Manapság egyre inkább az időjárás szélsőségessé válása nehezíti és határozza meg a mezőgazdasági termelést. A bekövetkezett terméskiesés és -változás mintegy 30–40%-a az időjárás számlájára írható.
Ennek kivédésére többféle lehetőség áll rendelkezésre. A jól kiválasztott és megfelelő minőségű öntözéssel a növényeket kevesebb stresszhatás éri, a jó kondíciójú növények a betegségekkel szemben is ellenállóbbak lehetnek, sőt, a termés mennyisége a sokszorosa lehet az öntözetlen területek termésátlagához képest.
Árnyékba a növényekkel is!
A nap erős sugaraitól egyre többször szükséges valamilyen védelem kialakítása. Ez jelenleg inkább a gyümölcs- és zöldségtermesztők körében elterjedt megoldás.
Az aszály sokszor előfordul a gazdálkodás során, tényleges meghatározása azonban nehéz. Többféle eljárás létezik az aszálykárok csökkentése érdekében, ilyenek az agrotechnikai módszerek, amik azon alapulnak, hogy a talaj vízmegtartó képessége minél hatékonyabb legyen. A jól végzett talajművelés kulcsfontosságú. A fajtaválasztás szintén szerepet kap napjaink növénytermesztése során; a kevésbé érzékeny és toleráns fajták sokkal nagyobb jelentőségűek lesznek. A megfelelő kondíciójú növények jobban tűrik a szárazabb időszakokat, de a túlzott tápanyagellátás esetén a növény többet is párologtat.
A szárazság miatt cserepesedett talaj (fotó: Menyhárt Anna)
A növények takarása napjainkban már nemcsak a fagyvédelmet szolgálja, hanem az éghajlat szélsőségei miatt bekövetkező napperzselés elleni védelemben is szerepet játszik. A zöldség-, gyümölcs-, valamint a házi kerti termesztés során egyre többször találkozhat a termelő a napégés tüneteivel. Emiatt elterjedtté vált a különböző színű és szövésű hálók, árnyékolók használata a gyakorlati termesztésben is. A hálók csökkentik a nap sugarainak erejét, míg a fény, a levegő és a csapadék átjut rajtuk, így teremtve akár az érzékenyebb növények számára is megfelelő, élhető környezetet. A fóliasátraknál és üvegházaknál a festés is eredményes a nap elleni védelem során, de a szabadföldön szinte csak az árnyékolóhálók használata lehetséges. Az eddigi vizsgálatok alapján a piros és sárga színű, több rétegben kifeszített hálók a legeredményesebbek, de más színű hálók is jól védik a növényeket. A kísérletek a termés jobb minőségére is rávilágítottak, a kényszerérés miatti veszteségek pedig elenyészővé váltak. Az árnyékolóhálók alkalmazása más, pozitív hatást is hozott. Az éjszakai és nappali hőmérséklet különbségeit csökkenti, a pártartalom pedig magasabb a rendszerek alatt, így a növények kötődése is jobb. A hálók használatával az intenzív csapadék vagy a jégeső ellen is eredményesen védekezhetünk.
A mulcsozás a talajtakarás egyik elnevezése, amely a gyomok elleni védelemben, a talaj kiszáradásának megelőzésében, a túlmelegedés és a gyors lehűlés megelőzése esetén játszik szerepet. Történhet mesterséges és természetes anyagokkal. A mesterséges anyagok a nem lebomló fóliák, mint például fekete, átlátszó és színes fóliák, míg a lebomló anyag a papír, agroszövet, a természetes anyagok közül pedig a fűkaszálék, a szalma, lomblevelek, faforgács, fakéreg. Mint minden technikának, ennek is vannak előnyei és hátrányai. Előnyként említhető az időjárási tényezők és a gyomok elleni védelem, de a termések védelme is jelentős, ez a szamócánál a leginkább szembetűnő. Házi kertekben is egyre többször alkalmazott módszer, azonban észszerű használata mindenképp javasolt. A természetes anyagok nem gátolják a talajélet sokszínűségét, de a vastag takarás egy idő után rothad, ami a termesztett növényeknek sem tesz jót. Sok kártevő képes megbújni a takaráshoz használt anyagokban, emiatt a takarást a tenyészidőszak végeztével el kell távolítani. Fűnyesedék használatakor különösen ügyelni kell, hogy az a gyommagvaktól mentes legyen, ellenkező esetben a bosszúság több lesz, mint amennyi hasznot hoz.
Szalmatakarás szamócában (forrás: https://pixabay.com/)
Kulcsfontosságú az öntözés
Magyarországon az éves szükségletnek megfelelő csapadék lehullik ugyan, de nem a megfelelő időben, így sokszor alakulnak ki tartósan vízhiányos időszakok. A mérések alapján az egyes hónapokban mért mennyiség elmaradhat a sokéves átlagtól.
Így tehát az öntözés leglényegesebb célja, hogy a hiányzó csapadékmennyiséget mesterséges úton igyekszik pótolni, így kialakítható a növények számára ideális mikroklíma és a megfelelően nedves talaj. Az öntözési mód kiválasztásához ismerni kell az öntözni kívánt növények vízigényét, a terület adottságait, a talaj szerkezetét, vízelvezető és víztartó képességét. A termesztett növények ugyanis eltérő vízigényűek. A zöldség- és gyümölcskultúrák magasabb vízigényűek, de a szántóföldi növények között is előfordulhatnak vízigényesebb fajok és fajták. A korábbi évtizedekben szárazságtűrőnek számító növények sem termeszthetőek napjainkban eredményesen öntözés nélkül, így manapság minden kultúrában javasolt valamelyik öntözési mód alkalmazása. Az éves csapadékmennyiség a legtöbb növény vízszükségleteit fedezhetné, de a csapadék rendkívül egyenlőtlen elosztásban hullik, a legtöbbször a tenyészidőszakon kívül, emellett általában a fontosabb, nyári időszakban is csapadékhiány lép fel. Az eltérő termesztéstechnológiák miatt a növények vízigénye is másként alakul. Egy intenzív telepítésű gyümölcsös sokkal több vizet igényel, mint egy hagyományos ültetvény. A növények a különböző fenológiai fázisokban kisebb-nagyobb vízigényűek, kritikus időszak lehet például a brokkolinál és karfiolnál a rózsaképződés időszaka, a babnál és borsónál a virágzás és a hüvelyképződés kezdete, a bogyósok pedig a rügydifferenciálódáskor és virágzáskor igénylik a kiegyenlített, megfelelő mennyiségű csapadékot.
Lineár öntözőrendszer (forrás: https://pixabay.com/)
Napjainkban többféle öntözési mód áll rendelkezésünkre, ezek közül a megfelelő kiválasztását a hasznosulás mértéke, a növények által felhasználható mennyiség befolyásolja. A felületi öntözési módok közül az árasztó és a barázdás öntözés alkalmazása lehetséges. Az árasztásos öntözést leginkább a rizstermesztés során alkalmazzák. Magyarországon a barázdás öntözés a bolgárkertészek által, a 19. században terjedt el. Ennek lényege, hogy a víz a sorok mellett, különböző méretű barázdákban folyik, és így jut a növények gyökérzetéhez. A barázdák kialakítását a talaj szerkezete határozza meg. Homoktalajokon közelebb kell helyezni a barázdákat, míg vályogtalajokon nagyobb távolságra helyezett sáncokkal is megfelelő eredményt lehet elérni. Hátránya a kézimunkaerő-igény, mert nem lehet gépesíteni, emellett a barázdák területe a folyamatos öntözés hatására eliszapolódik. Előnye azonban a növényvédelemben is érzékelhető, mert nem növeli a páratartalmat, így a gombás betegségek életterét szűkíti, és nem hűti le a növények felületét.
Az altalajöntözés lényege, hogy a víz a művelt rész alá jut be a talajba helyezett csövekből. Eredményességét nagyban befolyásolja a talaj típusa, így ez hátrányként is említhető, ugyanis a csöveken a lyukak könnyen eltömődhetnek. Jól és teljes mértékben gépesíthető, a gyakorlati alkalmazása mégis visszaszorult, mert a talajt hosszabb távon elszikesítheti.
Felületi öntözés szántóföldön, burgonyában (forrás: https://pixabay.com/)
Az esőszerű öntözés már az 1930as években elterjedt, majd a kertészeti termesztésben jelentőssé vált a használata. Gyors terjedését az automatizálhatósága segítette elő. Emellett a növények hőmérsékletét csökkenti, ez a nyári időszakban akár előny is lehet, de ilyenkor nagyon fontos a megfelelő napszak kiválasztása az öntözéshez. A mikroklímát párásítja ugyan, de a helyes napszakválasztással ez szintén kiküszöbölhető, sőt, egyes növények esetében kifejezetten előny a párás környezet. A cseppméret kiválasztása szintén nagyon fontos, ennek elhanyagolása több kárt okozhat, mint amennyi hasznot hozna. Az öntözési napszak megfelelő megválasztása a vízfelhasználás tekintetében is fontos lehet, a nem megfelelő időpontban, alacsony páratartalom és magas hőmérséklet esetén nagyobb a vízszükséglet az egységnyi területen. A szántóföldi termesztés során ez jelentős, elterjedt öntözési mód. A csepegtető öntözés hazánkban az 1970-es években vált jelentőssé, főként a magasabb jövedelmet adó kertészeti kultúrákban alkalmazták. Eleinte az intenzív termesztés során volt használatos, napjainkban azonban már a szántóföldi zöldségtermesztésben is jelen van. Az öntözési módok közül az egyik legtöbbször alkalmazott lehetőség. Nem iszapolja el a talajt, mivel változó, kisebb-nagyobb vízadagokban történik a víz pótlása, így a talaj sem tömörödik. Nagy hatékonyságú öntözés, amely jól gépesíthető, és a megfelelő eszközök rendelkezésre állásával akár a tápanyagok is kijuttathatók az öntözéssel egy menetben. Időzíthető, így a növények napszakonként eltérő igénye is figyelembe vehető a napi öntözés során, az állomány egyöntetűbb lesz. A módszer egyik nagy előnye a víztakarékosság, így a vízhiánnyal küzdő országokban, régiókban is eredményesen alkalmazható, hiszen a víz mintegy 90 százaléka hasznosul. Mivel csak a kultúrnövényhez juttatja vizet, a gyomok fejlődése is korlátozott a sorközökben. Hátránya azonban a bekerülési költsége, ami egyes esetekben magas lehet, valamint, hogy csak jó minőségű, szennyeződésektől mentes vizet szabad felhasználni, ellenkező esetben a csepegtetőtestek eltömődhetnek, ami rossz vízelosztást okozhat.
SZERZŐ: MENYHÁRT ANNA NÖVÉNYORVOS
