Közelebb hozza a mezőgazdaságot a fiatalabbak számára

Két ütemben 36.000 sorfát ültetnek el 1362 településen, összesen 1,5 milliárd forint támogatásból – emelte ki az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára Dormándon, a Településfásítási Program soron következő állomásán.

 

Ültetésre váró facsemeték
Fásítás, erdőtelepítés – hozzuk közelebb a természetet a fiatalabb generációk számára (Fotó: Facebook/Dr. Feldman Zsolt)

 

Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára

Olyan értékteremtő programról van szó, amely felhívja a figyelmet arra, hogy a faültetés milyen fontos szerepet tölt be egy közösség életében. Emellett közelebb hozza a természetet a fiatalabb generáció számára, és élhetőbb környezetet teremt az itt lakóknak. „A gazdák és a települések mernek és tudnak hosszú távra tervezni, és biztosak abban, hogy a fásítások hasznát ugyanezen a helyen az ő unokáik is élvezni fogják”– tette hozzá.

 

Az Agrárminisztérium 2019-ben hirdette meg az Országfásítási Programot

A kampány célja, hogy az ország fával borított területeit növeljük. Az Országfásítási Program részeként futott 2020-ban Településfásítási Program is, ennek keretében a 10 ezer fő alatti települések számára hirdették meg a támogatási felhívást.

Az agártárca idén megduplázott keretösszeggel ismét két ütemben meghirdette a programot és 24 ezer sorfa gazdára is talált. A program második ütemében összesen 19 megyéből, 887 település adott le sikeres igénylést.

 

A Vidékfejlesztési Program támogatásai módosításra kerültek még 2019-ben

Ennek eredményeként az erdőtelepítési kedv jelentősen megnövekedett. A magyar gazdák a programban mintegy 39 ezer hektár új erdő és faültetvény létesítésére nyújtottak be igényt, amiből 11 ezer hektár ültetése már meg is valósult.

A „Megújuló vidék, megújuló agrárium” programnak, illetve a Magyar Falu Programnak köszönhetően a vidéki településeknek lehetőségük van arra, hogy megerősödjön a vidégi térségek gazdasága is. A Vidékfejlesztési Programban idén és jövőre rendelkezésre álló keretösszeg 1500 milliárd forint, amely szintén a vidék, a mezőgazdaság fejlődését szolgálja.

 

Forrás: AM Sajtóiroda

 

agrár erdőtelepítés fásítás felhívás fiatalabbak mezőgazdaság pályázat támogatás