fbpx

Mutassa meg az országnak balkon- vagy előkertjét!

Írta: Csomor Zsolt - 2020 május 17.

Már elindult a „Virágos balkonok, virágos kertek” elnevezésű pályázat, melynek keretein belül a Magyar Turisztikai Ügynökség több mint 6 héten át várja az előkertekről és erkélyekről készült fényképeket.

 

 

A negyedszázadosnál is hosszabb múltra visszatekintő Virágos Magyarország verseny hazánk legnépszerűbb környezetszépítő kezdeményezése. A verseny a 27 éves fennállása alatt még egyszer sem maradt el, így idén a járványhelyzethez alkalmazkodva, de megrendezik a Virágos Magyarországot.

2020-ban az önkormányzatok helyett az egyéni erőfeszítéseket ismerik el, díjazzák a legszebb balkonkert és a legvirágosabb előkert tulajdonosát, mondta az MTÜ vezérigazgatója. Guller Zoltán abban bízik, hogy az átalakult verseny a hazai díszkertész szakmának is támogatást nyújthat ebben a példa nélküli helyzetben.

Pályázni 2020. május 15-től lehet összesen 6 darab balkonkerti/előkerti fotóval és egy legfeljebb 400 karakteres leírással 2 kategóriában („Legvirágosabb balkon” és „Legvirágosabb előkert”). A fotókat július 1-jéig várják a szervezők a Virágos Magyarország Környezetszépítő Verseny honlapján (palyazat.viragosmagyarorszag.hu). A verseny fővédnöke Borbás Marcsi, a szakmai zsűri tagja Bálint Gyuri bácsi és számos neves kertészeti szakember, akik kategóriánként az első 3 legvirágosabb balkont és előkertet díjazzák majd 150 ezer forintos kertészeti utalványokkal az augusztusi eredményhirdetésen.

Ezen kívül 7-7 pályázatot 100 ezer forint értékű kertészeti utalvánnyal jutalmaznak, továbbá egyedi, tematikus díjakat is kiosztanak a különleges pályaműveket beküldők között. A közönség is szavazhat kedvenceire, mindkét kategória 3-3 legnépszerűbb pályázata 100 ezer forint értékű kertészeti utalványt nyer, olvasható a Magyar Díszkertész Szövetség felhívásában.