fbpx

Járvány és agrárcenzus egyszerre?! A KSH is sokat tanult

Írta: Gönczi Krisztina - 2020 december 26.

Tízévente hajtunk végre általános mezőgazdasági összeírást. A népszámlálás után ez a második legnagyobb adatszolgáltatás, és most éppen a koronavírus évére esett. 750 ezer embert kellett úgy elérnie a Központi Statisztikai Hivatalnak (KSH), hogy személyesen nem kereshették fel őket, eközben extrém gyors információszolgáltatást várt a kormányzat a vírushelyzet kezeléséhez szükséges adatokról.

 

Lehetetlen küldetésnek tűnt

Vukovich Gabriellát, a KSH elnökét egy évzáró podcast-beszélgetésben kérdezte Bognár Gergely, a KSH szóvivője a 2020. év nehézségeiről. Ahogy az elnök elmondta: a koronavírus kitörése az év elején lehetetlenné tette a mezőgazdaságból élők felkeresését, ezért a hivatalnak át kellett térnie a telefonos és elektronikus kérdőív kitöltésre az összeíráshoz. Ez egy sor feladat elé állította a KSH-t. Eközben gazdaság állapota, különösen a munkaerőpiaci adatok drámaian megváltoztak. Ezt gyorsan ki kellett mutatni, akár heti-havi szinten kellett adatokat szolgáltatniuk arról, hogy mi történik az országban, hogy az ehhez kapcsolódó intézkedéseik megszülethessenek.

 

gazda almaskertben

Az interneten keresztül kellett elérni a gazdákat (Forrás: Horizontmédia)

 

Az agrárcenzus a második legnagyobb adatgyűjtés a népszámlálás után, rengeteg adatszolgáltatóval. Mivel ez egy teljes körű összeírás, mindenkit el kellett hozzá érnie a hivatalnak. Mivel a személyes összeírás tavasszal nem indulhatott el, fejleszteni kellett egy új internetes kitöltő rendszert az adatszolgáltatáshoz. Sok embert csak emailben értek el, ehhez be kellet szerezni levelezési listákat is. Az interjúzás csak a két vírushullám között valósult meg. „A rendkívüli körülmények ellenére megvalósult az agrárcenzus, már lezártuk” – mondta büszkén az elnök. „750 ezer adatszolgáltatót kerestek fel a munkatársaink valamilyen úton-módon. Óriási feladat volt, nehéz körülmények között, de sikeres.” Hozzáteszi: „Nagyon nagy öröm és megnyugvás, hogy a gyorstájékoztatóinkat is időben és a megfelelő minőségben sikerült elkészíteni. Amikor kitört a járvány, még tartottam tőle, hogy lesznek időbeli csúszások és gyengébb lesz a becslések minősége, de egyik sem következett be. Ez mutatja a kollégák elkötelezettségét és tudását”.

 

Tempó- és módszerváltás

Vukovich Gabriella a járvány közepette is meglátta az a sok pozitívumot, amit a helyzet a hivatal működésében okozott: „A nehéz időszakok azért fontosak, mert sok lehetőséget is hordoznak. A mi munkánkban például egy tempóváltást hozott. Látjuk, hogy a dolgok másképp is működhetnek, talán jobban is működnek így. A gyorsaság, a kreativitás és a rugalmasság új normaként épült be a tevékenységünkbe.” Sok tevékenység, konferencia áthelyeződött a virtuális térbe, és miközben az élet számos területén lassulás következett be, a munka terén ennek ellenkezője történt. Az elnök kiemeli, hogy az idei év új vívmányait meg kell őrizni, de az ad hoc alkalmazott módszereket standardizálni kell, hogy hosszú távon is megbízható adatok álljanak elő. A jövő év a népszámlálás éve lesz, ami újabb kihívásokat hoz, de talán már könnyebb körülmények között és jobban felkészülve éri a hivatalt.