fbpx

2021: agrárpályázati pénzesővel indítana a kormányzat

Írta: Gönczi Krisztina - 2020 december 03.

A két átmeneti évben az egyes pillérben (területalapú) még nem sokat fogunk érezni, de aztán nagy változások jönnek. A kettes pillér (vidékfejlesztési pályázatok) forrásai szerencsés esetben bőségesek lesznek. A tárca a támogatási keretek emelésével és új pályázatokkal készül 2021-re.

 Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium államtitkára az idei Portfolio Agrárszektor konferencián a következő pénzügyi ciklus agrártámogatási forrásairól beszélt, ezen belül is a közvetlen kifizetésekre helyezve a hangsúlyt. Mint mondta, a büdzséről alapvetően egyetértés van a tagállamok között, a vita a források felhasználásának módja körül zajlik. Örömteli, hogy az állam és kormányfők által nyáron elfogadott költségvetés magasabb lett, mint amit a Bizottság eredetileg az asztalra tett. Magyarország szempontjából 12 milliárd eurós tételről van szó. Hangsúlyozta: a 2021-2022-es évek forrásai még a jelenlegi felhasználási szabályok szerint lesznek kifizetve, az új támogatási szabályok csak 2023-tól lesznek érvényesek, akkor is két év türelmi időt hagyva az új agrárökológiai alaptámogatás (eco-scheme) bevezetésére.

 

Feldman Zsolt
Feldman Zsolt az Agrárszektor konferencián

 

Aztán jön a tesztüzem

Feldman Zsolt emlékeztetett: október végén az agrárminiszterek megállapodtak róla, hogy a klíma- és környezetvédelmi kiadások a Közös Agrárpolitika kifizetéseinek 40 százalékát fogják kitenni a következő pénzügyi ciklusban, de a versenyképesség fokozása, a digitalizáció és a jövedelemkülönbségek csökkentése továbbra is fontos szempont marad. Lényeges, hogy a közvetlen kifizetésekre és a vidékfejlesztésre jutó források egymás között 25%-os mértékben átcsoportosíthatóak a tagállam céljai szerint. Feldman Zsolt kiemelte: Magyarország szerint a műtrágya- és vegyszerhasználat drasztikus csökkentése jogilag nem tehető kötelezővé a tagállamok számára.

A 2023-tól tesztverzióban induló agárökológiai alaptámogatás (eco-scheme) a közvetlen kifizetések 20 százalékát kell hogy kitegye. Választható előíráscsoportokból fog állni, hasonlóan a mai agrár-környezetgazdálkodáshoz. Megmaradnak a termeléshez kötött, a fiatal gazdák első hektárjait és a kistermelőket segítő extra pénzek is. Most még a nemzeti támogatásokra is számítani lehet. A capping, azaz a támogatási felsőhatár esetében nagy tagállami mozgástér várható. Magyarország módosíthat a mostani, uniós szinten legszigorúbb támogatási plafonján, utalt rá az államtitkár.

 

Túligénylések és plusz források

A vidékfejlesztési források alakulásáról Viski József, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára beszélt a digitális a rendezvényen. Lényeges, hogy megmaradnak a vissza nem térítendő beruházási támogatások, és könnyebb lesz az öntözésfejlesztési előírásoknak megfelelni. A magyar kormány kiemelten fontosnak tartja a precíziós termelésre való átállást, az épületek korszerűsítését, az élelmiszeripar és vidéki infrastruktúra fejlesztését. Viski József elmondta, hogy a futó pénzügyi ciklusban gyakorlatilag az utolsó fillérre is lekötött szerződésállománnyal rendelkezünk, de mindig vannak visszahulló pénzek, továbbá a 2021-2022-es átmeneti időszak forrásaiból is finanszírozhatóak a már beérkezett támogatási igények. Az idei időjárás és a járvány miatt sok változás-bejelentési kérelem érkezett a hatósághoz, a kormányzat átmeneti szabályokkal igyekezett segíteni a pályázatok megvalósítását. Mintegy hatezer kimentési kérelem futott be, döntően jóvá is hagyták a kivitelezés határidejének módosítását.

 

Viski József
Viski József az Agrárszektor konferencián

 

Az ősszel 50 milliárd forintos kerettel meghirdetett állattartótelep-korszerűsítési pályázatra több mint hatszoros volt a túligénylés, de a 30 milliárdra tervezett kertészeti korszerűsítésre is csaknem háromszoros támogatási igény érkezett. Több tucat pályázat a maximálisan igénybevehető 2 milliárd forintos támogatási összeget célozta meg, és ez még csak a beruházás felét kitevő érték – mutatott rá Viski József a futó kertészeti és telepi beruházások volumenére. Utalt rá, hogy az átmeneti évek forrásaiból jutni fog nemcsak e két pályázat támogatási keretösszegének megemelésére, de a kisüzemek és a helyi piacok fejlesztésére kiírt pályázat kerete is növelhető. Előbbinél négyszeres, az utóbbinál két és félszeres volt a túligénylés.

Az átmeneti években tovább futhat az agrár-környezetgazdálkodás, az ökológiai gazdálkodás, az őshonos állatok tartása, az állatjóléti programok és a LEADER. Tavaszra is tervez a tárca új pályázatokat. Az új állattartó telepi kiírás a kisebb termelőket célozná meg: maximum 100 millió forint lesz igényelhető korszerűsítésre. Ismét előtérbe kerül a kertészet, ezen belül a gyógynövénytermesztés is számíthat extra forrásokra. Külön pályázat nyílik a vetőmag-előállítás támogatására is. Nagyon fontos, hogy a meghirdetett pályázatokat még 2021-ben el kell bírálni és 2022-2023-ban meg kell hogy valósuljanak. Legkésőbb 2025-ig minden pénzt el kell költeni, ami a Next Generation alapból érkezik. (Lásd még a témában írt cikkünket itt.) Viski József ezért minden gazdálkodót pályázásra buzdít.