Őszintén a magyar krumpliról

Folyamatosan visszaszorulóban van a hazai burgonyatermelés. Már az is szép eredménynek számít, ha tartani tudjuk a 35-40 százalékos importarányt a boltokban. Termelőket kérdeztünk arról, hogy mi ennek az oka. Szerintük a termelés szétszabdaltsága, az ország klímája, a szabályozási anomáliák és a magyar vásárlók hűtlensége a ludas. Az őszinte válaszok mellé anonimitást kértek cserébe.

Ha a KSH adatait tekintjük, azok is szépen mutatják a trendet, de a teljes valóságot csak a felszínen karcolják. Annyi bizonyos, hogy a krumpli folyamatosan területet veszít, és az össztermés csökken. Papíron az országos átlagtermés 20-25 tonna/ha körül alakul – a termelők szerint már rég lehúzhatták volna a rolót, ha ez így lenne. Amikor 60 forintos az átvételi ár, 25 tonna nagyjából nulla eredményt hoz egy hektáron, 80 forintos árral pedig csak annyi haszon képződik, amennyiből a következő szezon vetőgumója talán megvásárolható. Ha a következő oldali grafikonra pillantunk, látjuk: ritkán adódik olyan piaci helyzet, ami 80 forint felett tartja az átlagárat.

 

 

Elaprózódott termelés

A termőterület az elmúlt húsz évben a korábbi 28,5 százalékára csökkent, a betakarított össztermés mennyisége is a harmadára esett. De sem a termőterület, sem a termésátlag nem fedi a KSH statisztikáit. Ennek oka, hogy nem vallunk be mindent a hivatalnak. Valószínűleg 13 ezer hektár sincs már az országban. Ahol a piacra termelnek, az csak nagyjából 8-9 ezer hektár lehet. Sokan hivatalosan egy hektárnál kisebb területen gazdálkodnak, láthatatlanok a hatóságok előtt. 20 hektár feletti krumplifölddel már nagytermelőnek számít az ember.

 


A burgonya hazai termőterülete (ha), forrás: KSH –
Összes termés (tonna), 2001–2019, forrás: KSH

 

A profik öntözött földeken rendszeresen elérik a 45-50 t/ha-os termésátlagokat. Náluk nem kérdés a jövedelmezőség. Valódi nagyüzemként azonban csak néhány cég működik az országban, ők együtt sem rendelkeznek ezer hektárral. Ez azért baj, mert a másik oldalon olyan multinacionális kereskedők, élelmiszerláncok állnak, amelyeknek nem tétel a magyarországi krumpli. A sok kis beszállítót könnyen manipulálják.

„Ha összefognánk is, aminek kicsi az esélye, akkor sem érnénk el semmit velük szemben. A magyar kormány dolga lenne számon kérni rajtuk, hogy miért kínálnak izraeli, portugál vagy egyéb külhoni krumplit, amikor a magyarból is óriási a felhozatal, ráadásul olcsóbban, kis szállítási költséggel. Minőségben is pont olyan jót tudunk” – mérgelődik az egyik megkérdezett termelő. „Nemzetgazdasági érdek, hogy ebből az alapélelmiszerből ne adjuk fel a teljes önrendelkezésünket. A Covid-19 ízelítőt adott abból, mit jelent a 35-40 százalékos piaci kitettség” – mondja egy másik gazdálkodó. Magyarországon senki nem tud márciusnál tovább tárolni, és a járvány éppen ekkor csapott le. A szokásos importútvonalak átmenetileg lezárultak, és megugrottak az árak a boltokban.

Kiszolgáltatva a globális piacnak

A kormány a kereskedelemmel kötött megállapodással igyekezett a járvány okozta árkilengéseket és gazdasági sokkot tompítani. Eszerint a láncok nem tesznek ki addig külföldi árut a pultokra, amíg a magyarországiból is van elegendő, jó minőségű felhozatal. A megállapodást azonban nem mindenki írta alá, és szankció sem volt kapcsolható hozzá. Májusban megjelentek az első öntözött, fátyolfóliás termesztésből kikerülő, hazai, homoki burgonyaszállítmányok a boltokban. A dél-európai és közel-keleti krumplik azonban ekkor sem tűntek el. Sorrendben a hollandok, a franciák és a németek a világ legnagyobb burgonyaexportőrei. Hollandia 700 millió eurós nagyságrendben visz ki az országból jobbára feldolgozott krumplit. A franciák inkább a friss étkezési piacot célozzák meg. A világ 10 legnagyobb kiszállítója közül hat Európában található, ne csodálkozzunk, ha nagy a tumultus a közösség piacán, főként ősszel, amikor a télálló, nagy termőképességű burgonya beérik. „A tenyészidő során az aszállyal és a hősokkal küzdünk, kevés az öntözött területünk. Európa nyugati felében másfélszer-kétszer több burgonya termelhető egy hektáron, mint nálunk. Szeptemberben már fel kell szednünk a tavaszi vetésű krumplit, míg Nyugat-Európában novemberig halogathatják a betakarítást. A mi klímánkon a téli hónapokon kívül hűteni és párásítani kellene a tárolókban, ami növeli a költségeket, ezért inkább csak az éjszakai levegőt keringetjük benne. Mivel nem zárt a rendszer, etilénnel sem tudnám megfogni a burgonya csírázását, a csírázásgátlókat meg mindenütt betiltották. A lényeg, hogy márciusnál tovább nem tudunk tárolni” – összegzi a leküzdhetetlen klimatikus hátrányokat az egyik megkérdezett gazdálkodó.

Hogyan maradhatunk talpon?

A szakmabeliek egy részénekmeggyőződése, hogy az őszi dömpinget korai érésű krumpli termelésével kell kikerülni. Foszlós héjú májusi vagy korai nyári szedésű fajtákkal kell dolgozni. Csakhogy az elmúlt évtizedben nagyon sokan ebbe az irányba mozdultak el, és ma már a magyar termés okoz túlkínálatot nyáron. „Még csak augusztus első napjait írjuk, és már most nehéz eladni a krumplit, van, aki 50 forintot kínál kilójáért” – állítja az egyik megkérdezett szakember. Egy másik azonban elégedett az idei évvel. Májustól – a járvány miatt is – igen szép áron volt értékesíthető a krumpli, csak augusztusra csökkent 70 forintra az átvételi ár. „Csak az bosszant, hogy a kereskedelemben háromszoros áron látom viszont a portékámat. Harminc éve nem volt ekkora különbség az átvételi és a fogyasztói ár között. Igaz, azóta a kereskedelem koncentrálttá vált, a termelői oldal meg nem” – teszi hozzá. Ez a termelő az ültetési és betakarítási idők széthúzásában találta meg az értékesítési kockázat csökkentésének módját. Májusi, nyári és őszi szedésű táblái éppúgy vannak, mint nyári ültetésűek. Utóbbi esetben egy hektárról kétszer is „szüretelhet” krumplit. A rövid tenyészidejű fajták általában kevesebbet teremnek, de mint mondja, egy „valamire való burgonyatermelő” ezekkel is eléri a 35 tonnát. Hát még ha a felhasználási célt is megválaszthatnánk! Sajnos a chipsgyáraknak, hasábburgonya-készítőknek túl kevésnek bizonyult a magyar piac és a termelői kapacitás.

 


A burgonya termésmennyisége és felvásárlási ára

 

„A rendszerváltás után bejött az országba a német Chio és az amerikai Lay’s, de 10 éven belül továbbálltak Lengyelországba, ahol gigaüzemekben tudnak gyártani. Volt egy kísérlet magyar chips készítésére is, de elvetélt. Nincs itt annyi krumpli, amennyi a versenyképes termeléshez kell, szállítani meg nem éri meg ezt az óriási tömeget” – meséli az egyik szakember. Kollégája úgy véli, a keményítőgyártásban még volna keresnivalónk: „Szerintem egy kisebb, pár száz hektárra alapozott, speciális minőséget gyártó üzemnek lenne létjogosultsága. Nem jó így, hogy mindenki az étkezési piacra termel. Nem is tud minden tétel étkezési minőségű lenni, de kényszerből ezt is ráöntik a piacra, persze jóval olcsóbban, mint a minőségi árut, és ezzel annak is letörik az árát…”

Keresztbe teszünk egymásnak

A kisebb termelők persze éppúgy meg akarnak élni, mint a nagyok. Ha gyengére sikerült a burgonya, azt is el kell adni, mindegy, milyen áron. Mindenki az étkezésiburgonya-piacra termel, a gyengébb minőséget nincs hova levezetni, és takarmányozásra sem használjuk már. Így amikor megjelenik a hazai áru a boltokban, sokkal nagyobb konkurens a magyar kolléga, mint a külföldi. Ráadásul jobban ki is ismeri magát az itteni „kenőpénzes”, „uram-bátyám” rendszerben. Ne feledjük azt sem, hogy a burgonya áfakulcsa, hasonlóan a többi, egyedileg nem azonosítható zöldséghez, 27 százalék. Mint azt a tej importjánál láttuk, a közúti fuvarozás ellenőrzése (EKÁER) önmagában nem oldotta meg az importproblémát, ehhez az áfakulcs drasztikus csökkentése kellett.

A termelők nemcsak egymásra, a fogyasztókra is haragszanak: „Egy osztrák elsüllyedne szégyenében, ha külföldi krumplihoz nyúlna, amíg ott van a pulton a hazai is. A magyar fogyasztó hazaáruló. Inkább beteszi a kosárba a külföldit, pedig az se nem olcsóbb, se nem jobb. A nagy bevásárlóközpontok tele vannak idegen krumplival, de mivel a vásárló már bejött egy akciós termékre, a többit is itt veszi meg.” Mások a hazai fajtakínálatot keveslik. „Jók lennének a keszthelyi fajták, alkalmazkodtak a klímánkhoz, megfelelő a termőképességük, a betegségekre rezisztensek, így a gumójuk négyszer-ötször is visszaültethető, míg a külföldi fajták legfeljebb kétszer. Ha figyelembe vesszük, hogy a vetőgumó adja a termelési költség felét-harmadát, akkor átérezzük ennek a jelentőségét. A rezisztencia pedig a termesztés során csökkenti a vegyszerköltséget. A csírázásgátlók kivonásával előtérbe kerültek a hosszú nyugalmi idejű fajták, a keszthelyi genetika ebből a szempontból is jó. A magyar vetőburgonya árában ezek az előnyök nem is tükröződnek, annyiba kerül, mint a külföldi” – érvel a hazai nemesítés mellett az egyik szakember. Egy másik keserűen hozzáteszi: „Ha nem verték volna szét a Burgonyakutatási Központot, hanem fejlesztették volna, akkor létezne hazai fajtafenntartás, lenne elég vetőgumó a keresett fajtákból…” A hírek szerint a gödöllői agráregyetem átszervezésével – két év üresjárat után – a keszthelyi burgonyanemesítés ügyének is lendületet adna a kormány. A nagy ernyőszervezet részeként részben a régi szakembergárda dolgozhatna a nemesítésben. Ez a terv, a többi majd kiderül.

 


Az EU legnagyobb burgonyatermelői (forrás: Eurostat, 2019)

Mi a megoldás?

Az életben maradás feltételei ma már ezek:

– Öntözés nélkül nem lehet gazdaságosan étkezési burgonyát termeszteni Magyarországon (vetőburgonyát még helyenként igen).

– A burgonya csak a szedéskor, válogatáskor, kiszereléskor ad sok munkát. Az ember a legnagyobb kincs, ezt meg kell tudni tartani a gazdaságban. A vetésszerkezetnek lehetővé kell tennie a dolgozók egész éves foglalkoztatását. Ez egyben üzemméret és szervezés dolga is.

– Mások a végletekig specializálták magukat a burgonyatermelésre, ami nemcsak a vetésforgó szempontjából kockázatos, de az ukrajnai, romániai munkaerő is egyre kevésbé jön Magyarországra. Az sem megoldás, ha Vietnámból, Kambodzsából, Mongóliából toborzunk. A járvány megmutatta: semmi garancia nincs arra, hogy időben megérkeznek a munkások, vagy huzamosan itt is maradnak.

– A fajtaszortimentnek lehetővé kell tennie, hogy a betakarítás május végétől október végéig tartson. Ezzel csökkenteni lehet a piaci kockázatot, és folyamatosan ki lehet szolgálni a vevőt.

– A legprofibbak kiszerelnek, és egész évben kiszolgálják a vevőiket. Mivel saját termelésük erre nem elég, a hazai kisebb termelőket pedig nem integrálják, ezért a tavaszi időszakban idegen árut importálnak a kínálati lyuk befoltozására. Ezt a kisebb termelők persze szintén „hazaárulásnak” tartják.

– Korszerűsíteni kellene a tárolókat (hűtés, párásítás), és érdemes lenne áttérni a konténeres tárolásra a halmos helyett. (A partner szebb krumplit vár tőlünk, mint a külföldi versenytárstól.)

– A tároló-korszerűsítések megtérüléséről megoszlanak a vélemények. Van, aki szerint elbírná a krumpli ára ezt a költséget, és van, aki szerint nem. A keményítőüzem és más feldolgozók létesítésének ötlete is utópikusnak tűnik még, de ki tudja, egyszer talán erre is megérik a helyzet.

burgonya fajta import kereskedelem klíma konkurencia krumpli külföldi magyar munkaerő öntözés piaci kockázat rezisztencia tároló termelés termelő vetőburgonya