Egy költői kérdés a civilizáció alkonyán

Munkaerő híján bizonytalan a zöldség-gyümölcságazat jövője

Kényszerű korszakváltásban van a zöldség-gyümölcságazat. Az erőltetett modernizációt, gépesítést a kézimunkaerő hiánya diktálja, ám az átalakulás komoly minőségi és kínálati veszteséggel járhat – állítja Csizmadia György vállalkozó, a FruitVeB korábbi vezetőségi tagja, a Bodzatermelők Értékesítő Szövetkezetének igazgatója, az ágazat egyik legelismertebb szakembere.

Túl jól élünk a munkához

– Az interneten nemrég arról írt, hogy „A magyar gyümölcstermesztés eljutott a csőd szélére. Az idei évet sokan nem élik túl, abbahagyják.” – és ezt elsősorban azzal magyarázza, hogy nincs elég munkaerő. Tényleg ekkora a baj?

– Tényleg. Én húsz éve foglalkozom ezzel vállalkozóként, sok fordulatát láttam ennek a folyamatnak, de olyan, ami pár éve kialakult, még nem volt. Mind emlékszünk erre így vagy úgy. Emlékszünk, milyen munkanélküliség volt a 90-es évek elején, aztán javult a helyzet az ezredfordulón, aztán megint romlott kissé a válság idején, és végül, ahogy javult az életszínvonal, úgy tűnt-tűnik el a napszámos a mezőgazdaságból. Általában lehetett kezelni, valahogy megoldani a helyzetet – ma már nem lehet.

 


A miniszterhez fordul Csizmadia György, a Botész igazgatója a szektorban tapasztalható csalások, anomáliák miatt

 

– Annyira jól élünk, mint a 70-es évek németjei, hogy büdös a fizikai munka, és már vendégmunkások kellenek, hogy leszedessük velük a barackot?

– Pontosan erről van szó. Nem azért nincsen magyar fokhagyma, mert nem tudunk jót előállítani, hanem mert a kínai termelő olcsóbban dolgozik. Azért vesszük a külföldi agroszövetet, mert nekünk már nem éri meg szalmával bajlódni. És ezért van jordán paprika a halászlében, török uborka a szendvicsben, és sorolhatnánk. Persze vannak emellett munkanélküliek – bár egyre kevesebb –, akik viszont mentális vagy emberi okokból nem akarnak többet annál a pártízezer forintos segélynél, amiből tengődnek. Az agrárium csak kivételes esetben, integrált, több ágazatot szervező gazdaságban tud 6-8 hónapnál hosszabb, folyamatos munkavégzést biztosítani az embereknek. Így aztán sokan akkor sem mennek el, ha a szezonban jóval többet keresnek, mint közfoglalkoztatásban vagy segélyekkel.

– Valóban, mondják, hogy napi 10-13 ezret simán megkeres egy napszámos.

– Még többet is, akár. Csak hát akkor tényleg dolgozni kell, mert ennyit csak teljesítménnyel lehet: hajolgatással, odafigyeléssel végzett munkával, kitartással, izzadsággal, szorgalommal. Régen ez nem is volt téma, anynyira természetes volt. Az emberek szinte alig várták a szabadnapokat; fizetésnélküli szabadságot vettek ki a főszezonban bodza-, meg szőlőszüretre, meg bármire. És nemcsak a tanulatlanok jöttek, hanem értelmiségiek, hivatalnokok és persze diákok is. Én például a főiskolám első félévének az összes költségét napszámmal kerestem meg. Na, ez kezdett eltűnni a 2000-es évektől. Egyre többen ezért is adták fel a fóliázást, a paprikát-paradicsomot, zöldségeket, gyümölcsöt.

– Egy kemencei gazda ugyanezt mesélte: 300 hektár málnából mára alig maradt egy tucatnyi hektár terület… Gépesít, de még azt a kevés embert is alig találja, akik a gépet kiszolgálják.

– Amikor bő 15 éve kint jártam Franciaországban, először nem értettem, mi az a rengeteg gép a kertészetekben. Ma már értem. Ha nincs gép, akkor először szűkül a paletta, aztán drágul a termény, végül nagyon sokan feladják. Nekem a saját 25 hektáromat egyre nehezebb jövedelmezően működtetni. Megy, de egyre nehezebb. Abban a bizonyos évben, amikor megkerestem az iskolára valót, a konzervuborkáért 180 forintot fizettek, és 80-100 forint volt a napszámos órabér. Ma 200-500 forint között van annak a fajta uborkának az ára, de ha találunk is embert, az órabére legalább egy ezres.

– Diákok sem jönnek?

– Háromféle fiatal jön. Az egyiket a szülei „nevelőtáborba” küldik ide, hogy szokja a munkát, a fegyelmet. A másik kategória valóban a pénzért jön, és hajt is. A harmadik amolyan bohém, romantikus okokból jön, kipróbálni, milyen volt egykor a dolgos élet – na, az első és utolsó csoport tagjai nem is maradnak tovább, mint a harmadik kánikulai nap.

– Sokan felvetik, hogy az állam megfelelő intézkedésekkel beterelhetné a közfoglalkoztatottakat az agrárium nagy kézimunkaigényű ágazataiba. Erről mit gondol?

– Egyrészt ma közmunkások is alig vannak. Másrészt a képzetlen, gyakorlatlan, a zöldség- és gyümölcságazat sajátos minőségi követelményeit nem ismerő napszámostömegek esetében nem is biztos, hogy megéri. Levágni például a borszőlőt, az még a legtöbb esetben megoldható külön felkészítés nélkül. De ha hiszi, ha nem, én a saját birtokomon láttam már olyat, hogy még az alma méretre válogatása is meghaladta egyesek képességét vagy odafigyelési hajlandóságát. Különösen fontos tehát a napszámosok jártassága olyan szegmensekben, ahol akár a terményvédelem, akár a hajtást hozó ágak óvása, akár bizonyos minőségi követelmények tényleg gondos odafigyelést követelnek. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy gépkezelőkre is szükség lehet. No, de ki fog rábízni akár egy egyszerűbb eszközt valakire, aki nem biztos, hogy képes a balesetek elkerülésére, vagy vigyázni az esetleg drága eszközre…?

– Mi akkor a megoldás?

– Az egyik megoldás az, hogy ha a gazdaság megteheti, úgy érdemes kialakítani a termékkört, hogy a lehető leghosszabb időben foglalkoztatni tudja a munkásait. Így mégiscsak több esélye van arra, hogy az a kevés számú, megfelelő munkatárs megbecsülje a lehetőséget, beletanuljon a szakmába. Én a napszámos-munkaerőt egy közeli település munkaerő-szervező cégétől biztosítom. A „törzsgárda” viszont egy 2-3 nyugdíjasból álló kör, helybéliek, aztán van két veterán, megbízható, hozzáértő, szorgalmas, szinte ezermester gépészem. Velük szerencsére elég, ha hét elején átbeszéljük a teendőket, és onnantól mindent szépen, megbízhatóan maguk végeznek el.

– …csak aztán mi lesz, ha egyszer ők is kiöregszenek…?

– Költői kérdés.

– Nyilván találkozik fiatal agrárszakemberekkel. Mit tapasztal a tudásukról? Sokszor emlegetik, hogy a mai agrárszakképzés egyik leggyengébb pontja a gyakorlati tudás.

– Szerencsére jelentkezett hozzám egy fiatal agrármérnök, aki ráadásul éppen azt a vonalat tanulta, kereste, ami nálunk kialakulóban van: csökkentett vegyszermennyiségek, integráltabb növényvédelem, biokertészeti irány. Természetesen, általában jelentős az elméleti tudás a fiataloknál, de amikor akár relatíve egyszerű, gyakorlati, szervezési kérdésről van szó, akkor ugyanazt tapasztalom, ami a mai modern nyugati civilizáció egyik legaggasztóbb tünete: a gondolkodás képességének a hanyatlása. Bizony, nemcsak a napszámosok részére kell lebutítani az információt, hogy melyik körte melyik rekeszbe kerüljön, a mérete vagy a külleme alapján…

Két világ határán a zöldséggyümölcságazat

– Ma már nem vezetőségi tag a legnagyobb zöldség-gyümölcs szakmai szervezetben, de nyilván továbbra is rajta a szeme az ágazaton. A cikkében arról is ír, milyen súlyos mértékben zsugorodik a hazai zöldségtermesztés palettája, és tény, hogy ma már szinte nincs magyar burgonya, alig van hazai hagyma, fokhagyma és más, miközben iszonyú mértékű, arányú a behozatal. Miért?

– Sok tényező mellett az előzőekben vázolt helyzet miatt is. Az ágazat most egy korszak- vagy szintváltási fázisban van. A régi, hagyományos szabadföldi vagy fóliás zöldségtermesztés egyre kevésbé fenntartható: nincs vagy nagyon drága az emberi munkaerő; a termésbiztonság egyre inkább kitett az időjárás szeszélyességének; talán valamikor lesz, de egyelőre nincs öntözésfejlesztés: ha van is pályázat, a bürokrácia elijeszti a gazdákat. Az egyetlen előnye ennek a szegmensnek az, hogy nincs jelentős beruházási forrásigénye. A másik lehetőség az intenzív termesztés. Ehhez ugye vagy üvegházas technológiát választ az ember: hatalmas beton-üveg létesítmény, fémállványos, kókuszrost- vagy tőzegtéglás, tápoldatos rendszer, óriási beruházással. Hasonló a most pályázati támogatással kialakítható fóliaházas rendszer, ami nem akkora beruházás, mint az üvegház, de így is hektáronként 40-80 millió forint, mire minden kivitelezés ideálisan benne van: a támoszlopok, a csepegtető öntöző, a háló, a fóliafedés. Igaz, ez a két utóbbi technológia aztán biztos termesztési viszonyokat, így kiszámíthatóbb jövedelmezőséget nyújt a maga akár 80-100 tonnás hidrokultúrás szamócájával. Más kérdés a minőség – ami nyilván más egy szabadföldi terménynél, meg egy fólia- vagy üvegházban termesztett gyümölcs, zöldség esetében.

– Itt, az ön gazdaságában bakhátas szamócát látni…

– …és idén vissza is állunk, azt hiszem, a síkföldi termesztésre, hogy könnyebben végezhessük a talajművelést, a gyom elleni védelmet, a kapálást. Nálunk például betört a porcsin. Ugyanolyan kétszikű, nem tudjuk gyomirtózni, alig tudjuk megfékezni. Van ugyan gép, de amióta nincs jó gépkezelőm rá, nem igazán használjuk… az ilyenekre mondom, küzd-küszködik az ágazat, próbál így-úgy túlélni, de nagyon megértem, amikor egy gazdaság vezetőjének már nincs kedve felkelni.

– Magyarán a vége az lesz, hogy mindenütt gőzerővel terjed majd az intenzív, fólia- vagy üvegházban végzett zöldség- és gyümölcstermesztés, függetlenül attól, hogy ízben és beltartalomban nem adja majd azt, amit a „régi világ” hajolgatva ápolt, napon és élő környezetben kelt terményei.

– Azt hiszem, ma már a szaktudás sincs meg hozzá, hogy visszatérjünk a nagyüzemi méretű, hagyományos gyümölcs- vagy zöldségtermesztéshez. Ugyanakkor sok területen az újat is tanuljuk még. Az intenzív termesztés egyik újszerű kihívása ráadásul nem is növénytermesztési, növényvédelmi jellegű, hanem technikai. Ahhoz ugyanis, hogy egy teljesen irányított közegben – egy üveg- vagy fóliaházban például – elérjük azt a jövedelmezőséget, ami visszahozza a beruházás árát, ahhoz rendkívüli technikai biztonságra van szükség. Lehet, hogy a hagyományos növénytermesztés kitett egy sor kockázatnak: időjárásnak, kártevőnyomásnak, gyomoknak. Ám az intenzív technológia sem probléma- vagy kockázatmentes, csak a kihívások mások. Attól, hogy bekamerázzák, érzékelőkkel és azonnal beavatkozásra alkalmas berendezésekkel látják el a farmot, az üvegházat vagy a fóliát, attól még egyrészt kell minimum folyamatosan áram, állandó emberi kontroll és beavatkozásra vagy karbantartásra, javításra alkalmas személy, valamint mindehhez olyan minőségű gépek, alkatrészek, amik elősegítik ezt a biztonságot. És aztán kellenek folyamatosan mérnökök, tanácsadók, adatgyűjtők és adatértékelők, akik feldolgozzák azt, amit az ember helyett a gép látott el. És a végén még mindig nem garantált, hogy a vevő elégedett lesz.

– Miért?

– Mert azok a kritériumok, amik egy átlagos vásárlónak fontosak, azok közül a méret és a küllem mellett egyre fontosabb az íz. Márpedig a várt ízt egy mesterségesen szellőztetett, mindentől elzárt, tápoldatos injektorokkal nevelt zöldségtől vagy gyümölcstől aligha hiszem, hogy megkapja majd. Nálunk a Szedd magad! akcióra még extrém távolságból is eljönnek, mert tudják, hogy az itteni szamócának valami egészen különleges, finom íze van, látják, milyen gazdaságban termett, maguk szedik frissen. Óriási az igény erre, mert mindez valahol a bizalom kérdése akkor, amikor az élelmiszereinkről általában egyre kevésbé tudjuk, hogy honnan valók, kik és hogyan állították elő. Ebből lehet egy új platformot, mozgalmat, hagyományt teremteni, de az is idő, mert új megoldásokat kell kitalálni rá, hogyan tudunk megszervezni egy közösséget, hogyan tudjuk a logisztikáját kialakítani.

– De ez mintha már a küszöbön állna: önöknél például máris szerkezetkészen áll egy kis feldolgozóüzem.

– Valóban, ide jövőre már úgy jöhetnek a Szedd magad! vendégei, hogy akár itt, helyben megfőzhetik, lepréselhetik, savanyíthatják, amit vásároltak. Két szemlélet találkozása az, amit ma látunk: az egyik a kényelemközpontú, önállótlan, hedonista fogyasztói lét, melynek résztvevője mindent megvásárol, semmit nem állít vagy szed le, takarít be maga, személyesen. A másik pedig egy tudatos, a megbízhatóságra és az eredeti minőségre érzékeny vásárló, aki kész hajolgatni, fáradni azért, hogy itt szedjen, vagy az otthoni kertben ültessen, termeljen ezt-azt.

 


Először nem értettem, mi az a rengeteg gép a kertészetekben. Ma már értem

Áfa, nepperek és őstermelők

– Most híre jár, hogy a bodzatermesztők rossz éve miatt önjelölt, kétes egzisztenciájú nepperek szálltak rá a bodza-nagykereskedelemre, irreális magasságokba hajtva a rossz termés miatt amúgy is drága bodza árát. Ennek kapcsán is kérdezem, mit kellene tennie az agrár-közigazgatásnak?

– A napokban írok is a miniszternek egy javaslatot-kérést, amelynek ez a lényege. Az első fontosabb intézkedés az volna, hogy vigyék le a zöldségek-gyümölcsök áfáját 0 vagy 3–5 százalékra a köztes kereskedelemben. Ezzel kikerülnénk azt a sok ügyeskedést, amit ráadásul olyanok engednek meg maguknak, akik nem tisztességes TÉSZ-ek, kereskedők, hanem alkalmi haszonra utazó szélhámosok, végzettség, telephely és alkalmazottak nélkül, s akiknek fő célja elcsalni az áfát. A másik az őstermelői adórendszer módosítása, ami talán már folyamatban van. Ennek a lényege az, hogy ne legyen jövedelmi határ, ami ügyeskedésre kényszeríti a tisztes termelőket, akik így nem érdekeltek a legális jövedelemnövelésben. Végül fontos volna, hogy a támogatások – a most eredményes, részben az én munkámnak is köszönhető kertészeti pályázathoz hasonlóan – elősegítsék a kertészeti ágazat modernizációját.

Kohout Zoltán

adórendszer agrárium bodza fóliaház gyümölcs kézi munka mezőgazdaság munkaerő napszám őstermelő üvegház zöldség
f