fbpx

Cseresznye: átlagos termés várható

Írta: Gönczi Krisztina - 2023 március 22.

Az utóbbi években 8-12 ezer tonnás cseresznyetermésekre volt példa Magyarországon, az idei a jobbak között lehet. Az első szakági becslés szerint a mintegy 2600 hektárról 10 ezer tonnára számíthatunk idén.

 cseresznye zöldbimbós
Még kell két hét a virágzáshoz (fotó: Horizont Média)

Nem lesz rossz termés

Eddig a március 17-i fagy volt a legveszélyesebb, de mivel még legalább egy hétig nem nyílnak ki a bimbók, ez sem érintette a cseresznyetermést. A virágzás nagyjából április 5-én, húsvét tájékán indul, pár nappal hamarabb, mint tavaly. Az egyetlen kockázati tényező a tavalyi aszály, ami különösen az öntözetlen gyümölcsösök idei rügyeinek számát és vitalitását befolyásolta.

A termés betakarítása május vége és július vége között zajlik országrésztől és fajtától függően. Fólia alatti termesztésben hazai viszonyok között is leszedhető a nagyméretű, 30 mm-es gyümölcsméretű cseresznye még azelőtt, hogy az első korai, kisméretű cseresznyék elárasztanák a piacot. Erre már létezik is egy egyhektáros pilot projekt. A védett közegben drasztikusan csökkenthetők az időjárási kockázatok. A fóliaernyő jó időben széthúzható, a fák táplálása pedig a földlabda tápoldatozásával történik. A beporzás megrendelt poszméhekkel és helyi háziméhek révén a fólia alatt is biztosítva van.

Visszafogott kereslet és magas árak

Mivel meleg, tavaszi idő van, az ország cseresznyetermelői 2023-ban ismét átlagosan 10 ezer tonnás termésre számíthatnak. A magyar cseresznye legfőbb célpiacai: Ausztria, Szlovákia, Lengyelország, Csehország, Szlovénia és Németország. A Covid óta nagyon visszafogott a hazai kivitel, 9-10 ezer tonnás termések mellett is csak 200-350 tonnát adtunk el belőle, míg 2017 előtt ezer tonnát. A gyümölcs feldolgozásának mértéke közben nem változott.

Július közepén a legolcsóbb a cseresznye, ekkor tavaly a Nagybani Piacon 800-1500 forint közötti áron lehetett hozzájutni. A boltokban és a termelői piacokon nagyjából a nagybani ár duplájára lehet számítani.