fbpx

Van, ahol már több mint 400 ezret ér a napraforgómag

Írta: Gönczi Krisztina - 2021 augusztus 12.

Jónak ígérkezik a világ és Európa napraforgótermése. A piac egyelőre tudomást sem vesz az előrejelzésekről, magasak az árak. Számunkra különösen a közvetlen környezetünk kilátásai izgalmasak.

 

napraforgó
Idén ritkaság lesz hazánkban az ekkora tányérátmérő (fotó: Horizont Média)

 

Bulgária

Bulgáriában esős volt a tavasz, ez akadályozta a tavaszi munkák időbeni elvégzését. A gazdák végül nem is vetették be a tervezett napraforgóterületet, de így is 838 ezer hektárral végeztek az USDA legfrissebb jelentése szerint. Innentől kezdve jól fejlődtek a növények egészen a nyári kánikula érkezéséig. A perzselő hőség ekkor negatívan befolyásolta a terméspotenciált. Az elemzők 2,4-2,46 t/ha-os átlagtermést prognosztizálnak, az össztermés valahol 2 millió tonna körül lesz. (Magyarországnak egyszer sikerült ezt elérnie, 2017-ben.)

A betakarítás után megélénkül az export. Bulgária a 2020/21-es évben mintegy 800 ezer tonna napraforgót szállított ki az országból (ebben benne van az étkezési célú mag is), ennek a fele Törökországba ment, ami a bolgárokat a legnagyobb uniós exportőrré emelte a külső piacokon. Az ország olajütőinek így a szükségesnél kevesebb feldolgozandó áru jutott, ezért Bulgária az ipar kiszolgálására az oroszoktól, ukránoktól és románoktól is vásárolt magot, csak március végéig nagyjából 200-200 ezer tonnát. A napraforgó ára továbbra is magasabb, mint tavaly volt. Júliusban 602 dollárt (180.600 Ft) ért egy tonna olajmag a bolgár piacon, ami 56 százalékos drágulás a 2020-as évhez mérten.

 

Az igazán nagyok

Romániában a tavalyi katasztrofális termés után idén 30 százalékkal emelkedhet a termelés. Csaknem 1,1 millió hektárt foglal el a növény. Az időjárás a bolgáréhoz hasonlóan tavasszal csapadékos volt, de a nyári kánikula miatt a május végén becsült 2,7 millió tonnát valószínűleg nem éri el az összmennyiség. A magas árak miatt a kivitel maradhat a korábban várt 1,5-1,6 millió tonnás szinten – elsősorban a francia és holland olajütők várják a román magot. Ezzel az exportmennyiséggel Románia világelsőnek számít a napraforgómag piacán.

Ukrajnában 16 millió tonnás lehet az idei termés bő 6 millió hektárról, az oroszok pedig 8,4 millió hektárról arathatnak 15,5 millió tonnát az előzetes becslések szerint. Ezek a termések alapvetően a globális árak befolyásolása révén érintik az európai olajmagpiacot. (Az oroszok egymillió tonnás exportja nem ide irányul, az ukránok pedig étolaj formájában szállítják a napraforgót az EU-ba.) Ukrajnában jelenleg 185 ezer forintot ér egy tonna mag, Kínában pedig 414 ezer forintot (!).

 

Nem csökken az ár

Bár a világ jól ellátott lesz olajos magokból, nehéz megmondani, milyen irányt vesznek az árak a betakarítás után. Tavaly a kukoricából volt bőség, idén a búzából, mégsem látjuk, hogy reagálna rá a piac. A SAFEX szerint nemhogy csökkenne, inkább nő a betakarítás után a mag értéke, a Fekete-tenger régiójában decemberre 206 ezer forintot is érhet egy tonna napraforgó.

 

Ez a cikk is érdekelheti: Ukrajna: egymillió hektárral több napraforgó, mint kukorica.