fbpx

A napraforgó főbb betegségei

Írta: MezőHír-2020/09. lapszám cikke - 2020 szeptember 26.

A napraforgó – a búza és a kukorica után – az egyik legnagyobb területen termesztett szántóföldi növényünk. 2019ben a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 567 ezer hektáron termesztették, összesen 1 702 000 tonna termést takarítottak be Magyarországon. A magyar termelők átlagosan 3 tonna/hektár termésátlaggal dolgoznak.

 

A napraforgót számos betegség megtámadhatja:

‑ baktériumos tányérrothadás (Erwinia carotovora subsp. carotovora)

‑ peronoszpóra (Plasmopara halstedii)

‑ rizópuszos tányérrothadás (Rhizopus arrhizus)

‑ lisztharmat (Golovinomyces orontii)

‑ diaportés szárkorhadás (Diaporthe helianthi/Phomopsis helianthi)

‑ fehérpenészes rothadás (Sclerotinia sclerotiorum)

‑ botrítiszes tányérrothadás (Botryotinia fuckeliana/Botrytis cinerea)

‑ rozsda (Puccinia helianthi)

‑ makrofominás hervadás (Macrophomina phaseolina)

‑ fómás szárfoltosság (Leptosphaeria lindquistii/Phoma macdonaldii)

‑ szeptóriás levélfoltosság (Septoria helianthi)

‑ alternáriás betegség (Alternaria helianthi, A. helianthinficiens)

Ezek közül vannak azonban olyanok, melyek ritkán okoznak problémát, vagy terjedésüket a jelentősebb kórokozók elleni védekezés kellően korlátozza.

Ugyan a köztermesztésből mintha már kiszorulóban lenne a betegség, de érdemes lehet pár szót ejteni a napraforgó peronoszpórájáról is. Azért is érdemes ezt tenni, mert ez a betegség jó megújulóképességgel rendelkezik: rendre újabb változatait találják meg, melyek kicsit mindig eltérnek az előzőektől. A napraforgó-peronoszpóra ellen vetőmagcsávázással – ami a korai fertőzés kialakulását akadályozza meg – és rezisztencianemesítéssel hatékonyan tudtunk védekezni.

A Plasmopara halstedii-vel fertőzött növények visszamaradnak a fejlődésben, így már messziről jól láthatók. Jellegzetes, úgynevezett rozettaszerűek lesznek a növények, mert közel annyi levelet hoznak, mint az egészséges társaik adott fejlődési fázisban. A beteg egyedek levelei sárgulni kezdenek, ezekkel megegyezően fehér penészbevonat alakul ki a levelek fonáki oldalán. A klorózist követően a beteg levelek elszáradnak, lehullanak a növényről. Korai fertőzés eredményeképpen a növények nem fejlesztenek tányért, vagy steril kaszatok fejlődnek benne, így a termés értéktelen lesz. A levélfonákon létrejövő fehér bevonaton spermogóniumok, majd rajzóspórák keletkeznek, melyek a betegség gyors terjedéséért tehetők felelőssé.

Biotróf kórokozó, csak élő növényi szövetben életképes, így akár a teljes vegetációban jelen lehet a táblában. A spórák szél és nedvesség segítségével terjednek, légzőnyílásokon keresztül jutnak a növény belsejébe. Itt már micéliummal jut el a növényi részekbe, és betegíti meg az egész egyedet. A Plasmopara halstedii a vegetációs idő végéhez közeledve kezd el ivaros képleteket, oospórákat fejleszteni, melyekkel növényi maradványokban és a talajban képes átvészelni a telet. Ezenkívül a betegség terjedésére a kaszatokban megbújó micélium is lehetőséget nyújt.

A világszerte 44 ismert változatából a hazai viszonyok között 7 patotípus található meg. A betegség elleni védekezésre az ellenálló hibridek választása és a vetőmagcsávázás mellett a vetésváltás nyújthat megoldást. Azoospórák fertőzőképessége 4 év elteltével kezd el csökkenni, így ezt az időszakot mindenképpen érdemes kihagyni a következő napraforgó vetéséig. Az állomány számára biztosított optimális és kiegyensúlyozott tápanyag- és vízellátás, valamint a megfelelő tőszám, vetési idő betartása mind a kultúra jólétét szolgálja, ezzel növelve ellenálló képességét a károsítókkal szemben is.

 


Napraforgó-peronoszpóra tünete levél színén (forrás: novenyvedelem.nak.hu)


Napraforgó-peronoszpóra levélfonáki tünete (forrás: agrofil.hu)

 

A Diaporthe helianthi hazai viszonyok között rendkívül elterjedt kórokozó, kizárólag a napraforgót fertőzi. A levél- és szárfoltosodást okozó betegség megjelenésére a vegetáció közepétől egészen virágzásig lehet számítani. A száron jellemzően a levelek ízesülésénél alakulnak ki a nagyméretű, egyre sötétedő barna foltok, amelyek a növény belsejében az edénynyalábok elhalásával társulnak. A fertőzött növény levelein nagyméretű, a főerek által határolt elhaló, száraz, szabálytalan foltok alakulnak ki. A betegség hatására a tányér hátoldalán, a leveleken tapasztalható foltokhoz hasonló vizenyős tüneteket figyelhetünk meg. A betegség terjedését az edénynyaláb elhalásával tudjuk követni a növényen belül. A jelentős terméskiesést az eredményezi, hogy a szállítószövetek elhalásával korlátozódik a növény víz- és tápanyagellátása. A levelek részleges elhervadása az asszimilációs felület csökkenését idézi elő. Az ilyen sanyargatott növénynek nehezen marad ereje kellő mennyiségű és minőségű terményt kinevelni.

 


Fehérpenészes rothadás tünete napraforgótányéron (forrás: syngenta-us.com)


Diaporte szártünete napraforgón (forrás: sunflowernsa.com)


Diaporte levéltünete (forrás: ag.ndsu.edu)

 

A diaportés szárkorhadás mindenhol elterjedt betegség, korszerű termesztéstechnológia esetén azonban nem okoz nagy problémát. A kórokozó járványszerű terjedését a foltok területén az epidermisz alatt képződő termőtestből, piknídiumból kiszóródó konídiumok tehetők felelőssé. A gomba a viszonylag meleg, 24-25 °C körüli hőmérsékletet kedveli, ami ha legalább 15-20 mm csapadékkal is párosul, úgy nagymértékű fertőzésre lehet számítani. A 30 °C fok feletti hőmérséklet kedvezőtlenül hat a betegségre. A kultúra számára legveszélyesebb fenológia a virágzás, ha azonban az időjárási körülmények ezt követően is a betegség számára kedvezően alakulnak, a fertőzésre számítani kell. A diaportés szárkorhadás esetében is, mint oly sok más alkalommal, a megelőzés a legjobb védekezési lehetőség. Ha egy táblán nagymértékű fertőzést tapasztalunk, a szármaradványokat alaposan kell a talajba dolgozni, valamint a következő évben nem célszerű a szomszédos területre szintén napraforgót vetni, mert nagy az esélye az átfertőzésnek. Állománykezelésre ritkán van szükség, általában a vetőmagcsávázás kellő védelmet nyújt a kórokozó ellen, ha az nem járványszerűen lép fel. Az egészséges, optimális tápanyag- és vízellátást kapó növények nagyobb eséllyel veszik fel a harcot az őket támadó betegségekkel szemben.

A Sclerotinia sclerotiorum a Magyarországon termesztett kultúrák esetében soknál okoz problémát. Ilyen még a szója, a dohány, a repce és a mustár is. A hazánkban őshonos gombafaj szinte mindenhol megtalálható, 408 gazdanövényét tartjuk számon. A betegség a táblában foltokban jön létre. A fertőzött növények szárának alsó részén kezdetben világosbarna vizenyős foltok alakulnak ki, amik idővel megnyúlnak. A napraforgó szárának belsejében kialakuló fehér micélumszövedék jelzi a kórokozó jelenlétét. Ebben a vattaszerű szövedékben jönnek létre a szabad szemmel is jól látható fekete szkleróciumok, melyek legtöbbször a szár belsejében találhatóak, de a külső részeken is előfordulhatnak. A micélium nem áll meg a szár károsításánál, felmegy egészen a tányérba. Ennek következtében deformált tányér és léha kaszatok alakulnak ki. A kórokozó jellegzetes tünete a magok közötti réseket kitöltő szkleróciumok rácsos szerkezete. A fertőzött kultúrnövény szára eltörik, táblaszinten 15-20% is lehet a veszteség. Ezeknek a növényeknek a betakarítása nehézkes, gyakran a tányérból kihulló kaszatok miatt felesleges.

A gomba ezekkel a szkleróciumokkal vészeli át a telet a talajban vagy fertőzött növényi maradványokban. Ezek a kitartó képletek a talajban hosszú ideig életképesek maradnak, akár 6-8 évig is, de fertőzőképességükre az időjárás is nagy hatással lehet. A kórokozó számára a csapadékban gazdag, mély fekvésű területek a kedvezők. A Sclerotinia sclerotiorum fertőzése kétféle módon mehet végbe. Az egyik, hogy a talajban áttelelő szkleróciumok nedvességhez jutva közvetlenül micéliumot hajtanak, majd ezzel támadják meg a csíranövényt és az idősebb kultúra szártövét. A másik lehetőség a kultúrnövény megfertőzésére, hogy a szkleróciumok apotéciumot fejlesztenek, ami egy csésze vagy tölcsér alakú termőtest. A termőtestből kiszabaduló aszkospórák okozzák a szár, valamint a tányér megbetegedését. Ha a kórokozó számára optimálisan alakul az időjárás, a talajfelszínhez közeli szkleróciumok apotéciumokat növesztenek, amik a talaj felületén is láthatóvá válnak. Ezekről a termőtestekről szél segítségével jutnak el a virágokra az aszkospórák.

 


Fehér penészgyep a szártőben (forrás: singenta-us.com)


Szabad szemmel is jól látható szkleróciumok a szárban (forrás: kwizda.hu)

 

Talajaink egyre nagyobb mértékben szkleróciumokkal szennyezettek, ami azt eredményezi, hogy a betegség mind nagyobb gyakorisággal és mértékben alakul ki a hazánkban termesztett, egyben fogékony kultúrák esetében. Ennek egyik oka a nem megfelelő vetésforgó alkalmazása. A fehérpenészes rothadás elleni védekezést a tarló átvizsgálásával kell kezdeni. A tarlón maradt szármaradványokon elég egyértelműen el lehet különíteni a beteg növényeket az egészségesektől, ez alapján lehet következtetni a fertőzés mértékére. Abban az esetben, ha tudjuk, hogy milyen növény volt korábban a területen, valamint hogy az adott kultúra fogékony volt-e a betegségre, és ha igen, milyen gyakorisággal fordult elő a betegség, akkor lehet sejtésünk a tábla állapotáról. Mint korábban is említettük, az időjárási körülmények is nagymértékben befolyásolják a betegség kialakulását. Ha az elővetemények nem a kórokozó gazdanövény köréből kerültek ki, a terület nem mély fekvésű, és a gomba számára kellően csapadékkal ellátott, esetleg a kitartó képletek a talajművelés miatt már a felszíntől lejjebb kerültek, akkor a betegség nagymértékű kialakulására nem kell számítani.

A Sclerotinia sclerotiorum elleni védekezés alapja a megelőzés, a vetésforgó alkalmazása. Erős fehérpenészes rothadás után lehetőség szerint 4-5 éves kihagyást kell tartani azoknak a kultúráknak a termesztésében, melyeket a betegség károsíthat. Talaj eredetű kórokozóról lévén szó, már innen, a kiindulási pontból is megkezdhetjük a védekezést, amihez lehetőségünk van hiperparazita gombákat alkalmazni. A Coniothyrium, Trichoderma, Gliocladium, Sporidesmium fajok jelentősen csökkentik a szkleróciumok élettartamát. A terület kitettségét és sajátosságait ismerve célszerű a betegség szempontjából ellenálló hibridet vetni, a tünetek mérséklése érdekében. Ha az időjárási körülmények a kórokozó szempontjából kedvezően alakulnak, szükséges lehet állománykezelés szisztemikus fungicid készítménnyel, ilyenek például az azolok és a strobilurinok.

A Macrophomina phaseolina a világon szinte mindenhol előfordul, több mint 500 növényfajt károsít, s nagy jelentősége van a trópusi és szubtrópusi területeken is. A gomba fertőzése kimondottan száraz, meleg és aszályos időben alakul ki, míg alacsonyabb hőmérséklet esetén az okozott tünetek nem jelentkeznek. A kórokozó károsításának következtében a napraforgónál az ezerkaszattömeg és a tányérátmérő is csökken, valamint a beteg kultúrnövények akár 40%-kal kevesebbet terem, mint az egészséges egyedek. A hamuszürke szárkorhadásként is ismert betegség beazonosításában az okozhat nehézséget, hogy száraz, meleg időjárás esetén fertőz, így a tünetek összetéveszthetők az aszály okozta növénykárosodással is.

A gomba fertőzött növényi maradványokból és a talajban áttelelt kitartóképletekből (mikroszkleróciumok) indítja el a fertőzést, de már a vetőmag is beteg lehet, aminek következtében már a csíranövény pusztul el. A kórokozót a kultúrnövény gyökereiben termelődő kémiai anyagok serkentik, amik ha nagy mennyiségű mikroszkleróciummal találkoznak a talajban, biztos a fertőzés. A gomba az epidermiszen keresztül behatol a növénybe, micéliumait felszaporítja, aminek következtében elzáródik az edénynyaláb, így gátolva a gazdanövényben a szállítódást. A fertőző anyag bejutását követően viszonylag hamar, 24 óra elteltével a kórokozó mikroszkleróciumokat fejleszt, amivel a továbbiakban újabb növények megfertőzését teszi lehetővé. A gomba ilyen mértékű előfordulására azért van lehetőség, mert nagy mennyiségben termel többféle enzimet, melyek a növény különböző szöveteinek és sejtalkotóinak pusztulását eredményezik, ami kiegészül a kórokozó által előállított toxinokkal, melyek további szövetelhalást idéznek elő a napraforgóban.

A fertőzés már fiatal korban kialakulhat, akár szikleveles állapottól, de szinte bármelyik fenológiai fázisban, azonban a kultúrnövényen a tünetek csak sokkal később jelentkeznek, főleg ha a vízellátás optimálisan alakult a tenyészidőszak elején. A virágzás-terméskötődés időszaka a növény számára nagy vízvesztést okoz, így ezek együttes eredményeképpen a napraforgón a betegség hervadásos tünetei figyelhetők meg. A fitotoxinok miatt lankadnak a levelek, egy hirtelen hervadási folyamat megy végbe a fertőzött egyedeken. Ezeken felül a növény szára felrepedhet, lehámlik az epidermisz, és hamuszürkévé válik a bélrész. Ennek is köszönheti a betegség a magyar nevét.

A kórtünet szabad szemmel is jól megkülönböztethető a hervadásos tünetektől, ugyanis a Macrophomina phaseolina esetében a szárat kettévágva töpörödött bélrészt találunk, ami a mikroszkleróciumok nagyszámú előfordulásának köszönhetően szürkés színt vesz fel. A gombaképletek jelenléte egyértelmű jele a betegség létrejöttének. Jellegzetes kárkép ezenfelül, hogy a kórokozó által fertőzött napraforgók kimagaslanak a táblából, ugyanis a torzult és kisebb méretű tányérjuk, valamint a kevesebb kaszat nem húzza le a növényt. A beazonosítást azonban nehezíti, hogy a betegség foltokban alakulhat ki, ami hozzáértés hiányában talajfolt hibájának is betudható. A betegség a növény teljes pusztulását okozza. Ismereteink alapján a kórokozó fertőzőképességét a környezeti tényezők nagymértékben befolyásolják. Kutatásokból kiderült, hogy bár a kórokozó számára a 25-30 °C között hőmérséklet optimális, mégis képes akár 15-40 °C közötti hőtartományban is növekedni.

 


Makrofomina tünete napraforgóban (forrás: agroforum.hu)


Mikroszkleróciumok a napraforgó szárában (forrás: kwizda.hu)

 

A betegség a talajból és növényi maradványokból egyaránt fertőz. Védekezési lehetőségül szolgál a vetésforgó betartása, ezzel megakadályozva, hogy fogékony növények kerüljenek fertőzött állomány után. Ez abból a szempontból okozhat gondot, hogy pl. a szóját, a kukoricát egyaránt fertőzheti a betegség. A kórokozó számára kedvező a száraz időszak és az ezzel járó növényi stressz, így ennek elkerülése is a kultúránk védelmét szolgálja. Vetőmagcsávázás is alkalmazható a korai fertőzés kialakulásának megelőzésére.

SZERZŐ: KÁLMÁN ANNA LÉDA NÖVÉNYORVOS