2010-ben élte fénykorát a növény, azóta lefelé bukdácsol a termelése. Angol kutatók az EU agrárpolitikáját hibáztatják a visszaszorulásáért.
A hőskor
Az EU a 2000-es években támogatásokat vezetett be a bioüzemanyagok előállításának ösztönzésére, hogy eleget tegyen kibocsátás-csökkentési kötelezettségeinek. Ennek hatására a repce betakarított területe 2003 és 2010 között 78%-kal nőtt, és 2010-ben rekord nagyságú, 6,4 millió hektárt ért el. Az olajnövény területének óriási növekedése Európa-szerte csökkentette az egyéb növények arányát, így a termesztett fajok változatosságát, továbbá a kártevők felszaporodásához vezetett. A repcebolha, a repceormányosok és a repcefénybogár populációja is megugrott – összegez a Rothamsted Research.
A túlfutás ára
A védekezés érdekében a gazdálkodók növelni kezdték a kiadott peszticidek, különösen a neonikotinoidok mennyiségét. A túlzott peszticidhasználatra az EU válasza a növényvédő szerek fenntartható használatáról szóló 2009-es irányelv volt. Ám az egyes tagállamokban nem egyformán tettek eleget az irányelvnek, ami végül arra késztette az EU-t, hogy négy évvel később kerekperec betiltsa a neonikotinoidok használatát.
A tilalom egy másik hatásmechanizmusú rovarölő, a piretroidok fokozott permetezéséhez vezetett, ami elkerülhetetlenül kiszelektálta a vegyszernek ellenálló kártevők populációját. A terméskiesés emiatt mindennapossá vált. 2018 után az európai repceterület a 2006-os szintre zuhant. 2020-ban az Egyesült Királyságban a repceterület 14 százalékát kellett újravetni a súlyos rovarkárok miatt. „Az átlaghozamok több mint egy évtizedes mélypontra estek, és Európa olyan országokból kényszerült importra, amelyek még mindig engedélyezik a neonikotinoidok használatát. A fentiek alapján intelligensebb növényvédelemre van szükség az EU és az Egyesült Királyság agrárpolitikájában” – fogalmaznak a kutatók. Véleményük szerint az integrált növényvédelem elég eszközkészlettel rendelkezik a probléma megoldására.
A Green Deal hatása kétséges
Jelenleg az EU zöldenergia-politikája tartja magasan a repce árát. A Green Deal céljai azonban ütköznek a bioüzemanyag-termelés érdekivel. A kemikáliák visszaszorítása ugyanis a termésátlagok további csökkenésével járhat. Ez elsősorban az élelmiszercélú termőtermőterület növeléséhez kell hogy vezessen, ha az ennivaló árát megfizethető szinten akarjuk tartani. Ez viszont bioüzemanyag-szűkéhez, a gépüzemeltetés drágulásához és ismét áremelkedésekhez vezet. A tányér és a tank dilemmája ismét előtérbe kerül. Itt írtunk róla legutóbb: Mekkora területet vesz ki a tányérból a tank? Úgy tűnik, a politika mindenképpen nagy hatással van a termelői döntésekre, ezért óriási a felelőssége is.
