Három év leforgása alatt 46 ezer lakót veszített Budapest, de a kiköltözők jobbára a főváros közelében maradtak. Az igazán vidéki térségek, az alföldi falvak továbbra sem profitálnak a belső migrációból, az egyetlen komoly megtartó erőt a mezőgazdaság jelenti ezekben a régiókban. A Takarékbank ingatlanpiaci elemzése és személyes interjúk segítségével jártuk körbe a témát: éled-e a falu?
Az alábbiakban az elmúlt 20 év lakáspiaci és népességalakulási számaira koncentrálunk, különös tekintettel a koronavírus-világjárvány ideje alatt zajló erőteljes változásokra. De mielőtt tovább lépnénk, határozzuk meg a „vidék” fogalmát. Az Európai Vidéki Térségek 1996-ban megalkotott chartája szerint: „A vidéki térség kifejezetten olyan szárazföldet, belső vagy tengerparti területet jelent, amely a kisvárosokat és falvakat is magában foglalja, gazdaságilag, szociálisan egységes egészet alkot, és összehasonlítva a városi térségekkel‑ számottevően alacsonyabb a lakosság, ‑ kisebb a gazdasági tevékenységek, a szociális és kulturális struktúrák koncentrációja,‑ a terület nagyobb részét mezőgazdasági, erdőgazdasági, természetvédelmi és kikapcsolódási célokra használják.”2050-re már közel 10 milliárd embert kell ellátnia élelemmel az egyre csökkenő vidéki lakosságnak. Az urbanizáció pedig magával hozza az ellátási láncok növekedését. Ennek velejárója, hogy egyre kevésbé tudja a városlakó, honnan is jön az ennivaló. Amint azt tapasztaljuk is, ennek súlyos következménye van a városlakók által biztosított agrártámogatások elosztására. Az agrár- és élelmiszeripari fejlesztések a vidékfejlesztési program keretein belül futnak, nem véletlenül. Mint lentebb látni fogjuk, az agrárium olyan térségekbe is képes munkaerőt vonzani, amelyekben egyébként erős az elvándorlás. Vagyis az agrárberuházások támogatása révén maga a vidéki élet is vonzóbbá tud válni.
A belső mozgás iránya
Az erőfeszítések ellenére az elmúlt 20 év tendenciája azt mutatja, hogy egyedül Pest megye, illetve Győr-Moson-Sopron megye lakossága tudott gyarapodni. A legnagyobb fogyást Borsod-Abaúj-Zemplénben tapasztalni, Fejér megye, Vas és Komárom-Esztergom pedig viszonylag kisebb visszaesést szenvedett el. Ha a Covid időszakára fókuszálunk, Fejér megye is fel tud mutatni némi növekedést, de a Budapestről „elmenekülő” lakosság döntően a főváros agglomerációjában és Pest megyében maradt (lásd a grafikont). A „falusi CSOK”, azaz a Családi Otthonteremtési Kedvezmény is ugyanebben az időszakban indult el (idén év végén fut ki a program), így ez is ösztönözte a fiatalok tömeges kiköltözését a városokból.
Erős a gyanúnk, hogy azok, akik útra keltek, nem „eredendően pestiek”, ezért voltak képesek a váltásra. Felhívtunk néhány kiköltözőt, hogy megértsük, miért indultak el, mit vártak a vidéki élettől, és mit találtak meg ebből. Akiket elértünk: 28 és 54 éves kor közöttiek, és korábban mind egy-egy vidéki városból érkeztek Budapestre. Közös bennük, hogy szűknek érezték a főváros adta teret. A további motivációik azonban eltérőek: van, aki anyagi okokból szorult ki a fővárosból, és van, aki a biztonságot kereste. (Az interjúk elérhetők a neten ezen a címen: Újak vidéken: Covid-menekültek, világvégevárók és CSOK-osok).
Az egyik jól elhatárolható csoport 9-10 éve költözött ki a fővárosból, ekkor nagyjából egymillió forintért jutott házhoz, telekhez. Közös vonásuk, hogy függetleníteni akarták magukat a közszolgáltatásoktól, „leválni a rendszerről”, mivel azt sérülékenynek tartották egy világválság vagy világégés idején. Nevezhetjük őket „világvégeváróknak”, mai divatos szóval: „preppereknek”. Jellemzőjük, hogy elkülönülnek a társadalomtól, egy faluvégi házat vagy tanyát keresnek, valami eldugott helyen, semmiképpen sem a főváros 50 kilométeres körzetében. Ezért ők nem is álltak meg Pest megyében. A céljaik eléréshez olyan környezetet választottak, ahol nagy a telek, van kút és a házban kályha. Szívesen alkalmaznak modern technológiát: napelemet, akkumulátorokat, fagyasztószekrényt, használják az internetet.
Gyakran helyben vállalnak fizikai munkát, vagy saját megtermelt termékeiket forgalmazzák, csereberélik más javakra. Olyan helyen élnek, amely nem kedvez a gyereknevelésnek – se iskola, se orvos –, de jellemzően már nagyok is a gyermekeik. Alapvetően kisigényűek, fejenként havi 150 ezer forintból is megélnek. A hiányzó árucikkeket heti-kétheti nagybevásárlás keretében a városban szerzik be. A másik csoport a Covid idején indult el. Ez időben egybeesik a CSOK-osok távozásával, de egészen mások voltak a motivációik. Az előbbiek számára egyszerűen szűk lett a lakás a járvány idején, úgy érezték, sokkal jobb életminőséget nyújthat számukra a vidék. Extrém esetben egy tanyára költöztek, ügyelve rá, hogy az összkomfortos legyen. A cserépkályha mellett jól jön egy föld alatti gáztároló tartály.
Nem gazdálkodnak, távmunkát végeznek, és nem engedték el Pestet sem: akár 70 kilométeres távolságból is havonta többször bejárnak. Számukra a kiköltözés a nagyobb, szabad életteret hozta el, ugyanakkor át is kellett alakítaniuk a szokásaikat. Ahogy interjúalanyunk fogalmaz: „Itt nem kezdhetek el főzni úgy, hogy azt se tudom, van-e itthon tejföl. Ugyanakkor nem rossz, ha a körülmények tervezésre, a javak beosztására és racionális felhasználásra ösztönzik az embert. Annak is lett előnye, hogy ennyire messzire kerültünk a várostól: a gyerekek sokkal gyorsabban váltak önállóvá, mintha a fővárosban maradunk. Hirtelen meglett a jogosítvány, és a nagyobbik állást talált.”
A CSOK-osok vannak a legtöbben, de talán a legkevésbé boldogok: anyagi okokból szorultak ki például egy kisbabával egy olyan térségbe, amit szívük szerint nem választottak volna. Ők a szűk panelt vagy bérlakást akarták egy élhetőbb környezetre cserélni. Nagyon fontosak számukra azonban a gyerekneveléssel és egészségüggyel kapcsolatos szolgáltatások, ezek pedig gyakran rossz minőségűek az új lakhelyen. Ez a csoport tipikusan Pest megye egyik kisvárosában várja az alkalmat, hogy mikor költözhet közelebb vágyai tárgyához: az agglomeráció egyik kertes házába. Addig még kemény 6–10 év vár rájuk, amit vagy hosszú ingázásokkal vagy egy kompromisszumokkal terhelt munkahelyen töltenek. Közben a lelkiismeret mardossa őket, hogy gyermekeiknek nem a legjobb ovit vagy sulit biztosították az életkezdéshez.
Első pillantásra a fentebb felsorolt csoportok közül a világvégeváróknak van a legtöbb közük a mezőgazdasághoz, a vidéki élethez, ám valójában sem szociálisan, sem gazdaságilag nem kapcsolódnak szorosan a társadalomhoz, a vidék legfeljebb szellemi ajándékot kaphat tőlük. Meglepő lehet, de a helyüket nem találó CSOK-osok és a Covid-menekültek sokkal nagyobb hatást tudnak kifejteni a helyi életmódra és életszínvonalra. Egy kis kitérő után kiderül, miért.
A mezőgazdaság ereje
Egy térség vonzerejét növeli egy prosperáló, számos munkalehetőséget kínáló nagyváros közelsége, ami akár a határon át történő ingázással is elérhető. A mezőgazdaság kevés munkahelyet tud nyújtani, 2019-ben 4,6% volt az országos foglalkoztatási rátája. Az Alföldön azonban a dolgozók 7–10 százaléka is ebben az ágazatban tevékenykedik. Sőt, az elmúlt 10 évben éppen ebben a térségben számottevően növekedett a mezőgazdaságban dolgozók száma (lásd grafikon), bár a szép számokról a foglalkoztatás fehéredése is tehet. Egy Magyarország-térképen az agráriumban megtermelt érték megoszlását is érzékeltetjük, megyékre bontva. A mezőgazdasági üzemek kibocsátásának jelentős része az Alföldre (elsősorban Békés és Hajdú-Bihar megye) koncentrálódik, illetve Baranyára. A jó földekre és az itt megtermelhető értékre munkaigényes kultúrákat lehet alapozni, ezért vonzza ez a térség a mezőgazdasági munkaerőt. Ami azonban az agrárium szintjén sikerült, az az összlakosság szintjén nem valósult meg. Mint láttuk, ezekből a megyékből összességében elfelé vándorolnak az emberek. Mindennek persze hatása van a lakásárakra is.
A mezőgazdaság még a termelés szempontjából legkoncentráltabb régiókban sem köt le túl sok embert. Így a csökkenő kereslet miatt a legfontosabb agrártérségekben az országos átlag alatt emelkedtek a lakásárak az elmúlt 10 évben, miközben a nyugati megyékben e feletti ütemben nőttek. Míg egy dunántúli lakás 10 év alatt megduplázza az árát, addig egy alföldi ingatlan értéke csak 50-70 százalékkal emelkedik. Másképp fogalmazva: a legprosperálóbb agrárüzemek környékén egyre olcsóbban juthat lakáshoz az, aki ebben a szektorban keresi a boldogulását. Másrészt az egyre olcsóbb lakás viszonylagos vagyonvesztést is jelent az itt élőknek, miközben más jellegű, napi problémákat is meg kell oldaniuk. A szolgáltatások a kisebb népsűrűség miatt kevésbé koncentráltan érhetőek el, így kisebb is a verseny a szolgáltatók között – legyen ez posta, oktatás, kisbolt, gyógyszertár, benzinkút vagy fodrász. Ergo a szolgáltatás színvonala alacsonyabb, ára azonban magasabb, mint egy nagyvárosban. Ez azért problémás, mert ezekben a térségekben alacsonyabbak a fizetések, mint a munkaerőért versengő ipari körzetekben, városokban. A vidéki életszínvonal – ha csak azt nézzük, hogy mennyi és milyen minőségű termék/szolgáltatás vásárolható meg a fizetésből – nem éri utol a városiét. Vitathatatlan előnye azonban a természet közelsége, a levegő tisztasága, a kisebb zajterhelés, a szabadabb, nyugodtabb életvezetés. Az ember úgy rendelkezhet nagyobb élettérrel, hogy közben szorosabbak a személyes kötelékek is a lakosok között. A függetlenség, a „magam ura vagyok” életszemlélet itt könnyen kivitelezhető: saját kúttal, patakkal a kert végében, csirkével az ólban, zöldséggel-gyümölccsel a kertben, kályhával és napelemmel válság idején sem sok félnivalója van az embernek, főként, ha jó az internet. Márpedig Magyarország az uniós átlag feletti lefedettséggel bír az internet-szolgáltatások terén. A mobiltelefon hangminősége viszont sajnos sokfelé erősen kifogásolható.
A kiköltözők ajándéka
És most térjünk vissza arra, hogy mit adhatnak a Covid-menekültek és a CSOK-osok a vidéknek. Bár a legtöbben Pest megyében vannak, Miskolc, Debrecen vagy Szeged környezetében éppúgy megtalálhatók. Felbukkanásuk a vidéki kisvárosokban, falvakban új igényeket szül: több bölcsőde, óvoda, színvonalasabb oktatás kell, a kultúrházban újra életre kel a néptánc, erősödik a könyvtár forgalma, igényesebb lesz a háziorvosi ellátás. Fontos, hogy a Covid nyomán széles körben elterjedt a távmunka, vagyis az értékteremtés helyszíne (falu) és a fizetés színvonala (város) elválhat egymástól. Olyan, mintha Ausztriában keresett euróinkat Magyarországon költenénk el. Egyszóval az igényekhez fizetőképes kereslet is párosul. Még ha a távmunka kívül is esik az agráriumon, a terjedésének hatása van a vidéki életre. Tény az is, hogy válságok idején a nagyváros – iparával és szolgáltatóhálózatával együtt – sérülékenyebb élettér, mint a falu. A vidék jövőjét nagyban meghatározza, hogy a jövőben sűrűsödni fognak-e a mostanihoz hasonló válságok, és az, hogy a digitalizáció mennyire válságálló.
SZERZŐ: GÖNCZI KRISZTINA, HÉJJA CSABA • TAKARÉKBANK AGRÁRCENTRUM
