fbpx

Jön a fagy: éjjel védekeznek a barackosokban

Írta: Kristóf Imre - 2023 március 28.

Füstöléssel, kis kályhák telepítésével és szélgéppel is védekeznek az OMSZ által kedd éjféltől szerda hajnalra jelzett fagy ellen a dél-alföldi gyümölcstermesztők. Az eszközök többfélék, az elszántság viszont közös bennük a termés megvédésére.

Néhány fokon múlhat a termés

fagy elleni védekezés
Fahasábokat égetnek a fagy ellen Forráskúton (Fotó: Horizont Média/Kristóf Imre)

– Éjféltől kint lesz az egész család, és mindent megteszünk, hogy megvédjük a barackosunkat a fagytól – mondja Miskolczi József forráskúti gyümölcstermesztő.  Kis kályhákkal és traktorral húzott – a József által vonszolmánynak elnevezett – fűtő- és füstölőeszközökkel védekeznek a hideg ellen. Sajnos a kajszit már február közepén elvitte a -14,5 fokos hideg, de a teljes virágzásban lévő őszibarackért még megéri küzdeni. Az eszközeiket saját maguk találták ki és valósították meg, mert a ködgyertyák és az eredeti ködsárkány drága beszerzés lett volna. Így egy raklapon elhelyezett és dróthálóval rögzített szalmabálával végzik a gyümölcsösben a füstölést, és emellett kis edényekben fahasábokat égetnek. A legjobb hatásfok a füstöléssel 10-15 km/h sebességgel érhető el, és többször is végig kell menni a sorok között egészen a fagyok elmúltáig.

szélgép fagy ellen
Szélgép keveri a levegőt a szatymazi barackosban (Fotó: Horizont Média/Kristóf Imre)

Bekeverik a melegebb levegőt

Könnyebb módja a fagy elleni küzdelemnek a Szatymazon tavaly átadott és már eredményesen bevetett szélgép beindítása. – Ülepedett fagy jön, ezért eredményes lehet a küzdelmünk – nyilatkozta a MezőHír-nek Gyuris Mihály, a Dél-Alföldi Őszibarack-termesztők Szövetségének elnöke. A 10,5 méteres tengelymagasságban forgó 6 méteres lapátok a magasabban lévő, néhány fokkal melegebb levegőt keverik a gyümölcsfák közé, így emelik a hőmérsékletet néhány fokkal. A körbe forgó szélgéppel 6 hektáros területüket kívánják megvédeni. Ha nagyon hideg jön, ezzel az eszközzel sem lehet megmenteni teljesen a kis gyümölcsöket, de néhány fok mínuszt le lehet küzdeni vele.

„A remény hal meg utoljára”

– A kajszitermésünk már oda lett, az őszibarack és a szilva megmentésére még van remény, és az éjszakai küzdelmünk után megpihenhetünk végre, mert jobb idő jön – mondja Miskolczi József, aki most sem veszítette el az optimizmusát. Hasonlóan vélekedik Gyuris Mihály is: a tavalyihoz hasonlóan ugyancsak eredményes lehet a szélgép használata most, és bíznak a szélgépük hatékonyságában.

Nézzék meg Miskolcziék küzdelméről korábban készített videónkat is!