fbpx

Csökkent az áfonya ára, mégis elégedettek a piaci szereplők

Írta: Gönczi Krisztina - 2022 június 28.

Túl vagyunk a marokkói, spanyol, olasz és portugál áfonya kínálati csúcsán, most a szerb, román, holland és német termés lendült be, és hamarosan itt vannak a lengyelek is. Az áfonya kínálata és fogyasztása világszerte nő, annak ellenére, hogy egyes országokban kedvezőtlen időjárás uralkodik, és a gazdálkodók a megemelkedett termelési költségekkel küzdenek. A nehézségek ellenére jók a kilátások az áfonya globális piacán.

áfonya
A németek kedvence, a Duke (forrás: baumschule-horstmann.de)

Spanyolország: 20%-os ugrás a termelésben

A spanyolok már túl vannak a kínálati csúcson, az eladható áfonya mennyisége gyorsan csökken, az ára pedig nő, de még így is olcsóbb, mint a korábbi években az idei bőséges termés miatt. A forgalomba kerülő mennyiség a becslések szerint bő 20%-kal haladta meg az előző évit. A várakozások szerint a huelvai kínálat évről évre nőni fog, csakúgy, mint a világ többi régiójában. Iparági szakértők szerint ez az árak fokozatos csökkenéséhez, ugyanakkor a fogyasztás bővüléséhez fog vezetni.

Olaszország: vízhiány

A magas hőmérséklet miatt az olasz bogyók a szokásosnál kisebb méretűek, az érés is gyorsabb. A korlátozott vízellátással rendelkező gazdaságokban szenvednek a növények. Olaszország északnyugati részén a betakarítás felénél járnak. Az árak nem túl magasak, mivel ütköznek a spanyol kínálati boommal. Az olasz termőterület ennek ellenére minden évben bővül. Fő exportpiacuk Nagy-Britannia és Svájc. A hazai áfonya március végétől október végéig érhető el az olasz piacon.

Hollandia: elégedettek a kereskedők

„A marokkói áfonyaszedés jó minőséget hozott, a termék ára viszont magasról indult. A 15-16. héttől azonban megjelent a spanyol áru is a piacon, ami az árak meredek esését eredményezte. A szedési szezon Spanyolországban hosszan elnyúlt, így a kínálat sokáig rendelkezésre állt. Összességében remek értékesítési időszakkal kezdtünk” – összegez egy holland importőr.

Portugália a 21-22. héten lépett a piacra bogyóival, melyek minősége nem volt túl jó, különösen az elvárt árhoz képest – jegyzi meg a holland kereskedő. Ezért sok beszerző ilyenkor már a szerb termés felé fordul. Innen most is kiváló minőségű gyümölcsök érkeznek: ropogósak, ízletesek. Az ár már lejjebb kúszott, mivel a piacra kerülő mennyiség is egyre nő. (Lásd még: Messzebb nyújtják a csápjaikat a szerb áfonyaexportőrök.)

Maguk a hollandok most kezdték meg a betakarítást. A bogyók jó méretűek, az időjárási viszonyok kedveztek az áfonyának. A holland kereskedő arra biztatja a kiskereskedőket, hogy a csökkenő árak ellenére a jó minőségű, sokáig pulton tartható, és ezért kissé drágább portékát rendeljék, mert összességében jobban járnak vele.

Belgium: még több bioáfonya

Megkezdődött az árusítás Belgiumban is. „A márciusi aszály és fagy után némi szorongással készültünk a szedésre, de az aggodalom feleslegesek bizonyult: kitűnő a minőség, és majdnem 2 héttel korábban indult a szezon. Ráadásul az árak is megfelelő szinten vannak. Elégedettek leszünk, ha ez az egész szezonban így marad” – mondja egy belga kereskedő Hozzáfűzi: bioáfonyából nagyon erős a felhozatal, a belga termés ötöde minősített bio. A kereslet is jó a termék iránt, így ezt egyre több boltban teszik ki a polcokra.

Németország: addig kell eladni, amíg a lengyel meg nem érkezik

A német áfonyapiacot jelenleg a Szerbiából és Romániából érkező kínálat dominálja. A spanyol, olasz, portugál termékek kifutóban. A múlt héttől kaphatók az első, fóliaalagutas, német áfonyák. Napokon belül megérkeznek a Duke fajtából az első szabadföldi tételek is. Július közepétől pedig a lengyelek fogják elárasztani a német piacot áfonyával – magyarázza egy helyi kereskedő. Az árak némileg a tavalyi szint alatt vannak, dacára a magasabb termelési költségnek. A fő termőterület Észak-Németország, de feljövőben vannak a déli régiók is. A termést elsősorban a regionális nagykereskedelmi piacokon értékesítik.

Egyesült Királyság: muszáj lesz géppel szedni

Az áfonya betakarítása azért csúszik a szigetországban, mert nem találnak elég szedő munkást. „Egy hetet késtünk a szedéssel, de mivel a gyümölcs egyenesen a kiskereskedőkhöz kerül, ez nem fog meglátszani a minőségén…” – vélekedik egy helyi gazdálkodó. A következő 2-3 hétben egyre több áfonya kerül majd a piacra, a betakarítás a különböző fajtákkal a nyár végéig, szeptemberig tarthat.

A termelők aggódnak, hogy a megélhetési költségek emelkedése visszafoghatja az áfonya iránti keresletet. A helyi termeléstől sokkal versenyképesebb áron készül el a lengyel és a dél-európai portéka, ezekkel szemben csak nyáron van esélye ringbe szállni a brit áfonyának. A gazdálkodó úgy látják, gépi betakarítás nélkül végképp elveszítik a versenyt a belpiacon.

Lásd még a témában: Bogyós gyümölcsök: merre van még mozgástér?