fbpx

Eddig az agrobiznisz a világjárvány abszolút nyertese

Írta: Gönczi Krisztina - 2021 december 04.

Csaknem ötödével nőtt az agráriumhoz kapcsolódódó vállalkozások adózás előtti eredménye a tavalyi évben. Messze meghaladta az előző öt év átlagát és a nemzetgazdaságra jellemző átlagos szintet.

 

alma csomagolás
A járvány tavaly kedvezett az élelmiszer-termelésnek (fotó: Horizont Média)

 

Beruháztak az élelmiszer-feldolgozók

A járvány sújtotta 2020-ban az élelmiszer-feldolgozó vállalkozások árbevétele 7,7 százalékkal 316 milliárd forintra nőtt, miközben a számuk csökkent. Már csak 4092 társas vállalkozás tevékenykedik az ágazatban (-6,7% vs. 2019). A cégek adózás előtti eredménye 18,3 százalékkal 195,8 milliárd forintra emelkedett. Ez sokkal nagyobb mértékű növekedés, mint amit az ágazat az előző öt év átlagában produkált, és nemzetgazdasági szinten is kiemelkedőnek számít. Az árbevétel nagyjából egyharmada külföldi, kétharmada belföldi értékesítésből származott.

Az AKI jelentése kiemeli, hogy 2017 óta folyamatosan nőtt az ágazat eladósodottsága, és 2020-ra már 53 százalékot ért el. 2020-ban is gyarapodott a vállalkozások hitelállománya, de pozitív folyamat, hogy folyamatosan csökken a rövidtávú, tűzoltó jellegű hitelek aránya a hosszútávú, beruházási hitelekhez képest. Utóbbi harmadával ugrott meg 2020-ban, míg a forgóeszközhitelek csak 10 százalékkal.

 

Alapanyag-termelés: kis árbevételből is nagy jövedelem

A mezőgazdasági társas vállalkozások eladósodottsági foka csak 34,6 százalék volt 2020-ban. Adózás előtti eredményük hasonlóképpen nőtt, mint az élelmiszer-feldolgozóknak: csaknem 18 százalékkal, és szintén messze meghaladta az elmúlt öt év átlagát. A jelentés leszögezi: a mezőgazdasági vállalkozások feleakkora árbevétellel érnek el hasonló eredményt, mint az élelmiszeripar (a magas támogatási szint miatt). Az élelmiszeralapanyag-termelés jövedelmezősége (8,2%) nemzetgazdasági szinten is kiemelkedő volt 2020-ban.

 

mezőgazdasági vállalkozások üzemi eredménye

 

Összeállította: Gönczi Krisztina