Talajmegújító technológiák: jobb minőségű termőföld kevesebb ráfordítással – létezik?
Kevesebb bolygatással, évi 365 napos takarással, a talajt lazító és egyben tápláló takarónövények alkalmazásával számos időjárási szélsőség káros hatásai megelőzhetőek, és javítható-védhető a világszerte fogyó-romló termőföldek minősége. Emellett csökkenthetők a művelési költségek, sokszor a különféle inputanyagok, műtrágyák mennyisége is mérsékelhető. Lényegében ezeket az előnyöket kínálja a talajmegújító művelési technológiák bevezetése – de hogyan is? Erről kérdeztük a módszer egyik hazai szorgalmazóját, Diriczi Zsombort.
– Mi vitte rá, hogy olyan szakterülettel foglalkozzon, ami még ma is nehéz, úttörőmunkás terepnek számít?
– Tulajdonképpen a talajművelő retek volt az, ami 2015-ben felkeltette a figyelmemet. Addig talajvizsgálattal, mintavételezéssel foglalkoztam, majd érdekelni kezdett a talajjavításnak ez a módja: a takarónövények vetése. Ez akkoriban még inkább csak az USA-ban volt felfutóban, de aztán láttam, hogy idehaza is sokan érdeklődnek, a kezdeti tapogatózás után belefogtak a kísérletezésbe. Számos kollegiális és baráti kapcsolatomat ennek a növénynek köszönhetem, amely köré azután elkezdtük a mixeket építeni. Ekkor láttuk, hogy nem csupán a takarónövényekre, de a hozzájuk – és a forgatás nélküli műveléshez – kapcsolódó tudásra is óriási igény van, így vágtunk bele a kísérletezésbe és a tudásátadásba
– A hazai agráriumban még mindig él a vezérelv: „Mindent a régi, megszokott módon!” Hogyan látja, miért fog bele ma egy gazdaság egy új technológiába?
– Ha őszinte szeretnék lenni, akkor az elsődleges mozgatórugó a pénz. A jövedelmezőség fokozása, a költségek csökkentése, de legalábbis a munkamenetek, a munka mennyiségének csökkentése a fő motiváció: kevesebb ráfordítással ugyanannyit vagy többet elérni. Mindent lehet mondani, de a mezőgazdálkodás is egy gazdasági tevékenység, ahol a profit a döntő tényező. Egyébként pedig miért is volna elvárható, hogy valaki egy vállalkozást ne igyekezne anyagilag stabilan működtetni? Aztán természetesen előjönnek a szakmai, sőt, az ökológiai szempontok.
– Például a szárazságtűrés, a talajnedvesség megóvása?
– Igen, sokan a saját bevallásuk szerint a 2011-2012-es aszályos évek hatására fordultak a forgatás nélküli, talajkímélő művelés felé. Azóta ugyan nem fordult elő hasonló évjárat, de tavaszi és őszi aszályt, más időjárási anomáliákat egyre többen látunk-tapasztalunk. Ám ha még mindez nem is volna érv, a kevesebb művelés, az idő- és energiamegtakarítás akkor is sokakat meggyőz. És végül van az 5-10 százalék igazán elkötelezett gazda, akik már nem csak emiatt, hanem általában a termőtalajok védelme, természetesebb módon való táplálása miatt fognak bele, és csinálják. Ők a technológia igazi hazai úttörői.
– Tehát érdekeltnek, de elkötelezettnek is kell lenni ehhez?
– Ahhoz, hogy valaki ökológiai, a talajélet iránti elkötelezettségből fogjon neki az átállásnak, ahhoz kell némi elhivatottság, igen. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy dogmákra és elvakult hitre épít az ember, de a talajegészség szem előtt tartásra a kezdeti lendület mellett a kitartásban is segít. Ugyanis az átállás sok mindent megkövetel a gazdától.
– Menjünk ezen végig! Az első ellenérv mindjárt az lehet, hogy általában minden technológiaváltás a gépi apparátus átalakításával, cseréjével jár, továbbá új szakmai ismereteket, jártasságokat kíván. És ez mind éppen nem megtakarítást, hanem kiadást jelent.
– A gépek terén messze nem ez a talajmegújító technológiára való átállás első igazán fontos eleme. A direktvetőgép, ami ennek a metódusnak az egyik fő eleme, a 10 döntő állomás között csak a hetedik. És még akkor sem kell feltétlenül vadiúj, méregdrága gépet venni: számos gazdaismerősünk kifogástalanul elégedett a használtan vett, jó állapotú eszközökkel. A folyamat nem a vetőgép-beszerzéssel kezdődik, hanem a szántás fokozatos elhagyásával, kevesebb és mulcshagyó műveléssel. Ha ideálisan alakul az átállás folyamata – és erre már itthon is egyre több példa van –, akkor mire a vetőgéphez érünk, már nem is tűnik olyan nagynak a váltás.
– Mik az átállás főbb nehézségei?
– Nekünk, magyaroknak ez azért nehezebb egy kicsit, mint a hatalmas, homogén jellemzőkkel bíró táblákkal dolgozó régiókban, mert itt nagyon ritka, hogy egy gazdaságnak egybefüggő, azonos minőségű táblái legyenek. Itt nagyon sok a heterogén tábla, ahol a terület egyik fele lehet, hogy 2-3 éven belül mutatja a technológiának köszönhetően a pozitív változásokat, míg egy másik része 4-5 év után sem változik számottevően. Ezekre kell úgy kidolgozni a szántás fokozatos elhagyását, a megfelelő lazítást, a takarónövények megválasztását, hogy ne következzen be hozamkiesés. Aztán amikor már mindez együtt van – technológia, input és gép –, akkor még mindig folyamatosan szükség van a tudás szélesítésére, elmélyítésére, és a helyi viszonyokhoz igazítására.
– Ismert, hogy az elöregedő hazai agráriumban nem könnyen megy át új eljárások, új elméleti és gyakorlati eszközök bevezetése. Mennyire készek tanulni a gazdák ezen a téren?
– Nekem 100%-ban pozitív tapasztalataim vannak. Ha egy konferenciára eljön 300 érdeklődő gazda, ha egy talajszelvény-elemzésen ott van 90-100 kíváncsi, aktív termelő, akkor ott nem lehet kérdés a tudásvágy és a nyitottság. Azt sem jelenthetjük ki egyhangúlag, hogy csak a fiatalokra vonatkozna például a talajmegújító technológiák bevezetése, ehhez ugyanis éppen arra a tapasztalatra van szükség, ami a 4050 évesek korosztályában vagy afelett van meg.
A problémát inkább ott látom, hogy maga az átállási folyamat 7-8 évet kíván egy gazda életéből, és nem léteznek levágások vagy egérutak. A hitelesség megőrzése miatt fontos, hogy erről világosan tájékoztassuk a döntés előtt a gazdát, és ne ígérjük le a csillagot is az égről.
– Ezt érezni is a szavaiból, és épp azon tűnődöm, hogy mikor jön a „rábeszélős rész”. Mik azok az érvek, amik végül mégiscsak képesek meggyőzni a nyitottabb gazdákat arról, hogy az ismeretlen vagy járatlan ösvény felé vegyék a fordulatot? Lehet például garantált eredményeket mondani? Iksz mázsa plusz termés per hektár, iksz százalék több nedvességtartalom a nyári aszályos hetekben?
– Szó sincs róla. Szerintem nem szabad garantált eredményeket ígérgetni.
Körültekintő technológiával, tanulással és türelemmel elérhetőek a világszerte tapasztalt eredmények
Még egyetlen táblán belül is előfordulhatnak markáns különbségek abban, hogy a talaj, a növény hogyan reagál egyes technológiai beavatkozásokra, inputanyagra vagy művelésmódra. Lehet, hogy nem is azonos módon vagy nem azonos gyorsasággal jelentkeznek az egyes hatások. Hogyan lehetne akkor hitelt érdemlően, gazdaságszinten megígérni valamit? És akkor még nem is beszéltünk az időjárás kiszámíthatatlanságáról.
– Igaz, végül is a hagyományos mezőgazdaság korrekt inputanyag-kereskedői is mindig években javasolják „számolni” az egyes vetőmagok, növényvédő szerek hatékonyságát.
– Így van: felelősen vállalni azt tudjuk, hogy a technológia körültekintő alkalmazásával, tanulással és türelemmel elérhetőek azok az eredmények, amiket világszerte tapasztalnak a gazdálkodók. A talajok vízháztartása, minősége, szerkezetessége sokat javul, és emiatt kevesebb műveléssel és inputanyaggal is ugyanolyan vagy jobb terméseredmények érhetők el, de ehhez idő, energia és rengeteg tapasztalat kell. Magamtól is sokszor megkérdezem azt, amit a talajmegújítással, a no-till technológiával még nem foglalkozó gazdák gyakran feltesznek kérdésként: „de akkor minek váltsak?”.
– És mit válaszol „önmagának”, azaz, képzeletben, nekik?
– Azt, hogy végső soron a talajjal foglalkozó emberekben is nagyon gyakran megvan a késztetés arra, hogy jobban csinálják azt, amit csinálnak. Jobb technológiával, hatékonyabban, azaz kevesebb ráfordítással is többre jussanak a végén. Erre már lehet ígéretet tenni, ez elérhető cél.
– A talajmegújító vagy minimális műveléses technológia részeként említette egy szakcikkében az állati szerves trágyák használatát. Azért akadt meg a szemem ezen külön, mert objektív tény, hogy az évtizedek óta hanyatló állattartás sosem fog már annyi trágyát termelni, mint mondjuk 40 éve.
– Nem, de a talajmegújító gazdálkodás keretein belül az integrált állattartás megoldást jelenthet arra a problémára, hogy az állattartás és a növénytermesztés térben elvált egymástól. Az ideális az a szerkezet, amikor többféle állat is része a növénytermesztési rendszer és folyamat egészének. Amikor például a takarónövényes területeken állatok legelnek, természetes úton bocsátják vissza a tápanyagokat és a szerves anyagot, amelyet így nem kell tárolni, szállítani, kiszórni. Ez a módszer még távolinak tűnhet, de máris van több olyan nagyméretű hazai gazdaság, amelyek egyegy kisebb területen már működtetnek ilyen szemléletű rendszert.
Az ideális az, amikor többféle állat is része a növénytermesztési rendszer egészének
A talajegészség öt alapelve
– Folyamatos talajtakarás szántón vagy kertészetekben. A mulcs, szármaradvány vagy takarónövény-maradvány képezte talajtakaró megvédi a talajt az eróziótól (szél, özöneső, talajtömörödés), viszont csökkenti a nedvesség kipárolgását, segít a talajhőmérséklet szabályozásában. Segít a gyomelnyomásban és a talajélet aktiválásában.
– Minimális talajbolygatás: azaz kerülni a túllegeltetést, a túlzott növényvédőszer- és tápanyag-kijuttatást és a túlzott művelést. A talajművelő eszközök, a nehéz járművek taposó hatása tönkreteszi a talaj laza, porózus szerkezetét, víz-, tápanyag- és levegőáramlását.
– Növényi diverzitás: természetes viszonyok közt a talajt sokféle növénytársulás jelenléte táplálja, lazítja. Ez változatos vetésforgóval pótolható, ami javítja a csapadék beszivárgását és a tápanyagok körforgását, és közben csökkenti a károsítók, kórokozók nyomását.
– Élő növények és gyökerek 365 napon keresztül. A hideg- és melegkedvelő füvek, virágzó fajok lehetővé teszik, hogy a talaj-táplálékháló gyökérváladékokkal való ellátása folyamatos legyen a tenyészidőszakban. Vetés előtt és aratás után a takarónövények látják el ugyanezt a funkciót. Ezek segítik a napfény és szén-dioxid folyamatos felhasználását, a talajélet táplálását gyökérváladékokkal. Emellett előmozdítják az aggregátumképzést, a pórusosság kialakulását, javítva a beszivárgást. Továbbá a talaj takarásával óvnak a káros hatásoktól (kipárolgás, erózió, tápanyaghiány stb.).
– Az állatállomány integrációja. Az állatok, a növények és a talajok természetes állapota az együttélés, a közös jelenlét és az egymást erősítő szerepek rendszere. Az utóbbi időkben sajnos az állatok kötött tartása, valamint az állattartó gazdaságok számának csökkenése miatt az állatok szerepe ebben a képletben visszaszorult. (Forrás: Agrárágazat, 2020/10)
SZERZŐ: KOHOUT ZOLTÁN
