fbpx

Jól bespájzoltunk az olcsó műtrágyából

Írta: Szerkesztőség - 2021 január 29.

Műtrágyából a 2019-es mennyiség háromszorosát vásárolták meg a gazdák novemberben. A földgáz árának meredek csökkenése jót tett a hazai gyártású pétisónak: ötödével csökkent az ára, amire négyszeresére nőtt a forgalma.

 

tavaszi fejtragya repce

Ez lesz az első, amire szükség lesz (Fotó:Horizontmédia)

 

Novemberben az előző évhez viszonyítva a forgalmazott műtrágya mennyisége közel a háromszorosára nőtt. A legtöbbet most is mészammon-salétromból (MAS) adták el, ennek forgalma egy év alatt a két és félszeresére emelkedett. A második helyen az ammónium-nitrát (AN) végzett. Az AN értékesített volumene megnégyszereződött 2019-hez novemberéhez mérten. Nem meglepő: 19 százalékkal olcsóbb most az ára a gyártási költségek meredek esése miatt.

 

Készletezés ezerrel

Tavasszal a nitrogénpótlás a legfontosabb, a járványhelyzet viszont enyhülhet. Újraindul az élet, megnő a kőolajfogyasztás, ezzel együtt a földgáz ára is. Biztosra vehető, hogy ilyen olcsón, mint most, nemigen lehet később pétisót kapni. „Egyszer volt Budán kutyavásár”, tudta ezt mindenki, és annyi műtrágyát halmozott fel, amennyi csak befért a kukorica mellé a tárolókba. A határon túlról érkező összetevőket tartalmazó műtrágyák iránti kereslet viszont mérséklődött, noha ezek is olcsóbbak lettek valamivel. Pillanatnyilag a foszfor világpiaci hozzáférhetősége a legrosszabb, ezért ez az egyetlen tápanyag, amelyik drágulni tudott. A szuperfoszfát 13 százalékos áremelkedést könyvelhetett el egyetlen év alatt.

 

mutragya ara

 

A növényvédő szerek is drágultak, de jellemzően kisebb mértékben, mint amennyit a forint gyengült az elmúlt évben (-8% az euróhoz mérten). Ezeket a tengeren túlról érkező hatóanyagokat jellemzően Európában formulázzák, és így kerülnek hazánkba. A termékek tulajdonképpen az árfolyamváltozást sem követték le. Lásd részletesen az árak alakulását a NAIK AKI statisztikai jelentésében.