeink tápanyagellátási folyamatait tekintve.
Az érlelési folyamat állomásai
Az érlelési folyamat során két szakasz különböztetünk meg:
1. Oxidációs szakasz: a hőmérséklet a trágyakazalban emelkedik, egészen 50–70 oC-ig, ez körülbelül egy hét, aztán a trágyát tömöríteni, összerakni szükséges. Ügyelnünk kell a „túlhevülés” elkerülésére, ellenkező esetben a kazalban belül olyan magas lehet a hőmérséklet, hogy a teljes szerves anyag „elég”.
2. Redukciós szakasz: körülbelül 100 napos szakasz, a C:N arány eléri a 20:1 értéket, a hőmérséklet pedig visszacsökken 40 oC-ra.
Az érett istállótrágyában a nitrogén-foszfor-kálium aránya: 1:0,5:1,2. Ennek megfelelően 10 tonna istállótrágyában megközelítőleg 40–50 kg nitrogénnel, 20–25 kg foszforral és 50–60 kg káliummal számolhatunk, amelyet természetesen befolyásol az állatfaj, amelytől származik, a takarmányozási, almozási technológia, a használt alomanyag, valamint a trágyakezelés technológiája.
Az állatfaj meghatározó lehet az istállótrágyázás alkalmazásánál. A lovak és a juhok trágyája kisebb víztartalmú, ezek gyorsan bomló, úgynevezett hevesebb hatású, „melegtrágyák”. A baromfiistállókból kikerülő trágya is gyorsan bomló, ráadásul nagy a nitrogéntartalma, így túlzott mennyiségben kijuttatva perzselő hatást is kiválthat.
Kijuttatási szempontok
Az istállótrágya kijuttatásának ideje a környezetvédelmi szempontok figyelembevétele következtében szabályozva van, augusztustól októberig lehetséges, tavaszi kijuttatását csak homoktalajon szabad végezni.
Néhány szempontot érdemes figyelembe venni:‑ a kiszórt istállótrágyát lehetőség szerint azonnal be kell forgatni a talajba, ellenkező esetben a talajfelszínen hagyott anyagból 6 óra elteltével 20%-kal, egy nap múlva már 30%-kal, 4 nap múlva pedig már felére csökken a táplálóérték, ugyanis a hasznos anyagok különböző gázok (pl. ammónia, kén-hidrogén stb.) formájában „elillannak”, ‑ a dózis lehet kicsi (30 tonna/hektár), közepes (30–40 tonna/hektár), illetve nagy (40–50, akár 60 tonna/hektár) is,‑ az istállótrágyázás hatása 4 évig tart, de csökkenő mértékben: a kijuttatást követő első évben a teljes mennyiség 40–50%-a hasznosul, az azt követőben 30–35%, a harmadikban 10–20% és az utolsóban már csak 5–10%, így gyakorlatilag, ha van rá lehetőség, már a negyedik évben szórható az újabb adag.
Sok állattartó telep igen nagy mennyiségű hígtrágyával rendelkezik, amelynek kezelése, elhelyezése sokáig küszködés és szükséges rossz volt számukra, de valamit tenni kellett, hiszen sok keletkezett, és a környezetvédelmi szempontokat is kötelező volt betartani. A tavalyi év „műtrágyaválsága” (magas ár, szinte elérhetetlen volt egy időszakban) kissé megfordította ezt a szemléletet, többen szinte „folyékony aranyként” kezdtek rá tekinteni, amely elérhető közelségben van, csupán a szántóföldi használatát kellett megoldani.
A hígtrágyák az alom nélküli állattartásban keletkező folyékony halmazállapotú szerves trágyák, amelyekre jellemző, hogy
‑ bélsárból,
‑ vizeletből,
‑ elcsurgó itatóvízből,
‑ öblítő- és mosóvízből,
‑ egyéb hulladékanyagból állnak.
A hígtrágyák kezelése
Kezelésüket tekintve kétféle eljárás áll rendelkezésre:
‑ Homogenizálásos: a trágya teljes mennyiségét kijuttatják a területre, de előtte a szilárdabb és a hígabb fázist jól összekeverik, egyenletes sűrűséget próbálnak kialakítani. Ma már általában injektálásos módszerrel, veszteségmentesen, egyből a talajfelszín alá kerül a trágya.
‑ Fázisbontásos hígtrágyakezelési módszer: ebben az esetben nem elegyítik, hanem szétválasztják a szilárdabb és a hígabb fázist. A szilárd fázist kiülepítik, szűrik, amely aztán az istállótrágyákhoz hasonlóan kiszórható. A híg fázis már nagyon kevés tápanyagot tartalmaz, így azt legelőkre juttatják, öntözik ki.
A homogenizálásos eljárás elterjedtebbnek mondható, viszont a hígtrágyatárolókban – a bennük kialakított keringtetőrendszerek ellenére – a művelet nehézkes, és nem is mindig eredményes, a szilárd rész ugyanis rendkívüli módon be tud tömörödni, szinte oldhatatlan részt képez, melynek kezelése így majdhogynem lehetetlenné válik. Az így kialakult állapotok megelőzésére vagy a káros betömörödés megszüntetésére különböző készítmények állnak rendelkezésre, viszont alkalmazásuk hatékonysága igen változó. Közülük talán a legeredményesebbek a biopolimer-alapú készítmények, amelyek már az istállóban a trágyához keverve az ammónia jelentős részét lekötik, így az istálló levegőjét javítják, valamint a trágya nitrogéntartalmát „megőrzik”. Nagyon hatékonyak a „bekérgesedett” tárolókba kijuttatva is, a tömör szilárd fázis „feloldásában”, a hígtrágya homogénebbé válásában.
Az említett trágyafélék, tápanyag-gazdálkodási alternatívák egyre inkább előtérbe kerülnek világszerte, hiszen a korábbi iparszerű növénytermesztésre jellemző döntően szintetikus anyagok használata napjainkban már nem fenntartható, így több szempontból is (gazdaságossági, környezet- és talajvédelmi, valamint mert úgyis termelődik) érdemes a szerves trágyákat használni.
A világ élelmezése szempontjából a műtrágyák nélkülözhetetlenek, viszont nem mellékes az sem, hogy a tárgyalt trágyák talajra gyakorolt kedvező hatásuknál fogva a műtrágyák hasznosulási hatékonyságát is növelik, így a termésmennyiség és -minőség is jelentősen kedvezőbbé válik.
SZERZŐ: DR. DÓKA LAJOS FÜLÖP, DR. SZABÓ ANDRÁS • DE MÉK NÖVÉNYTUDOMÁNYI INTÉZET
