Ha az idén megtapasztalt aszály nem elszigetelt jelenség volt, hanem trendet jelző csapás, akkor szembe kell nézni azzal, hogy a nemesítés lehetőségei korlátozottak a klímaválsággal érkező vízhiány kezelésében. Dr. Kruppa József tudósként, cégvezetőként és a nemzeti érdekért, szuverenitásért aggódó polgárként is szemléletváltást sürget.
Víz nélkül
– Ebben a rovatban gyakran előkerül a vetőmag-nemesítésünk jövője, amelynél az utóbbi években új, egyre markánsabb szempont a klímaválság erősödő jelenléte. A hagyományos nemesítés 8-10-12 éves távlatokban hoz eredményt, viszont a klímaváltozás ennél sokkal gyorsabb ütemben produkál vízhiányt és extrém, kiszámíthatatlan viszonyokat. Hogyan és meddig tud ezzel lépést tartani a vetőmagágazat?
– Teljes mértékben nem lehet a növényeket felkészíteni bizonyos extrém hatásokra – így a teljes vízhiányra sem. Víz nélkül nincs élet – ez érvényes a növényekre is. Ha hosszabb ideig nincs víz: csapadék vagy öntözés a tenyészidőszakban, akkor katasztrofális helyzet alakul ki – mint az idén is az aszály sújtotta régiókban. Ha tartósan nincs felvehető víz a talajban, akkor hiába fejlesztünk ki jobb tápanyag-utánpótlási módokat, hiába vannak nagy termőképességű fajtáink – a növények genotípusuktól függően gyorsabban, vagy lassabban, de elpusztulnak. Na, ekkor, az utolsó pillanatban, megmentheti a jó genotípus, a jó szárazságtűrés a növényt, a termést, mert ha tovább bírja 10-14 nappal, mint egy másik kevésbé szárazságtűrő növényfajta – és közben megjön az eső vagy öntözés –, akkor túléli és lesz termés. Természetesen ezt a szárazságtűrést a fajtaspecifikus, harmonikus tápanyagellátás is növeli. A nyári aszállyal szemben nagy jelentősége van továbbá a koraiságra történő nemesítésnek – a tenyészidőszak rövidítésével alacsonyabb, de biztosabb termés érhető el az őszi és tavaszi vetésű növényeknél egyaránt. A növények kritikus fejlődési szakasza; a virágzás és a termésképződés korábbra hozható, amikor még alacsonyabb a hőmérséklet, kisebb a párolgás (evapotranszspiráció), így a növények vízellátása javul – ezzel is növelve a termésbiztonságot. Viszont egy ilyen katasztrofális aszályt, mint az idei, kizárólag nemesítéssel nem lehet kivédeni. Természetesen szükséges a szárazságtűrésre, koraiságra fókuszálni a nemesítés során – és ez az egyik legfontosabb célunk is. Vannak is eredmények – különösen tetten érhető volt ez ebben az évben a hazai fajtáknál –, de ennek a lehetőségei korlátozottak.
Portré. Prof. Dr. Kruppa József növénynemesítő agrármérnök, a Debreceni Egyetem c. egyetemi tanára, a Kruppa-Mag Kutató, Vetőmagtermesztő Kft. ügyvezetője és tulajdonosa Kisvárdán született, 1960-ban. Öntözéses-meliorációs üzemmérnök, agrármérnök, kutató és egyetemi tanár, pályája során dolgozott agronómusként és kutatóként, irányította a USAID burgonyaprogramot és a Dutch-Hungarian Potato Projectet. 2008-tól a Kruppa-Mag Kutató Kft. alapító tulajdonosa, ügyvezetője. Számos tudományos eredménye közül kiemelkedik 11 államilag elismert fajta nemesítése, 163 tudományos publikáció és 37 könyv, amelyeknek szerzője, társszerzője, s amelyek közül 10 egyetemeken és főiskolákon engedélyezett tankönyv (5 idegen nyelvű). Több rangos szakmai elismerés és felsőoktatási címzetes tanári cím mellett elnökhelyettese a Magyar Növénynemesítők Egyesületének, és tagja a MTA Növénynemesítési Tudományos Bizottságának.
– Ez éppen ezen a vidéken is (az interjú Szarvason készült, november elején – KZ) bebizonyosodott az idei, súlyos aszály idején.
– Itt is, de nem csak itt. Az egyik hazai nemesítőház kukoricái Közép-Magyarországon bizonyították, hogy érdemes a hazai viszonyokra nemesített fajtákat termeszteni, mert jobb eredmények várhatóak a magyar genetikától, az itt honos fajtáktól – amin nem is lehet csodálkozni, hisz a Kárpát-medence a bölcsőjük. Ám még ezzel együtt sem lehet önmagában ettől várni a megváltást.
– Felmerül már nemcsak a fajta-, hanem a növényfajváltás kérdése is?
– Amikor olyan durva időjárási viszonyokkal találkozunk, mint idén, akkor természetesen felmerül a kultúrák váltásának a kérdése. A vízigényes kultúrák csökkentésén, a kevésbé vízigényes fajok szerepének bővítésén kell elgondolkozni. Ez nyilván érinti a kukoricát, mint az egyik fő növényünket, amely éppen a legfontosabb vegetációs időszakban szenvedi el a tavasz végi, nyári csapadékhiány következményeit. Ezzel szemben a kalászosok, amelyek hasznosítják a téli csapadékmennyiségeket is, nyilvánvalóan kevésbé kitettek ennek. És még ezeken belül is a rozs és a tritikálé különösen itt említendő. Nagyobb mozgásteret kínálnak a növénytermesztésben.
– Még a nemesítésre visszatérve: ide érti a nem hagyományos, új technológiákat is, amikor arról beszél, hogy a lehetőségek korlátozottak?
– Igen. A nemesítés lehetőségei ugyan korlátozottak, de az elérendő nemesítési cél érdekében használnunk kell az új technológiákat, korszerű biotechnológiai nemesítési módszereket – a transzgénikus nemesítés (GMO) kivételével –, mert a GMO-fajták termesztése Magyarországon tilos. Nagy lehetőséget és kisebb kockázatot látok viszont a precíziós nemesítésben (génszerkesztés) – sajnos jelenleg ezt is GMO-nak tekintik. Viszont a klasszikus nemesítési módszerek jelenleg még nem megkerülhetők. Szelekcióra, fajtakeresztezésre eddig és eztán is szükség volt és lesz, mert leggyakrabban ezek révén hozhatók létre új tulajdonságok, genotípusok, fajták.
– Ön szerint mi a legfőbb aggály e téren?
– Elsősorban az, hogy ezeknek a GMO-fajtáknak az „ártalmatlan voltát” nem támasztják még alá hosszú távú kísérletek, tehát a kockázat fennáll. Ha például egy növényt kártevő- (rovar)ellenállóságra GMO-módszerrel nemesítenek úgy, hogy valamilyen toxint termeljen maga a növény, akkor lehet, hogy ezzel a kártevőt sikerül távol tartani, elpusztítani, ám ugyanez a toxin nyilván hatni fog az ezzel takarmányozott állatra vagy a GMO-növényt fogyasztó emberre, illetve a GMO-növényből és/vagy az azt elfogyasztó állat húsából készült élelmiszert elfogyasztó emberre. Ezek a toxinok felhalmozódhatnak a szervezetünkben, ami egészségkárosodást okozhat. Ma annyit már tudunk, hogy az ilyen GMO-növények legalábbis allergének lehetnek. Azt pedig még egyáltalán nem tudjuk, hogyan hatnak hosszabb távon az ökoszisztémára.
– Viszont a precíziós eljárások nem alkalmaznak ilyen erőteljes beavatkozásokat…
– Így van. Ez valójában egy irányított mutáció, amellyel nem visznek be idegen gént, csak a saját genomot módosítják. Óriási lehetőség, amellyel új, kedvező tulajdonságok hozhatók létre és érvényesülhetnek, a kedvezőtlenek pedig kiiktathatók. Ráadásul a növénytermesztésben maga az eljárás sem gerjeszt olyan etikai dilemmákat, mint például az állatokat vagy különösen az embert érintő ilyen irányú kutatások esetében.
– De még mindig fennáll az, amit említett, hogy a klímaválság okozta kihívásokban nem szabad túlbecsülni a lehetőségeit.
– Ezzel a módszerrel sem lehet határtalanul eredményeket elérni bizonyos kihívásokban. Lehet a rezisztenciát, a jobb beltartalmat, a hozamot érintően előrelépni, de ha nincs víz, akkor megszűnik az élet! – vagyis a vízhiánnyal is kezdeni kell valamit – konkrétan jobban kell gazdálkodni a vízzel, és a sokkal nagyobb arányú öntözést lehetővé tévő vízkivételi helyeket kell kiépíteni.
– A hazai fajtáknak milyen kilátásaik vannak az említett, várható stratégiai fordulatban, a kultúrák közötti hangsúlyváltás szempontjából?
– Igen jó kilátásaik vannak, ha a kiváló értékmérő tulajdonságaikra, stressztűrésükre gondolunk, és szerencsére még rendelkezünk minden fontosabb növényfajból kiváló fajtákkal, amelyek a biológiai sokszínűség növelését is lehetővé tennék. A legfőbb problémát az okozza, hogy folyamatosan szorulnak ki a vetésterületről a kiváló magyar fajták, és ennek gazdasági és élelmezésbiztonsági kockázatát nagyon komolyan kell vennünk. Azt viszont még a klímakutatók sem tudják biztosan megmondani, hogy például az idei rendkívüli szárazság az ötven-száz évente előforduló aszályperiódusok egy újabb ismétlődése volt-e, vagy a klímaváltozás megnyilvánulása, amelynek gyakorisága más szélsőségekkel együtt növekedni fog.
– A csapadékhiány az utóbbi években viszonylag állandó probléma.
– Igen, ilyen például az őszi és/vagy tavaszi esők érkezésének bizonytalansága, amely azon kívül, hogy a vetések kikelését veszélyezteti, a kiszáradt homoktalajokon növeli a szélerózió (defláció) kártételét is. Ezért is értékelődik fel az olyan fajok termesztése, amelyek a még hosszabb távon is várhatóan rendelkezésre álló téli csapadékot képesek jól hasznosítani, vagyis az őszi kalászosok.
A magyar vetőmag kilátásai
– Az ön kutatói és cégvezetői tevékenysége nagyban kötődik a rozs- és tritikálé nemesítéshez, -termesztéshez. Milyen távlatokkal bírnak ezek?
– Ha röviden akarom mondani: nyerők. A kalászosok, mint már mondtam, eleve kisebb víz- és tápanyag-igényűek, és valóban kiválóan hasznosítják a téli csapadékot. Közülük is szárazságtűrésével, széles körű abiotikus és biotikus rezisztenciájával és környezetbarát termesztésével kiemelkedik a rozs és a tritikálé. Mindkét növényfaj jól bírja a kisebb inputanyag-ellátottságot, a kevésbé intenzív körülményeket, és a kártevőktől való fenyegetettségük is kisebb, mint más kalászosoké. Nem véletlen, hogy idén nagyot nőtt a vetőmagjaik iránti kereslet. Kétszer annyit is el tudtunk volna adni, de az aszály miatt ebben az évben kevesebb termett. A megnövekedett keresletnek alapvetően az az oka, hogy klímaváltozás (aszály) hatására a tömegtakarmány biztosításában egyre nagyobb teret hódít ez a két faj. Hatalmas, stabilan 20 tonna/ha körüli szilázsmennyiséget produkálnak kiváló takarmányértékkel, és az általában áprilisi betakarításukat sem érintik annyira az időjárási kockázatok.
– A takarmányozási kutatások kiemelik a jó beltartalmi mutatókat, emészthetőséget.
– A gyakorlat visszaigazolja a szántóföldi kísérletek kutatási eredményeit a takarmányérték-vizsgálatok vonatkozásában is, és persze az állatok egészségével és a tejhozammal. A stabil és eredményes termeszthetőség mellett nagyon előnyös a takarmányértékük, különösen a hazai fajták esetében. A 19-21%-os nyersfehérje-tartalom – a kalászolás előtti fázisban történő betakarításkor – majdnem a pillangósokkal emeli egy szintre a rozsot és a tritikálét. Továbbá valóban nagyon jó a rostemészthetőség, amely nagyon fontos a tejelő tehenek takarmányozásában. Meggyőződésem, hogy a jövőben még komolyabban kell számolni ezekkel a növényfajokkal a tömegtakarmányozásban. Nagy előnyük, hogy nem igényelnek öntözést. Két tavaszi fővetésű növényfaj között termesztik szilázsnak, általában két silókukorica között, amelyek viszont vízigényesek, és úgy tűnik, csak öntözött körülmények között lesz biztonságos és eredményes a termesztésük. De ugyanez igaz akkor is, ha szemes kukorica az elő- és/vagy utónövény.
– Egyre inkább ez kerül előtérbe, hiszen az ország sok vizet kap, de keveset képes megtartani.
– Ez komoly probléma, mert – ahogy ezt emlegetjük most mi is – víz nélkül minden más erőfeszítés csak ideig-óráig, korlátozottan hozhat eredményt. És akkor még csak érintőlegesen beszéltünk arról, hogy szemléletváltásra van szükség a magyar nemesítésű vetőmagok helyzetének javítása érdekében, amely nagy előrelépést jelentene azáltal, hogy országunkat gazdagítaná, és szuverenitásunkat, élelmezésbiztonságunkat is növelné. Számomra aggasztó, hogy a vetőmag-felhasználásunk 80%-a a tropikálét külföldi cégeket és országokat gazdagítja, mindamellett gyengíti az innovációnkat (növénynemesítésünket), és szegényíti az országot azáltal, hogy egyszerű vetőmag-összeszerelővé degradálja. A hozzáadott érték nagy hányada nem itthon realizálódik, arról nem is beszélve, hogy a külföldi cégek vetőmagexportja – amit nálunk termeltetnek – nem Magyarország exportbevételét növeli. Most, a háború kapcsán látjuk, hogy milyen alapvető problémákat képes okozni az ellátási láncok akadozása, alapvető cikkek beszerzése vagy azok emelkedő ára. A hazai élelmezésbiztonság egyben nemzetbiztonsági kérdés, ezért főként függetlenségünk biztosítása érdekében égetően fontos, hogy a magyar nemesítésű vetőmagok szerepe, tere nőjön.
Sokéves hiányt pótol az az átfogó, háromkötetes szakkönyv, amely a Szántóföldi növények vetőmagtermesztése címmel jelent meg idén a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) gondozásában. A kötet szerkesztői: Prof. Dr. Izsáki Zoltán és Prof. Dr. Kruppa József a felsőoktatásban és a hazai gyakorlatban is magas nívón alkalmazható szakkönyv köszöntőjében így fogalmaznak: az ágazati szakemberek által régóta megfogalmazott igény indította el az átfogó munka elkészítését, amelynek szerkesztését magukra vállalták. Szakértő kollégákkal konzultálva együtt alakították ki a könyv tartalmi elemeit, szerkezetét, törekedve a szükségszerű teljességre. Így született meg a sokak által a „Vetőmagtermesztés bibliájaként” emlegetett szakkönyv, tankönyv.
Kohout Zoltán
