fbpx

Okos tárolással gördülékenyebb a munkaszervezés

Írta: Kalmár Nárcisz - 2019 november 05.

A tárolás az agrárium egyik sarkalatos kérdése: hiszen a mezőgazdaság természetet követő körforgásában nemcsak a tevékeny munkának, hanem az állásnak, pihenésnek is éppolyan fontos szerep jut. A terményt nem csak megtermelni, de tárolni is kell, a gépet, jószágot pihentetni, a szerszámokat használaton kívül óvni – mindennek pedig meg is kell találni az alkalmas helyét. Olykor ugyanis egyáltalán nem magától értetődő, hogy hol legyen az otthona a gazdaság javainak.

Értékes javaknak biztonságos hely

Ahogy a munka ritmusát is a természet adja, az agrárium startupjaira s különösen a kisebb, gyakran nulláról építkező gazdaságokra is jellemző, hogy maguk is organikusan – a körülményekhez igazodva – fejlődnek. Ennek köszönhetően egy termékeny évnek vagy egy meglepően jól muzsikáló új berendezésnek köszönhetően ugrásszerű növekedésen képesek keresztülmenni. Amennyire örvendetes is lehet egy ilyen fejlődési ugrás, annyi fejtörést is okozhat, ha például a gazda szembesül vele: szűkös a hely a gazdaság korábbi és új szereplői számára. Így állhat elő a helyzet, hogy a tárolóhelyiségre éppolyan rövid időn belül van szükség, mint amilyen gyorsan a fejlődés végbement.

A mennyiségi növekedésen túl a minőség megóvása is indokolja a tárolókérdés megnyugtató megoldását: az akár több milliót érő mezőgazdasági gépeket méltatlan lenne ridegtartásban hagyni, kitéve őket az elemeknek és a rozsdának, hiszen a gépek hosszú távú megbízható működését nagyban segíti a használaton kívül a megfelelően temperált tárolás. A betakarított terményeknél ugyancsak a magas minőség – s ezzel a termelő hitelességének – zálogát jelenti a kártevőktől mentes, könnyen tisztítható, időjárásálló és száraz tárolóhelyiség. Nem mellékes szempont az sem, hogy egy új tárolóhelyiség kialakítása mindenképpen a további fejlődés kulcsául is szolgálhat: a gazdaságban folyó munkák átláthatóbbak lesznek, így a munkaszervezés is gördülékenyebb!

Boltíves otthon terménynek, gépnek, eszköznek!

A gyorsaság és minőség szerencsére korántsem zárja ki egymást, ha új gazdasági épületre lenne szükség. A legegyszerűbb és leggyorsabb módja az új tároló vagy többfunkciós melléképület felállításának egy könnyűszerkezetes acélcsarnok, melyeket hazánkban kiváló ár-érték arányban forgalmaz a belga székhelyű világcég, a Frisomat magyar tagja. Érdekesség, hogy 1978-ban az a félköríves tetejű Omega csarnok vitte sikerre a Frisomatot, s indította el a világcéggé válás útján, amely alaptípust a magyar gazdák ma is a leggyakrabban választanak.

A kötött méretválasztékban, de lényegében bármekkora hosszúságban elérhető típusépület boltíves otthonául szolgál terménynek, gépnek, szerszámnak egyaránt. Az épület legnagyobb előnye a gazdaságosság szempontja mellett, hogy sokoldalúan kihasználható és kiemelkedően tartós. Felállításához csupán egy sima, vízszintes telekre, valamint az oszlopok helyén készített vasbeton pontalapokra van szükség. A kivitelezés bámulatosan gyorsan és egyszerűen zajlik le, sőt, még túlzott zajjal sem terheli a környezetet: az előregyártott acélprofilokat és burkolólapokat egy kamion szállítja a helyszínre, ahol csavarozással telepítik az építményt. Az építés során előbb a könnyűszerkezetes acélvázat állítják össze, majd a burkolólapokat erősítik fel.

Gazdaságra szabva

Bár standard csarnokról van szó, a tároló így is rugalmasan alakítható az egyedi igényeknek megfelelően: ha például várhatóan nagyobb járművet vagy gépet is be kell fogadnia az épületnek, széles, szekcionált kapukkal is kérhető a csarnok, míg a személyforgalomhoz hagyományos ajtók dukálnak. Ugyanígy lehet variálni a bevilágító elemekkel, a hőszigeteléssel, sőt, bizonyos mértékig a színekkel is.

Bár a tároló varázslatos gyorsasággal kulcsrakészen áll, kiemelkedően hosszú élettartammal dicsekedhet, s akár évtizedekig nem igényel különösebb karbantartást. A stabil építmény szélsőséges időjárási körülmények mellett is jelesre vizsgázik biztonságból, különösen, ha hőszigetelt szendvicspanelek alkotják a burkolatot. A Frisomat standard acélcsarnokai valódi „kaméleonok”, melyek nem ragadnak meg feltétlenül egyazon szerepnél. Még a legegyszerűbb típusépületek is alakíthatók, bővíthetők, gépesíthetők a későbbiek folyamán, ezért ha csarnoknak annak telepítésekor még mezőgazdaságigép- és gabonatároló funkciót is szánt a tulajdonos, ez még nem zárja ki, hogy később műhelyként, garázsként, raktárként vagy akár rendezvényteremként is bizonyítson.

Ha mindez nem lenne elegendő, a gyors elérhetőségük és kedvező áruk miatt különösen vonzó alaptípusok mellett többféle, kreatívan alakítható nyeregtetős épületet is kínál a Frisomat, melyek végső kialakítása teljesen az adott gazdaság igényeire és a betöltendő funkcióra szabható.

Frisomat.hu