Tavaly két és félszeresére nőtt a gáz ára, és bár voltak, akik időben lekötötték a felhasználandó mennyiséget, az idei évben már ők sem ússzák meg az áremelkedést. Van azonban egy nagy cég, ahol egy 60 t/h-ás teljesítményű biomasszakazánnal szárítanak – gyakorlatilag ingyen. Miért nem rohan mindenki ilyesmibe beruházni? Körbejártuk az ocsúval szárítás napos és árnyoldalait.
„1500 hektárról lejövő terménymennyiséget kell leszárítanunk minden évben, plusz nagyjából 60 termelő szokott még terményt beszállítani. Éves szinten ez nagyjából 25 ezer tonna anyagot jelent. A szárítás már gyakran szeptemberben elkezdődik a napraforgóval, és sokszor csak decemberben ér véget. Ezalatt folyamatosan üzemel a torony, immár 13. éve” – sorolja Marczinka György, aki a Bicskei Mg. Zrt. szárítótelepének üzemeltetéséért felel. Az 58 éves szakember kalkulálja ki a szükséges fűtőanyag és a szárításra váró termény mennyiségét, ütemezi ezek beérkezését, továbbá a nap 24 órájában készen áll egy üzemzavar esetére. Mellette a legnagyobb megbecsültségnek egy 65 éves gépész örvend, aki a szárítót 9 éve felügyeli, Magyar Károly. Váltótársa még csak egy éve van a telepen, még sokat kell tanulnia a szakmáról. A torony felügyelői mellett műszakonként még két ember sürög-forog, hogy kiszolgálja a szárítót.
Szerves anyaggal nem könnyű
Hogy miért ennyire fontos az ember egy biomasszakazán mellett, azt pontosan érti, aki „élő” anyaggal dolgozik. Nem véletlenül hívják a biogázerőművet is „betontehénnek”. Az ocsúval fűtött szárító is valahogy úgy viselkedik, mint egy makrancos ló: gondosan kell etetni, de így is folyton ki akar törni. A problémának csak egyik része a szárítandó anyag eltérő tisztasága és víztartalma, ennél sokkal nehezebben kezelhető a vegyes „tápértékű” fűtőanyag. „Már az elsőként lekerülő repce, árpa, búza tisztításából visszamaradó hulladékot is félretesszük a napraforgó szárítására, aztán amikor ezt is megrostáltuk, ennek az ocsúját is félretesszük a kukorica szárítására. Mivel a betakarítandó kukorica mennyisége 9–15 ezer tonna között szór, a víztartalma meg 15 és 25 százalék között, a 300 hektárnyi napraforgó és egyéb gabona hulladéka csak ritkán elég fűtőanyagnak. Ilyenkor a gazdáktól vásárolok fel terményt. Ha jól csinálom, a vészhelyzetre tartogatott gázból egy köbmétert sem használok el a szezonban. Viszont viselnünk kell a vegyes tüzelőanyag minden következményét.”
A legjobb fűtőértéke nyilván az olajos napraforgónak van, ennek adagolásával lehet a beáramló levegő hőfokát a leginkább fel- és lefelé szabályozni. A szárítóban a torony különböző pontjain 338 érzékelő figyeli a láng, a be- és kilépő levegő, illetve a termény hőmérsékletét, a vákuum erejét, az anyagáramlás ütemét stb. A szárítósnak azonban nagy tapasztalatra van szüksége Magyar Károly: ahhoz, hogy a képernyőn felvillanó adatsort helyesen értelmezze: „Semmi baj, csak azért emelkednek a számok, mert megsütötte a nap a torony déli oldalát…” – mutat néhány piros adatra Magyar Károly. Mégis volt már olyan, hogy berobbant a torony tetejében megülő por. Szerencsére komoly kár nem keletkezett. „Ha baj van, azonnal leállítom az adagolást, kivezetem a szabadba a hőt, és lejjebb buktatom a terményt a toronyban. Ez egy veszélyes üzem. Egy pillanatra sem lehet magára hagyni.”
Lehetne automatizálni, de…
Ezen elcsodálkozom, hiszen ha 338 szenzor mér, és az adatok alapján egy ember dönteni tud, akkor elvileg a mesterséges intelligencia is szabályozhatná az anyagáramot. „Valószínű, hogy ma már okosabbak a biomasszás szárítók, mint ez. Ez a torony lassan 13 éves, más gyártótól származik a kazán, a torony és az adatértelmező szoftver. Elméletben az információk alapján egy jó algoritmus szabályozni tudná a rendszert, de még nem láttunk olyan programozót, aki ezt össze tudta volna rakni. Annyira soktényezős a működés, hogy ezt elmagyarázni sem tudjuk egy IT szakembernek. Nem is hiszem, hogy egy élő anyagra alapozott szárító teljesen automatizálható lenne” – csóválja a fejét Marczinka.
Egy gázüzemű szárítóval minden egyszerűbb lenne. Ahhoz egy emberrel kevesebb is elég, az állandó hőmérséklet miatt szebben és alaposabban szárít. Itt hiába mérik 20 percenként a nedvességet, nem lehet százalékra pontosan beállítani a végeredményt. A 20 százaléknál nedvesebb terménnyel nem is boldogul egyszerre a szárító, kétszer kell átengedni rajta. A 60 tonnás névleges teljesítményt képtelenség elérni vele, ennek nagyjából 80-85 százalékát tudják kihasználni. Magyarán, lassabban halad a munka. Vitathatatlan előnye viszont az olcsósága.
Pénz volna, ember kevésbé
„Kilenc évvel ezelőtt, amikor idekerültem, egy gázüzemű szárító működtetése havi 30 millióba került. Most bele se merek gondolni, mennyi lehet. Mi az elmúlt két évben nem igényeltünk gázt” – árulják el a szakemberek. A különbözetből jó pár ember bére kijönne, a baj csak az, hogy nincs utánpótlás. A munkakörülmények és a műszakok időbeosztása minden, csak nem vonzó a mai ifjúságnak. A hamu a porleválasztó körül olyan finom lepellel vonja be a gépészt, mint liszt a molnárt, miközben fülsértően dübörögnek a gépek. A normál üzem része, hogy valami folyton elpattan, elromlik, és azt azonnal cserélni kell. A szárítót folyamatosan üzemeltetni kell három hónapon át. Ha elfárad, ha kihagy a felügyelők figyelme, akkor annak robbanás a vége.
Ugyan, ki meri bevállalni ezt?
„Itt aztán nem unalmas a műszak! Abból lesz a jó szárítós, akit elkap a gépszíj. És ha a végén szép az eredmény, akkor örül a gépész” – mondja Magyar Károly. A kétszer háromfős csapatnak nagyon kell értenie a karbantartást, és a kisebb cserékre, felújításokra is késznek kell lennie. „A laprugók fogyóeszköznek számítanak, de ha kell, lakatolunk is. A motorcserét, a csapágyakat vagy a tisztító javítását jórészt mi csináljuk, csak a nagy felújításokat végzik külsősök, például az ózdi szakemberek nagyon jók ebben” – teszi hozzá a telepvezető. A jelek szerint bármennyire is gazdaságos a biomassza-szárító, előbb-utóbb a szakemberhiány foga megpecsételni a sorsát.
Hazai viszonyok között egy egészen más típusú megújuló energiára is alapozhatnánk a szárítást. A napelemekkel gyűjtött energia elektromos fűtőpatronok révén biztosíthatja a hőt a toronynak, ma már ez is létező technológia. Ki tudja, egy szép napon talán erről adunk hírt. Addig is még nagyon sokan fognak a telefonért nyúlni, hogy az olcsón működtetett bicskei szárítóba hozzák a terményt.
Biomassza-üzemű szárító pro és kontra Pro: jó szervezéssel gáz vásárlása nélkül megoldható az üzemeltetése. Csak a termény tisztításából nyert hulladékot tüzeljük el, fűtési energiaigénye nulla. Kontra: - egy emberrel többre van szükség a szárítási idényben, mint gázüzem esetén, - szoros felügyeletet és magasabb szintű tudást igényel, - hasonló kapacitás mellett is 15-20 százalékkal lassabban dolgozik, mint a gázüzemű szárító, - jóval nehezebb a tökéletes nedvességtartalom elérése, - a 20% feletti víztartalmat csak kétszeri átengedéssel képes kezelni.
Szerző: Gönczi Krisztina
