Az utóbbi évek időjárási anomáliái miatt a hazai növénytermesztőknek fel kell ismerniük, hogy ideje alaposan átgondolni, merre menjen tovább a hazai mezőgazdaság. Amikor főnövények stabil és jövedelmező termeszthetősége válik kérdésessé, amikor fajta-, sőt, fajváltások kerülnek napirendre, különösen érzékeny az ember füle az olyan nyilatkozatokra, amelyekre korábban talán oda sem hallgatott volna.
Rybaltovszki Péter például, aki jogász-adószakértőből lett sikeres gazdálkodó, ma már 150 hektáron (!) termeszt gyógynövényt – érdemes meghallgatni, miért gondolja, hogy ez a szegmens az egyik kitörési pont a Kárpát-medence agráriumában. Tény, hogy már a gyógyszeripar is megérzi, hogy nincs, aki gyűjtse a növényidrog-alapanyagként ismert növényeket, így hatalmas üzlet van ezekben, csakhogy – mint Rybaltovszki Péter fogalmaz – a bizonyos szempontból kontraproduktív támogatási rendszer nemigen mozdítja elő a változást.
Nehezebb út ez
Június elején a Pilisben, Leányvár környékén a tájat kémlelő szem két dologban is gyönyörködhet: az elhibázott növényvédelem esztétikájában (ahogy a pipacs pirosra festi a repcetáblát) és a Herbafarm Kft. 150 hektáros csipkebogyó-ültetvényében. A mediterrán lankákat idéző, egységes sorokban virágzó gyógynövény egész dombokat terít be – ekkora terület már egy szántóföldi haszonnövény esetében sem kevés, nemhogy egy kiskultúrában. A vállalkozást vezető Rybaltovszki Péter azt mondja, 10 éve, amikor megelégelte, hogy jogászként „csak” papírokat gyárt, belefogott a gazdálkodásba.
Eleinte nem tudtam még, menynyire fogom komolyan venni, magam is csak az üzletet kerestem benne. Ahogy viszont elkezdtem mélyebben foglalkozni vele, például alaposan végiggondoltam, hogy gyógyászati célra alkalmas növényt akarok termeszteni, elköteleztem magam mellette – idézi a kezdeteket a gazdálkodó. A hat éve ültetett csipkebogyókertek 3 éve teremnek. – Nehezebb út ez, mint a szántóföldi kultúrák. Egy kukoricában vagy búzában járt utak, gyakorlott szolgáltatók, viszonylag egyszerű gépesítés van; nem nagyon lehet melléfogni. Az ültetvényes gyógynövénykultúráknak azonban nincs ilyen múltjuk és technológiájuk: itt minden nekünk kellett kitalálni – árnyalja a képet Péter.
Új piaci szereplők jelennek meg
A gyógynövénykultúra általános hanyatlása nem új jelenség. Noha a Kárpát-medence – akárcsak maga a kelet-közép-európai térség – a kontinens jelentős exportőre volt évszázadokon át. A legfőbb felvevőpiac a növényi drogokat tartalmazó alapanyagokra természetesen a gyógyszer- és étrendkiegészítő-ipar, továbbá a likőr- és édesipar, valamint a gyógy- és élvezetiteagyártók. A társadalom szociálpolitikai helyzete és a munkaerőpiac gyors átalakulása azonban szinte összeomlasztotta a begyűjtésalapú szektor legfontosabb bázisát: a kézi munkával szedett gyógynövény-alapanyagok utánpótlását. A különféle segélyprogramok, illetve más iparágak elszívják a napszámos-munkaerőt ebből a szektorból – csakhogy ezen a területen a gépesítés vagy nem éri el a kézi munka minőségét, vagy olyan költséges beruházást jelent, ami nem térül meg a szűk szegmensben működő kis- vagy középgazdaságokban.
Rybaltovszki Péter egyenesen úgy tudja, hogy az európai gyógyszeripar és élvezetitea-gyártás már nem is képes a kontinensből származó alapanyagokra támaszkodni, más forrásokból kell beszereznie a szükséges mennyiséget, illetve sok esetben helyettesítő termékkel próbálják kiváltani a hiányzó alapanyagot. Ezért is egyértelmű, hogy hatalmas felhasználói, felvásárlói igény van az itthon előállított terményekre. A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaságnak írt közleményben úgy fogalmaznak: „a növényi drog vadon gyűjtése az utóbbi években összeomlott, mivel ez a tevékenység egyre kevésbé rentábilis, és egyre kevesebben foglalkoznak vele. Emiatt jelentek meg az olyan új piaci szereplők, akik standard minőséget és kiszámítható mennyiséget képesek nyújtani a feldolgozóipar számára. (…) Várhatóan a jövőben tovább fog bővülni a feldolgozóipar felvevőkapacitása, így a termesztett gyógynövényállományok jelentősége tovább növekszik.”
Folyamatosan tanulni kell
Rybaltovszki Péter ugyanakkor óva int attól, hogy bárki kellő körültekintés és előkészület nélkül vágjon bele gyógynövények termesztésébe. – Azért nem is szoktam belemenni a technológia részletes ismertetésébe, a betakarításkori hozam mennyiségének az értékelésébe, mert ezek sokkal összetettebb, többtényezős kérdések, mint egyes hagyományos kertészeti vagy szántóföldi növényeknél – hangsúlyozza. Nemcsak a csipkerózsában, hanem a csalán, a boróka vagy a galagonya termesztésében is nagy lehetőséget lát például, de ismét rámutat: nincs tankönyvekből, egyetemeken megtanulható, kijárt út. A szakirodalom ismerete csupán a minimális belépő követelmény egy sikeres gazdaság megalapozásához.
– Minden talaj- és termőhelyi adottság alapvetően érinti a gyógynövények beltartalmi jellemzőit, a csipkebogyó esetében például a karotin- vagy a vitamintartalmát. A komló, a csalán vagy a galagonya termesztésének a sikere is azon múlik, mennyi pénzt, időt és energiát hajlandó rászánni a gazdaság a termesztéstechnológia megismerésére, adaptalására és finomítására. Szinte külön és folyamatosan tanulni kell az adott termőhely növényvédelmét – fűzi hozzá a gazdaságvezető. Ugyancsak jelentős hangsúly van a post harvest technológián, miután a gyógynövény nem gabona, amit akár a tábla mellől elszállít a kamion.
– A gyógyszergyárak vagy a kozmetikai ipar csak megfelelően előkészített állapotban veszi át a terményt. Ebből eredően bizonyos területméret alatt nem is képzelhető el egy gazdaságos, profitábilisan működő gyógynövényültetvény, hiszen bizonyos hektárszám alatt nincs értelme egy nagyobb előkészítő, post harvest infrastruktúra kiépítésének – mondja Péter, hozzátéve: noha a csipkebogyó szinte extenzíven is termeszthető, fél-egymilliárd forint lehet egy nagyobb, önfenntartásra képes ültetvény létrehozása.
Kontraproduktív támogatási rendszer helyett…
A pénzügyi szakemberből lett gazdálkodó azonban nemcsak technológiai, termesztési és piaci kihívásokat lát a gyógynövénytermesztési ágazatban. Úgy véli, a jelenlegi agrártámogatási rendszer maga teremti meg, amint fogalmaz, a „visszaélésszerű támogatásvadászatot”.
– Általános probléma, hogy sok helyen egyáltalán nem törekednek nemhogy a magas hozamokra vagy a jó minőségre, de még a kielégítő szintű talajművelésre sem. A támogatások akkor is járnak, ha csak tessék-lássék bevetik, és egyszer megtárcsázzák a táblát… Számos olyan ültetvény létezik a hazai agráriumban, amelyen nyilvánvalóan nem folyhat jövedelmező, azaz értelmes, célszerű tevékenység; a cél csupán a termeléshez kötött és földalapú támogatások lehívása – hangzik Rybaltovszki Péter kritikája. A szerinte néha kontraproduktív támogatási rendszer egyik negatív következménye, hogy mivel sok helyütt nem folyik értelmes, hasznos növénytermesztés, a föld valójában nem is hasznosul.
– Ha a támogatás miatt egy gazdaság nem érdekelt abban, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű árut állítson elő, attól még a támogatással lehet, hogy ők jól járnak, de az ellátási lánc végén szereplők már nem, mert nem lesz alapanyag. Ha nincs valós termelés, akkor végső soron az élelmiszer-, a takarmány- vagy a gyógyszeripar marad belföldi árualap nélkül, és rákényszerülünk a behozatalra, holott képesek lennénk magunk megtermelni, amire szükségünk van – zárja kört a szakember. A gazdaságvezető szerint ezért olyan támogatási rendszerre volna szükség, amely ösztönzi a modernizációt, a versenyképességet, a mennyiségi és minőségi gyarapodást a növénytermesztésben.
– Egy teljesítményhez, mennyiséghez vagy minőséghez kötött támogatási rendszernek több döntő előnye is volna. Egyrészt az arra alkalmatlan területeken megszűnne az addigi növényekkel való „kínlódás”. Ma sok helyen csak azért van például búza vagy repce, mert a támogatással még így is megéri… A klímaváltozással még több olyan terület lesz, ahol más fajjal kell majd próbálkozni vagy végső soron kevésbé intenzíven művelni, esetleg visszaadni a természetnek. A gyógynövények pedig még a kevésbé jó adottságú területeken is eredményesen termelhetőek, de a kevésbé jó adottságú területek visszaerdősítése is jelentősen segítené a teljes agrárágazatot, a klimatikus pufferkapacitás és a páratermelő képesség növelésével.
Ugyancsak fontos lenne az eredeti ökológiai állapotokhoz hasonló termőföldhasználatot kialakítani: amennyire lehet, helyreállítani erdősávokat, ártéri övezeteket, hogy az időjárás-változás negatív hatásait mérsékeljük. Harmadszor: ha a gazdák látják, hogy az EU-s támogatás nem „fizetéskiegészítés”, hanem valójában a korszerűsítést szolgáló forrás, akkor végre arra költenék, amire való: észszerű gépesítésre, talajjavításra, növényfajváltásra.
A csipkebogyó a vadrózsa (Rosa cannina) gyógyhatású áltermése, amelynek kialakításában a termőn kívül más virágrészek is részt vesznek. A növény szárainak végén, általában az ősz elején vagy közepén, a virágzást követően, a rózsaszirmok lehullása után alakul ki. Ez a rózsa egyik kevésbé ismert része a növény gyümölcse. Jellemzően narancssárga vagy vörös, olykor pedig lila vagy fekete. A különleges termés ehető, ráadásul nemcsak az emberek, de a madarak és a különféle állatok is rendszerint szeretik – sőt, nemcsak a C-, A-, B1- és B2-vitaminban gazdag bogyó, hanem a rózsaszirom is fogyasztható. Erősíti az oxidációs folyamatok szabályozását, szilárdítja a kötőszövetet, támogatja a vérerek falát, illetve fokozza a szervezet védekezőképességét, ellenállását a betegségekkel és a fertőzésekkel szemben.
SZERZŐ: KOHOUT ZOLTÁN
