fbpx

A garázsból indult cég 1615 négyzetméteres raktárcsarnoka

Írta: MezőHír-2022/12. lapszám cikke - 2022 december 21.

Elsősorban a cég raktárkapacitása fog nőni, de a gépbeszerzésnek köszönhetően többek között egy kompakt lemezadagoló sorral bővül a technikai eszköztár is – a gabona- és takarmánytároló rendszerek tervezésével, kivitelezésével és beüzemelésével foglalkozó Kal-System Kft. 340 millió forint értékű, támogatott beruházást valósított meg.

Ünnepélyes rendezvény
A támogatott projekt eredményeként épített raktárt és beszerzett gépet ünnepélyes keretek között adták át

A támogatáson felüli összeget a cég önerőből biztosította

Európai uniós támogatással épült új raktárcsarnok Baján, a Kal-System Kft. telephelyén, melynek átadására ünnepélyes keretek között, november elején került sor. Az eseményen az érdeklődők, a vállalkozás partnerei és a médiaképviselők megtekinthették a beruházás során megépített félkészkészáru raktárt, valamint a gyártási technológiát korszerűsítő kompakt lemezadagoló sort is.

„Családi vállalkozásunk a szülők garázsából indult. 2012ben költöztünk a jelenlegi helyre, azóta több ütemben építettük, fejlesztettük vállalkozásunkat: lakatosműhelyt, raktárt, majd a jelenlegi építményt alakítottuk ki” – Kalmár József ügyvezető

A cég a 340 millió forint értékű beruházáshoz 209,3 millió forint feltételesen vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretei között meghirdetett GINOP_PLUSZ1.2.1-21-es kódszámú felhíváson. A projekt megvalósításához a különbözetet a vállalkozás önerőből biztosította.

A támogatás feltételes rendszere azt jelenti, a vállalási időszak végén derül ki, hogy a hozzájárulás összege átfordul-e vissza nem térítendőbe. Ennek megállapításához a fenntartási időszakban vizsgálják a cég működését és az eredményességi célok megvalósulását egy meghatározott pontozásos szisztéma alapján.

Az új raktár
A korszerű raktárban az állványrendszer feltöltése folyamatban van

A fejlesztésnek köszönhetően nő a cég termelékenysége, raktárkapacitása

A projekt fő eredményeként egy 1615 négyzetméteres raktár épült fel, mely a félkész és készáru rendszerezett tárolását segíti. A csarnokban helyet kapott egy soros/statikus és egy karos állványrendszer. A logisztikai rendszer fejlesztése részeként beszereztek egy Hyundai 20BRJ-9 típusú, elektromos, tolóoszlopos targoncát. Ezeknek köszönhetően a vállalkozás növelni tudja raktárkapacitását, logisztikai rendszerét pedig magasabb szinten működtetni, ezáltal a partnerek kiszolgálása egy nívósabb szintet érhet el. Kalmár József, a Kal-System Kft. ügyvezetője elmondta, hogy az új kompakt lemezadagoló sor a korszerű gyártási technológiát szolgálja. Gyorsabb és költséghatékonyabb termelést tesz lehetővé, segíti a lemeztekercsek megmunkálását követő egyedi méretek leszabását, alkalmazásával kevesebb lesz a fémhulladék, illetve csökkenthető az élőmunkaerő-szükséglet. A vállalkozás – a fejlesztés eredményeként – a fenntarthatóság szellemében most már egy 16 kW-os hőszivattyúval oldja meg az irodaépület fűtését. A projekt keretében a cég menedzsmentje részt vett egy 30 órás vezetőikompetencia-fejlesztés témájú képzésen is, mely erősítette a cégnél a korszerű vezetéselméleti szemléletet.

kompakt lemezadagoló
Az új kompakt lemezadagoló sor a korszerű gyártási technológiát szolgálja

Nem állunk meg

A vállalkozás elsősorban a magyarországi piacra összpontosít, de ez nem jelenti azt, hogy megállnak az államhatárnál; vannak referenciáik már Horvátországban, Szlovákiában, Romániában és Moldáviában is.

A cég fejlesztése nem áll meg – mondta Kalmár Róbert műszaki igazgató –, a tervek szerint a következő lépés az irodahelyiségek növelése és a gyártási kapacitás érdekében a lakatosüzem fejlesztése. A vállalatirányítási rendszer fejlesztését már megkezdték, melytől a gyártási és gazdasági folyamatok átláthatóságát, a feladatok dedikálhatóságát várják, ezáltal növelve a minőségi és hatékony termelést.

A rendezvényen készült fotóink képes beszámolónkban megtekinthetőek.

SZERZŐ: BARNA FERENC