fbpx

AgrárgépShow 2023 – Az 50 éves KITE

Írta: MezőHír-2023/03. lapszám cikke - 2023 március 16.

2023 különleges dátum a KITE Zrt. számára, hiszen ebben az esztendőben ünnepli alapításának ötvenedik évfordulóját. Ebből az alkalomból számos látványos eseménnyel várják partnereiket az év során. Az ünnepségsorozat első állomása az idei AgrárgépShow volt.

A KITE Zrt. az idei évben is megtöltötte az F pavilont az AgrárgépShow-n. A 3000 m2-es kiállítótéren több mint húsz új és hat old timer gép került bemutatásra, mindemellett összes értékesítési területük bemutatkozott. Precíziós Gazdálkodási Rendszerük pedig egy külön körstandot kapott a standban, ahol a már ismert applikációk mellett a Kiemelt Szolgáltatási Igazgatóságuk mutatkozott meg, akik a 2020-ban elindított PGR szolgáltatási oldalát végzik a termelők felé. A kiállított termékek közül kettőt érdemesnek talált az AgromashEXPOAgrárgépShow zsűrije a kitüntetésre. A JCB Fastrac ICON traktor, valamint a francia Pellenc cég Optimum szüretelő kombájnjainak digitális megoldásai érdemelték ki a Nemzetközi Termékfejlesztési Különdíjat.

Idén a legszebb standnak járó kitüntetést is a KITE érdemelte ki a nagy standok kategóriájában. Sőt a befektetett munka elismeréseként a Magyar Marketing Szövetség Kiállítói Fődíját is átvehették a pénteki napon.

KITE Zrt.
Szabó Levente vezérigazgató a kiállításon tartott sajtótájékoztatón

A kiállítási terület a fenntarthatóság jegyében épült fel idén, igyekeztek a legtöbb terméküket és szolgáltatásukat bemutatni, melyek a jövő generációit is szolgálják a magyar mezőgazdaságon belül.

Méréseken alapuló öntözési döntéstámogatási rendszer

Számos újdonsággal is készültek, amelyek közül is a legkiemelkedőbb az Innovációs Központjuk legújabb fejlesztése, az öntözési szaktanácsadás felülete, mely professzionális támogatást nyújt az adatalapú vízpótláshoz. Ennek megismerésére is lehetőségük volt a látogatóknak gépcsodáik és szolgáltatásaik bemutatkozása mellett. Mai klimatikus viszonyaink között az öntözés az egyik legalapvetőbb módszere és eszköze a termésbiztonság megteremtésének. Ebben rejlik a fenntarthatósági üzenete is, hiszen így tudja szolgálni egy gazdaság irányításának jövendő generációit már a jelenben.

A KITE Zrt. fejlesztési tevékenysége több évtizedes múltra tekint vissza, és a KITE, mint szaktanácsadással és különböző termesztéstechnológiai elemek adaptációjával foglalkozó szervezet, az 1980-as évek végén meghirdetett Szuper Intenzív Kukoricatermelési Program (SZIK-program) keretein belül 60 000 ha öntözött terület bevonásával öntözési szaktanácsadási rendszert is üzemeltetett. Ezek a szakmai előzmények, valamint az Innovációs Főigazgatóság térinformatikai- és informatikai háttere lehetővé tette egy saját fejlesztésű, országos öntözési szaktanácsadási rendszer kialakítását. A KITE Zrt. Innovációs Főigazgatóságának kollégái az elmúlt években több kísérleti helyszínen is tesztelték az öntözésirányítási szaktanács hátterét adó algoritmusokat, valamint értékelték a szaktanácsadáson alapuló öntözés segítségével elérhető terméstöbbletet.

A kísérletek az ország különböző részein, eltérő szántóföldi és kertészeti kultúrákban kerültek beállításra. Az értékelést térinformatikai háttérrel végzett terepi felmérések, drónos felvételezések, műholdfelvételek és hozammérés segítségével hajtották végre. A kísérletek során több száz űrfelvétel és több millió dokumentált adatot dolgoztak fel. Az eredmények alapján kijelenthető, hogy a KITE Zrt. szaktanácsadási rendszerének ajánlásai szerint üzemeltetett öntözés mind környezetvédelmi, mind ökonómiai szempontból megfelel a modern kor kihívásainak.

Öntözésirányítás megfelelő talajnövény-légkört érintő mérések nélkül nem képzelhető el

A meteorológiai állomások mérési eredményei, bár önmagukban is támogathatják az agronómiai döntéshozatalt, az öntözésirányítás szempontjából még nem elég informatívak, további feldolgozásuk szükséges. A légköri paraméterek – mint a besugárzás, hőmérséklet, szélsebesség és a páratartalom – segítségével meghatározhatjuk a légkör „szárítóképességét”, amelyet potenciális evapotranszspirációnak (ET0) nevezünk. A potenciális evapotranszspiráció alkalmas a különböző területek párolgásviszonyainak összehasonlítására, azonban önmagában még nem ad elegendő információt az adott időszakban az adott növénykultúra által elpárologtatott és a talajfelszínről elpárolgó víz mennyiségét illetően, hiszen ez függ a növényfajtól, fajtától és az állomány fejlettségétől is.

A növényfaj, fajta és a fenológia szerint is korrigált növényi evapotranszspiráció (ETc) segítségével már pontosabban becsülhetjük az adott időszakban jelentkező vízveszteséget, így a csapadékviszonyok, az öntözés és az öntözési hatékonyság ismeretében meghatározhatjuk a klimatikus vízmérleget. Ez megmutatja, hogy csökken, nő vagy stagnál a talaj vízkészlete két meghatározott időpont között. A KITE öntözésirányítási rendszere nemcsak az elmúlt időszakok vízmérlegének megállapítására alkalmas, hanem a hét napos OMSZ meteorológiai előrejelzés integrálásának köszönhetően a futtatás időpontját követő egy hét előrejelzett vízmérlegét is megmutatja.

KITE Zrt.
A KITE öntözésirányítási rendszere nemcsak az elmúlt időszakok vízmérlegének megállapítására alkalmas

A légköri mérésekből származó információ tendenciáját tekintve jól jellemzi a vízkészlet alakulását. A talaj-növény-légkör rendszer vízforgalma azonban olyan sok tényezőtől függ, hogy önmagában ez alapján nem tudjuk megállapítani, hogy a növény számára szükséges talajnedvesség rendelkezésre áll-e a gyökérzónában egy adott időpontban. A talajnedvesség mérése és annak a talajtextúra, valamint a termesztett növény érzékenysége függvényében történő értelmezése azonban közvetlen információt szolgáltat a növény vízellátásáról, és segítségével megelőzhető a vízstressz kialakulása. Ennek szemléltetésére alkalmas az Öntözésirányítás alkalmazás „Talajnedvesség” funkciója.

Az előrejelzett klimatikus vízmérleg és a talajnedvesség ismeretében lehetőség nyílik az öntözések megtervezésére, és amennyiben több öntözött táblával rendelkezünk, akár prioritási sorrendet is felállíthatunk vízstresszelőrejelzés segítségével.

Az öntözési szaktanácsadási rendszer, illetve az erre a célra fejlesztett interaktív és felhasználóbarát öntözésirányítási alkalmazás szervesen kapcsolódik a PGR-be, nemcsak azért, mert a mért talaj-, növény- és atmoszféraadatok egy komplex rendszerben érhetők el, hanem azért is, mert az öntözés a termesztéstechnológia fontos részét képezi.

Az öntözésirányítási alkalmazást 2023-tól elérhetővé teszik a termelők számára. Azoknak a partnereiknek, akik a KITE-től vásárolnak öntözőgépet, az öntözési szaktanácsadás ingyenesen biztosított.

Fodor Mihály