Már ideje volt a csapadéknak. A talaj országszerte száraz volt, a felső fél méteres réteg nedvességtartalma a növények számára hasznosítható víztartalom 40%-át sem érte el.
A repcevetés örül az esőnek (Forrás: cropscience.bayer.ca)
A napraforgót már vágják, ezt most egy kis időre megakasztja az eső, de az egynapos nagy zuhé nem tehet benne kárt. A kukorica pedig a teljes érés fenológiai fázisában jár, ahol reménytelenül felsült, ezt is lehordják már a tábláról. A repce magágy-előkészítéséhez és vetéséhez kedvező feltételeket teremtett az augusztus végi csapadék, de a kelés utáni kezdeti fejlődéshez már nagyon kellett ez a kiadós eső. A vetése idén is csúsztatható volt, de ha valaki az esőre várt, a mostani front az utolsó esélye.
Az éjjel érkezett, markáns frontrendszer országos esőzést hozott. A csapadékzóna késő délután, este hagyja el az országot kelet felé. Szombaton és vasárnap kisebb eső, zápor még előfordulhat, hétfőn pedig délnyugaton hullhat újabb jelentősebb eső. Összességében nagy területen eshet 5-10 mm-t meghaladó csapadék, de északon akár 20-25 mm is lehullhat. A front erős széllel érkezik, a hőmérséklet jelentősen visszaesik. A hét végéig a maximumok 20-25 fok között, a jövő hét elején pedig csak 15-20 fok között várhatók. A minimumok majd a jövő hét első felében esnek vissza, amint kevesebb lesz a felhő fölöttünk.
A hosszú távú előrejelzés szerint ezután pár napig csendes, jobbára derűs időjárás következik, majd ismét pár nap záporban lehet részünk. A nyár már nem tér vissza.