fbpx

Nem rossz a termés, mégis 6%-ot drágultak a gabonafélék

Írta: Szerkesztőség - 2020 augusztus 05.

Búzából elegendő lesz a világban, míg Európában érezhetően kevesebb. Kukoricából viszont pont fordított a helyzet: Európa – és a környezete – áll jobban, mint a világ. A gabonaárak mindenképpen felfelé mozdultak el, derül ki a NAIK AKI piaci jelentéséből.

 

 

Búza

Nemzetközi Gabonatanács (IGC) júliusi előrevetítése szerint az egy évvel korábbival megegyező mennyiségű, 762 millió tonna globális búzatermés várható a 2020/2021. gazdasági évben. Ez a kibocsátás elegendő a 750 millió tonnára jelzett globális felhasználás fedezéséhez, ezáltal a készletek 4 százalékkal 288 millió tonnára bővülhetnek.

Az EU-28 területén az egy évvel korábbinál 11 százalékkal kevesebb, 130,3 millió tonna búzatermésre számítanak a Tallage francia piacelemző vállalat szakértői. Magyarországon az Agrárminisztérium tájékoztatása szerint az előrejelzett terület 86 százalékáról, 5,2 tonna/hektár termésátlag mellett, 4,1 millió tonna őszi búzát takarítottak be a gazdák július 29-ig.

Az Amerikai Egyesült Államok Agrárminisztériumának (USDA) tájékoztatása szerint az USA-ban az őszi búza 81 százaléka került a raktárakba július 26-ig, szemben az egy évvel korábbi 73 százalékkal. Oroszországban július 30-ig 12,8 millió hektárról – 3,63 tonna hektáronkénti termésátlag mellett – 46,4 millió tonna búzát tároltak be. Ukrajnában július 23-ig az előirányzott terület 53százalékáról 12,8 millió tonna terményt arattak (APK-Inform).

A chicagói árutőzsdén (CME/CBOT) a búza szeptemberi jegyzése 192–198 dollár (USD)/tonna (cc. 57 ezer Ft/t) tartományban mozgott 2020. július 20.és 31. között. A párizsi árutőzsdén (Euronext/MATIF) 181–186 euró/tonna (cc. 63 ezer Ft/t) között hullámzott a termény szeptemberi tőzsdei elszámolóára ugyanekkor. A NAIK AKI PÁIR adatai szerint Magyarországon az egy évvel korábbinál csaknem 6 százalékkal magasabb, átlagosan 51,8 ezer Ft/t áfa és szállítási költség nélküli termelői áron kereskedtek az étkezési búzával július negyedik hetében. A takarmánybúza csaknem ugyanannyit ért, 51,6 ezer forint/tonna áron (+8 százalék) forgott ugyanekkor.

 

Kukorica

Az IGC elemzői a világ kukoricatermését 1164 millió tonnára becsülik a 2020/2021. gazdasági évre, ami 4 százalékkal haladná meg a folyó szezon kibocsátását. Ez a volumen 1 százalékkal (12 millió tonna) múlhatja alul az előre jelzett felhasználást, így a globális készletek 288 millió tonnára (–4 százalék) szűkülhetnek.

Az Európai Unióban a szakértők szerint a tavalyinál 4 százalékkal több, 66,6 millió tonna kukoricát takaríthatnak be az idén (Tallage). Az Amerika Egyesült Államokban az egy évvel korábbit 10 százalékkal meghaladó kibocsátást jeleznek az USDA szakértői. Július 26-án az állományok 72 százaléka volt jó/kitűnő állapotban az előző évi 58 százalékkal szemben. Oroszországban 9 százalékkal, Ukrajnában 7 százalékkal bővülhet a termelés a 2020/2021. évi szezonban (USDA).

A chicagói árutőzsdén 124-129 dollár/tonna (cc. 37 ezer Ft/t) között ingadozott a kukorica szeptemberi tőzsdei elszámolóára július 20–31. között. A párizsi árutőzsdén 178 euró/tonnáig (cc. 61 ezer Ft/t) emelkedett a termény jegyzése ugyanekkor. A NAIK AKI PÁIR adatai szerint a magyarországi fizikai piacon az egy évvel korábbinál 6,5 százalékkal magasabb, átlagosan 47,3 ezer forint/tonna termelői áron cserélt gazdát a takarmánykukorica július negyedik hetében.

Olvassa el kapcsolódó cikkünket is, amelyik arról szól, hogy meddig folytatódhat a nyerő szériánk a kukoricatermesztésben.