Járvány: zsugorodott a kereskedelem, de szárnyal a gabonakivitel

Idén a nemzetgazdasági kivitel értéke euróban számolva 9,5 százalékkal, az importé 9,2 százalékkal maradt el a tavaly január-augusztusitól. Az egyenleg pozitív, de 17 százalékkal elmarad a tavalyitól.

 

gabona

 

Agrárium: háromból két eurót a gabonánknak köszönhetünk

Az agrárium exportja 4,5 százalékkal, az import 3 százalékkal nőtt a tavalyi év első nyolc hónapjához mérve, és 1,489 milliárd euró aktívummal zárt. Az aktívumból 954 millió euró (64%) a gabonakereskedelemből, 311 millió euró a takarmány-forgalomból (20%), míg 225 millió euró (15%) a hús és a húskészítmények kereskedelméből eredt – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A gépek, szállítóeszközök exportja 11,4 százalékkal, az importja 10,5 százalékkal maradt el a tavaly január-augusztusitól Az exporttöbblet ebben a kategóriában 6,688 milliárd eurót tett ki. A feldolgozott termékek kivitele 7 százalékkal, a behozatala 2,1 százalékkal csökkent és 3,830 milliárd euróval rontotta az áruforgalmi egyenleget. Az energiahordozók kereskedelme 2,053 milliárd euró deficittel zárt.

Minden második euró a németektől gurult be

A nemzetgazdasági exporttöbblet 6,094 milliárd eurót tett ki, ebből 2,955 milliárd euró (48,5%) a Németországgal lebonyolított forgalomból eredt. A teljes magyar export 77,3 százaléka az Európai Unió országaiba irányult, és az import 70,7 százaléka onnan származott. Az ázsiai országokkal lebonyolított kereskedelemben 10,5 százalékkal nőtt a kivitel és 12,1 százalékkal a behozatal a tavalyi első nyolc hónappal szemben. Az egyenleg 7,849 milliárd euró importtöbbletet mutat, amiből 3,855 milliárd euró Kínára jut, ahonnan 21,6 százalékkal nőtt az import és 13,4 százalékkal az export. A Dél-Koreába irányuló magyar export 25,2 százalékkal, az import 23,9 százalékkal nőtt, és 1,928 milliárd euró deficittel zárt. Japánba 44,9 százalékos exportnövekedést jelez a KSH az import 21,2 százalékos csökkenésével szemben, így az importtöbblet 309 millió euróra csökkent az idei év első nyolc hónapjában.

Forrás: MTI.

agrár aktívum egyenleg export gabona import kereskedelem mezőgazdaság többlet