Egészségvédelem a mezőgazdaságban IV.
E sorozat célja megismertetni az olvasót a mezőgazdasági munka során feltárt környezeti és egészségi kockázatokkal, a lakosság és a munkavállalók egészségvédelmének kérdéseivel.
A peszticid szó jelentése: kártevőirtó szer. Olyan hatóanyag, illetve készítmény, mely elpusztítja a nemkívánatos élőlényeket. Növényi kártevők esetén ezek növényvédő szerek, állatparaziták ellen pedig irtószerek. Más értelmezésben olyan készítmények, melyeket bizonyos gazdasági célok érdekében használunk.
Az emberiség már évszázadok óta – azért, hogy megőrizze és javítsa életfeltételeit – különféle megoldásokat talált, így azokat a mikroorganizmusokat, gerinctelen vagy gerinces élőlényeket, amelyek a megélhetést biztosító termést károsították, irtani kellett. Az alkalmazott irtószereknek azonban mérgező hatásuk is volt az egészségre.
Évszázadok óta használták a ként, az arzénvegyületeket (ólom-arzenát), a bordói lét, 1940 előtt jellemzően szervetlen vegyületeket és néhány növényi eredetű anyagot (például a nikotint és a piretrint). Később ezeket kezdték kiszorítani a szintetikus szerves anyagok, melyek gyártása világszerte kb. 1980-ig exponenciálisan növekedett.
A II. világháború után a szerves, klórtartalmú rovarölők, az „idegmérgek”, majd a szerves foszforsavészterek terjedtek el a gyakorlatban. A felhasználás fő célja a rovarok elleni védekezés, a növények károsításának megelőzése, valamint egyes rovarok által terjesztett betegségek megelőzése volt.
A DDT (diklór-difenil-triklóretán) alkalmazása (például a maláriaterjesztő szúnyogok elleni küzdelemben) közegészségügyi értelemben pozitív volt, azonban az általa okozott környezetszennyezés olyan nagymértékű – globális méretű – lett, hogy be kellett szüntetni a felhasználását. A különféle kémiai szerkezetű és eltérő támadáspontú anyagok alkalmazásának alapja az a tulajdonságuk, hogy befolyásolják a baktériumok, gombák, gyomnövények, rovarok, rágcsálók életfolyamatait, így azok fejlődését, növekedését megállítják, illetve pusztulásukat okozzák. A hatásmechanizmus megismerése után lehetővé vált e hatások szelektívebbé tétele.
Ezek az anyagok más élőlények, így az ember egészségét is károsítják. Ennek magyarázata a vegyületek alapvető kémiai sajátosságaiban rejlik. A klórozott szénhidrogének például feldúsulnak, raktározódnak a magasabb zsírtartalmú szövetekben, szervekben. A másik ok, hogy azok a biokémiai folyamatok, amiket a peszticidek gátolnak, nemcsak a célszervezetekben, hanem más élőlényekben is működnek. Erre jó példa a szerves foszforsavészter hatása az acetilkolin-kolinészteráz enzim működésére.
Napjainkban nemcsak a mezőgazdaságban, szervezett körülmények között dolgozókat érinti a peszticidekkel kapcsolatos probléma. A családi gazdaságok, kiskertek, hobbikertek művelői esetében nincs mód például a várakozási idők hatósági ellenőrzésére. Ez, különösen a közvetlen eladásra termelt élelmiszerek peszticidhatóanyag-maradék szintje szempontjából, szintén nem hagyható figyelmen kívül.
Problémát jelenthet annak megállapítása, hogy mekkora az expozíciós szintje (a vegyi anyagnak való „kitettség” mértéke) azoknak, akik mind a főfoglalkozásból eredően, mind másodlagos tevékenységük során kontaktusba kerülhetnek peszticidekkel.
Az ilyen egyének munkahelyi tevékenysége ugyan folyamatosan figyelemmel kísérhető, nincs azonban arra mód, hogy az azt követő – otthoni – tevékenységük során őket érő expozíciót megállapíthassuk. Másrészt a különböző hatóanyagok egyidejű expozíciója miatt olyan toxikus együtthatások jöhetnek létre, amelyek éppen a regisztrálatlanság következtében kifejezettebben veszélyeztethetik az egészséget. Különösen, ha figyelembe vesszük még a kontroll nélküli gyógyszerfogyasztás lehetőségét is.
Az embert a peszticidekkel kapcsolatban kétféle veszély fenyegeti. Akut (heveny) mérgezés a gyártás, illetve a felhasználás során, illetve a hosszú időn keresztül tartó úgynevezett mikrotoxikus szennyezés. Ez több éven, évtizeden keresztül ható folyamatos kontamináció következménye. Az akut veszély – a véletlen mérgezéseket, az öngyilkosságokat és a bűntényeket leszámítva – elvileg előre kiszámítható.
Sokkal nagyobb jelentőségű azonban az a mikrotoxikus, mikrogrammnyi mennyiségek folyamatos bejutását jelentő, hosszantartó (long term) ártalom, amely az egész lakosságot érintheti. Ez a károsodás az embert a táplálékláncon keresztül, az élelmiszerekben lévő maradékanyagokból, a reziduumokból és a bioszféra különböző komponenseiből, a levegőből, a talajból és a vízből érheti.
SZERZŐ: DR. LEGOZA JÓZSEF NY. MEGYEI TISZTIFŐORVOS-HELYETTES, EGYETEMI DOCENS
