fbpx

Termelők: (Így) állunk a kukoricaaratással és búzavetéssel

Írta: Gönczi Krisztina - 2020 október 14.

Az idei termésátlagok és árak a vártnál sokkal jobban alakultak a szántóföldi termelésben, bár a végén akadt egy-két meglepetés. Körképünkben a szezon idei eredményei és a pillanatnyi nehézségek is megjelennek.

 

 

Komárom-Esztergom megyében harmadik napja esik az eső, már 60 mm-nél járnak. a kukoricabetakarítás félbemaradt. „Jól pofára estünk: kívülről sokkal szebbet mutatott a tábla, mint amit végül leszedtünk róla…” -jegyzi meg egy nagyigmándi gazdálkodó. Végül sem a cső-, sem a szemmennyiség nem úgy alakult, ahogy várták. Az első 50 hektár átlagában 7-8 tonnásra becsülhető az idei termés, ami gyenge eredmény a megszokott 10 tonnához képest. A szemek nedvességtartalma eddig 18-19 százalékos volt, de a búza közelgő vetése miatt muszáj volt lépniük. „Mostanáig a búzaterület felét tudtuk megszántani, már látom, hogy jó eséllyel átcsúszunk a novemberbe a vetéssel…” Ebben a gazdaságban idén 5-6 tonnás búzaátlagokat mértek, és 53-54 ezer forintos áron adták el a termést. A kukorica ára mostanra már 52 ezer forintnál jár a térségben. Napraforgóból mindössze 2 tonnás átlagokat arattak, de legalább 120 ezer forintért kelt el tonnája.

Baranyában is esik még, eddig 52 mm csapadékot regisztráltak Komló térségében. „Kétharmadával végeztünk a kukoricának, ez 320 hektárt jelent. Amit eddig levágtunk, az nagyon szép eredménynek számít, 9-10 tonna lett. Az átlagos szemnedvesség 17-19 százalék volt, de akad 20 százalék feletti vizet tartalmazó fajta is. Mégsem akartunk tovább várni a betakarítással, tartottunk tőle, hogy a hosszú szárazság után hosszú esőzések jönnek.” A búzavetés talajelőkészítése és az első esők megérkezése éppen egybe esett, így itt nem tudták elkezdeni a vetést, noha a búza csak kisebb részben követné a kukoricát a forgóban. Emiatt azonban egy cseppet sem aggódnak. Amilyen melegek a telek, a búza jól fogja kompenzálni a kései vetést.  „Az idei búzatermés 7-8 tonna lett, ami átlagon felüli eredmény, és nagyjából 54 ezer forintért el is adtuk. A kukoricát viszont betároljuk, bár kaptunk mi is 52 ezer forintos ajánlatot.”

 

 

Egy nagyhalászi gazdálkodó Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében elégedett az idei évvel. Idén a keleti országrészben esett sokkal több eső, nem a nyugatiban. Most is zuhog, már 50 mm-nél járnak. A kukorica a szokottnál jobban sikerült – legalábbis a gazdatársak elbeszélései alapján 10-11 tonnákat vágnak, akik belekezdtek. Csak egy baj van, a szemnedvesség mindenütt 20 százalék felett van, 21-24 között ingadozik. „Mi még várunk vele, bár nem bízom benne, hogy sokkal szárazabb lesz. Ráérünk a vágással, mert a búzát mindenhol a napraforgó után tettük be a vetésforgóba, úgyhogy már javában vetjük. Illetve vetnénk, ha nem esne. Idén 6,5 tonna lett a búza üzemi átlaga, ami nálunk már jónak számít, és több mint 50 ezerért vitték el tonnáját. Napraforgóból nálunk gyengének számít a 2,8 tonna, tavaly már a 4 tonnát súroltuk vele. Nem volt meg a fajsúlya a kaszatnak. Csalódottak voltunk. A kukoricáról azt hallottam, hogy az első ajánlatok 45 ezerről indultak. Meglátjuk. 330 hektár várja a két kombájnt.”

Bács-Kiskun megyében már elállt az eső. Egy fajszi gazdálkodó arról számol be, hogy a kukorica vágását még időben be tudták fejezni azokon a területeken, ahol búza követi, a többi betakarítása pedig ráér novemberben is. „Nálam csak 60 hektárral kellett végezni, de a bérmunkával együtt 300 hektár kombájnolásán vagyunk túl, nagyjából 100 hektár még hátravan. A termésmennyiség volt már jobb is, de egy szavunk sem lehet a 11-13 tonnás átlagokra, ráadásul az ára is jó. Egy része le volt kötve a termésnek 46 ezer forintért, a többire 48-49 ezer forintos ajánlatot kaptam tonnánként.” Az esők előtt lehordott kukoricaszemek víztartalma a szokásos 15-18 százalék volt. A fajszi gazdálkodó most leginkább a fűszerpaprikája miatt bánkódik. Az idei szezonkezdet hideg és száraz időjárása rosszul indította az állományt, a drótféreg is sok kárt tett, így most sokkal kisebb a termésmennyiség a vártnál. A tavalyi hektáronkénti 200 mázsa megfeleződött. Drága a munkaerő is, 15-18 ezer forintot kérnek a napszámosok a paprika szedéséért. A paprikán keletkező veszteséget idén a kukorica és a búza kompenzálja. Utóbbit 83 mázsás átlaggal aratta 65 hektáron, és javító minőséget adott. Ennek megfelelően 63 ezer forintot fizettek tonnájáért.

 

A cikkhez kapcsolódóan ajánljuk még szeptemberi írásainkat: Kukorica: minden idők csúcstermése készül, illetve Búzavetés: „Igaz út nincs, csak nyereséges és veszteséges megoldások”.