fbpx

A mondat, ami megrengette a világ gabonapiacát

Írta: Szerkesztőség - 2023 augusztus 13.

„A következő hónapokban 25-50 ezer tonna gabonát tudunk ingyenesen kiszállítani…” Ez a mondat Szentpéterváron hangzott el az orosz-afrikai gazdasági csúcs megnyitásakor, 2023. július 27-én Vlagyimir Putyin elnök szájából. A találkozó kétnapos volt, s különösen nagy nemzetközi figyelem kísérte amiatt, hogy Oroszország nem hosszabbította meg az Ukrajnával kötött fekete-tengeri gabonaegyezményt, ahogy erről már beszámoltunk.

Ha összehasonlítjuk a Szocsiban tartott 2019-es találkozóval, akkor azt látjuk, hogy akkor 43 vezető, most pedig 21 vett részt rajta. A meg nem jelentek azzal indokolták távollétüket, hogy a háború miatt igyekeznek semlegesek maradni, s a részvételük az orosz oldallal való támogatást jelentené a Nyugat számára, amit nem engedhetnek meg maguknak.

Miért fontos Afrika számára ez az ígéret?

  • Azért, mert a kontinens 29, 65 millió négyzetkilométeren fekszik, ennek a területnek mindössze 6%-át tudják csak művelni a sivatagok és a trópusi esőerdők miatt (ez 1,78 millió négyzetkilométert jelent)
  • népesség alakulása folytán: 1950-ben 230 millió fő volt, 2020-ban 1350 millió főre emelkedett (5,87-szeres növekedés – a legnagyobb ütemű a gyarapodás a világon)
  • Ha összevetjük a népesség alakulását a mezőgazdasági termeléssel, akkor azt is látjuk, hogy gabonaimport nélkül a földrész országaiban éhezés lenne
  • az afrikai országok bármit megadnak a gabonáért, mert az éhezést rendszerint lázadás követi

Mi a célja ezzel Putyin elnöknek?

  • a tavalyi termény a raktárban van, az idei rekordmennyiségnek kell a hely
  • Ukrajna kiütése a gabonakereskedelemből
  • az észak-déli közlekedési folyosó fejlesztése, az áruszállítás leegyszerűsítése
  • a fekete-tengeri gabonaegyezmény teljes felszámolása

Az adatokból azt olvashatjuk ki, hogy a repce kivételével Oroszországban nagymértékben emelkedett a hozam 2021-hez képest, míg Ukrajnában ugyanez negatív irányba mozdult el.

Vlagyimir Putyin céljai szorosan összefüggenek egymással, egyikből következik a másik. A szankciók miatt az orosz gabona egy részét nem tudták eladni 2022-ben, erre megoldást jelenthet az afrikai országokkal történő kereskedelem növelése. Az búzájuk fehérjetartalma meghaladta a 12,5%-ot, emberi fogyasztásra a teljes termés 83%-át minősítették alkalmasnak a múlt évben. Az ukránról elmondható, hogy nem felel meg az uniós előírásoknak, génmódosított, illetve az is tény, hogy nem érkezett meg a fejlődő országokba, hanem jelentős része Európában maradt. Ezzel elérkeztünk a második célhoz, Ukrajna kiütéséhez. Hat országba szállítanának ingyen: Burkina Fasóba, Zimbabwébe, Maliba, Szomáliába, a Közép-afrikai Köztársaságba és Eritreába. Tény, hogy valóban fontos az import ezekbe az államokba, mert a GDP-jük nagyon alacsony, az is tény, hogy tavaly nem kaptak elegendő mennyiségű gabonát.

Elérkeztünk az észak-déli közlekedési folyosó fejlesztésének jelentőségéhez. Itt valósulna meg a szállítás, a lenti térkép mutatja a csomópontokat: Szentpétervár, Moszkva, Asztrakán, Baku, Bandar-Abas, Mumbai, onnét pedig következne Afrika (vasúton, szárazföldön és tengeren vinnék a terményt).

A létrejöttéről még 2000-ben született megállapodás Oroszország, India és Irán között, majd háttérbe szorult egészen 2022-ig, a háborúig. Nagy jelentőséggel bír azóta, mert a gazdasági szankciók miatt az oroszoknak más utakon muszáj megoldást találni a kereskedelem lebonyolítására. A Perzsa-öböl és az Arab-tenger bevonása pedig a hideg tengerek partvonalától való elszakadásukat segítené (Irán így kulcsállammá lép elő).  INSTC a nemzetközi neve folyosónak. A Szuezi-csatornával vetik össze az elemzők: itt a szállítási idő teljes távon 25 nap (a tesztelés még 2022.júliusában történt meg), ez fele a másiknak a távolság és a költségek tekintetében is. Azonban a zökkenőmentes működéshez számos fejlesztés és beruházás szükséges.

Megnéztük az orosz, az afrikai végcélokat és Ukrajnára gyakorolt hatásukat, most az európai következményeket is szükségszerű megemlíteni, mert ez ránk is befolyással lesz.

Mit jelent Európa számára:

  • az ukrán gabona nagy valószínűséggel itt marad
  • a szomszédos államoknak létfontosságú az ukrán importtilalom meghosszabbítása
  • a fekete-tengeri gabonaegyezmény megszűnésekor áremelkedésre számítottak a szakemberek – már Putyin elnök ígérete is csökkentette az árakat, megvalósulás esetén további csökkenés várható
  • a gazdák magas költségei nem térülnek meg

A kereskedelmi útvonalak átrendeződhetnek, eddig kulcsszerepet betöltő országot elveszíthetik pozíciójukat, mások pedig előtérbe kerülnek az új feltételek által.

(forrás: Hírstart, Potori Norbert: Terménypiaci aktualitások előadás 2023, Bernek Ágnes: A Nemzetközi Észak-Dél Közlekedési Folyosó geopolitikai és geoökonómiai jelentősége,2023)

Foto forrása: Chesnot/Getty Images
Gabonapiacot érintő további cikkek nálunk és a közmédiában is olvashatóak.
Kiss Éva