fbpx

Nyugat-Európa örül, Közép-Európa sír: nagyon gyenge a termésünk

Írta: Gönczi Krisztina - 2020 július 28.

Nagyjából átlagos időjárási körülmények, jó eloszlású csapadékmennyiség és viszonylag kevés kánikula jellemezte eddig Európa számos részét. Szélsőséges időjárási események csak Közép-Európában fordultak elő. Magyarország nagyon rosszul járt az idei szezonnal, extrém gyenge lett a gabonatermésünk.

Az ár nem tud kompenzálni

Az európai előrejelző rendszer, a MARS júniusi becsléséhez viszonyítva leginkább az árpa mennyiségében történt jelentős pozitív változás, de itt sem az őszi, hanem a tavaszi változat teljesített jól (+7,8% az 5 éves átlaghoz képest). Az őszi búza termésmennysége azonban kisebb lett a vártnál. Főként a romániai, bulgáriai és magyarországi hozamelőrejelzésének miatt kellett lefelé korrigálni az európai átlaghozamokat. Mindhárom országban az aszályos tavasz és az érés, illetve aratás idejére érkező nagy mennyiségű csapadék rontotta a végeredményt. A kukorica- és a napraforgótermés várható hozamai viszont egész Európában meghaladják az ötéves átlagot.

Mint az látható, a búzafélék Európa-szerte 4 százalékkal az 5 éves átlag teljesítettek. A Mezőhír úgy látja, hazánkban 12-15 százalékos lesz az eltérés negatív irányban, mire nagy nehezen befejezzük az aratást. A NAIK AKI adatai szerint Magyarországon az egy évvel korábbinál 9%-kal magasabb (áfa és szállítási költség nélküli) termelői áron, átlagosan 56,9 ezer forint/tonnáért kereskedtek az étkezési búzával július második hetében. A takarmánybúza 51,5 ezer forint/tonna áron (+9,5%) forgott. A repce hasonlóan gyenge eredménnyel zárta a szezont, ezt mindenki meg is tapasztalhatta az árán. Nyolc éve nem volt 120 ezer forintot meghaladó piaci értéke a magnak. A tavalyhoz képest bő 7 százalékos repcedrágulásban közrejátszik a gyenge forint-euró árfolyam is.

A kapásnövények mindenütt szépek

A legtöbb francia mezőgazdasági régióban is érezhető a száraz tavasz hatása az őszi gabonák eredményén. Az Egyesült Királyságban szintén a csapadék jelentős hiánya és a júniusi hőség okolható a kevesebb és kényszerérett termésért. Eközben Spanyolországban kiváló szezont zártak, valamint Németországban és Lengyelország nagy részén is sokat segített a júniusi csapadék az őszi gabonafélék telítődésén. A tavaszi növények fejlettsége messze az átlag feletti, különösen Nyugat-Európában. Magyarországon, a tavaszi növények is nehezen indultak a hűvös és száraz tavaszi időjárás miatt, de mostanra nagyon kedvező a biomassza felhalmozódása. Romániában és Bulgáriában hasonló a helyzet, a bár a bolgároknál még szükség lenne csapadékra. Közép-Ukrajnában 10-20 napos késben van a kapásnövények fejlettsége, mivel itt is kedvezőtlenül alakult a tavasz.