fbpx

Alakul a 100 ezer forintos búzaár…

Írta: Gönczi Krisztina - 2021 október 08.

Rossz híreket kapott a világpiac, az európai gazdák rögtön be is keményítettek.

 

búza kézben
Nem eladó, de ennyiért talán már nem is kell senkinek (forrás: pixabay.com)

 

Se orosz, se kanadai búza

Az orosz mezőgazdasági minisztérium számítása szerint Oroszország 5-6 millió tonnával kevesebb búzát indíthat a világpiacra 2021/22-ben, mint amiről a korábbi becslések szóltak, azaz 37,6 millió tonna helyett 32 millió tonnát. Ha ez bejön, akkor a világ legnagyobb exportőre 17 százalékos mennyiségi mínuszban lesz idén a tavaly áruba bocsátott búzához mérten. Igaz ugyan, hogy ezt szinte teljes egészében kompenzálni képes az európai termésnövekedés, de Kanada akár 40 százalékkal is mérsékelheti a búzakivitelt. Ez így együtt már több, mint aggasztó a kereskedők szemében. Az EU-ban és Ukrajnában a kukorica betakarítása is lassabban halad a vártnál, és mint arról már írtunk is, a nyár végi időjárás sokat rontott a terméskilátásokon. Mindent egybevetve a térségben egyelőre semmi jele az árcsökkenésnek, sőt.

 

A 100 ezres búzaár felé

Párizsban a decemberi búzára már 269 euróért (96 ezer forint) is kötöttek üzletet. Pillanatnyilag megfagyott a levegő a tőzsdén, túl magas az ár. A legmegdöbbentőbb, hogy már a hazai telephelyeken is közelíti ezt az árszintet a búza ára, egyre több gazdálkodó jelzi, hogy 85-90 ezer forintos ajánlatot kapott, de még vár a 100 ezresre… Elgondolkodtató ugyanakkor, hogy az ukrán kikötőkben 90 ezer forintért már hajóra is rakják a malmi minőségű árut. Tény azonban, hogy minden, ami szállításra kerül – különösen a tengeren át –, folyamatosan konténerhiánnyal és magas fuvardíjakkal küzd. Itt írtunk a témáról: Úgy drágul minden, hogy nincs hiány – mi van itt?