fbpx

Okossággal a fagy ellen és a piaci versenyképességért

Írta: MezőHír-2020/05. lapszám cikke - 2020 május 08.

Miskolczi József forráskúti gazda a márciusi fagyok idején sem tétlenkedik

Visszautalhatnánk szellemeskedve a 80-90-es évek népszerű televíziós műsorára, és mondhatnánk az idei februárramárciusra, hogy „szeszélyes évszakok” – mondhatnánk, mert igaz lenne. Csak éppen nevetni nincs kedvünk, mert a meleg tél és a fagyos március jelentős károkat okozott a gyümölcskertészetekben.

Így történt ez Miskolczi József forráskúti gyümölcstermesztő gazdaságában is, ahol a március 23-án érkező hajnali szél lényegében kivégezte a kajszibaracktermést. Meglepetésünkre a gazda, ha nem is vidáman, de bizakodva fogadta stábunkat – és most kiderül, hogy miért.

Tenyéren a tény

Miskolczi József több mint 40 hektáron gazdálkodik, ebből 25 hektáron termeszt gyümölcsöt. Az egyik, 16 hektáros ültetvényen 400×400-as parcellákon is folyamatos az ültetés és a gyümölcstermesztés. Emellett ez a családi gazdaság Magyarország egyik legnagyobb, egybefüggő laposbarack-ültetvénye is egyben. Ám megtalálható itt az a bő egyhektáros szeglet is, amit idén elsőként ért el a március 23-ai fagy. – Itt mínusz 5,3 fok volt. Mivel már teljes virágzásban voltak a fák, bevetettünk némi kémiai védelmet, mert a szállított fagy ellen igazán más védekezés nem nagyon van. Nem mondanám, hogy áttörő sikert értünk el: itt, a megbontott rügy belsejében is látszik, hogy ebből már nem lesz gyümölcs; a virágok 80 százaléka elfagyott, alig találni néhány ép gyümölcskezdeményt – mutatja a tenyerén, illetve az ágakon a megbarnult, elfagyott virágkezdeményeket a gazda.


Az elbarnult rügyekből már nem lesz gyümölcs

Miskolczi József főként azért nem kesereg, mert viszonylag kis terület vált a fagy áldozatává. – Ez a kis kajszi nem is elsősorban a nagy jövedelmezőség miatt van még meg. Azért tartom és művelem, hogy ebben a piaci szegmensben is ott tudjak lenni a kereskedőknél. Fontos, hogy ne csak vaktában termesszünk, hanem eltervezzük, mikor, melyik szezonra milyen áruval akarunk belépni és ott megmaradni – vázolja tömören a szakmai körökben mindinkább felértékelt stratégiai megfontolást a forráskúti gazda.

Katlan- helyett vázaforma

A nagyobb üzlet tehát az őszibaracké, amit egyelőre (riportunk a második, március utolsó, április első napjaira prognosztizált fagyhullám előtt, az enyhe hőmérsékletet hozó 26-án készült – a szerk.) sikerült megvédeni a fagytól. A fák ebben a parcellában már nemcsak a fajtájukat, hanem a koronaformájukat illetően sem hasonlítanak a kajszira. – Ennek az is az oka, hogy az úgynevezett váza-koronaforma eleve mint termesztés-agrotechnológiai elem is része a hideg elleni védekezésnek. A kisugárzási fagy, ellentétben a szelek által szállítottal, a magasság arányában enyhébb. Hétfőn például a talaj közelében mértünk mínusz 8 foknál is hidegebbet, és méterenként 2-3 fokot is gyengült a fagy. Vagyis minél inkább úgy metszem a fákat, hogy felfelé törjenek, védem a fiatal hajtásokat, rügyeket, egyébként pedig az auxinok is a csúcs felé törekszenek, amit érdemes kihasználni – mondja a termelő. Nem tagadja persze, hogy az úgynevezett katlan-koronaformánál magasabb karakterűre metszett fákról arányosan nehezebb a szüreti gyümölcsszedés is, de megfelelő szervezéssel ez kezelhető.

Mindenre nincs megoldás

A környéken sokan mondják, hogy az utóbbi évek szeszélyes tél végi, tavasz eleji időjárása miatt elkerülhetetlen a megelőző készülődés. – Szerencsére elég széles a választék a fagy elleni védekezésben: a füstölés, a fagyvédelmi öntözés vagy a szélgép, illetve a legköltségesebb, a paraffingyertyás melegítés is a lehetőségek tárházába tartozik, de azért mindenre nincs megoldás; ha széllel jön a fagy, akkor nem sokat tehetünk – mondja a sokat látott gyümölcskertészek tapasztalatával a gazda. Ám utána máris egy különlegességhez érünk, ami meglepő külsejével hívja fel magára a figyelmet. A kertészet sajátos mesterfogásai ugyanis nem merülnek ki a koronaformák vagy a szemfüles piaci jelenlét fortélyaiban: a fagy ellen is van egy házi lelemény. Ottjártunkkor is láthattuk azt az elsőre különös látványt, amit egy hatalmas, vadhálóval összefogott bála nyújtott, az ültetvénytraktor mögé kötve…

– Ez egy házilag kialakított füstfejlesztő. A traktor mögé láncolt széles vaslemezre átnedvesített, vadhálóval körbefogott bálát teszek. Amikor kialakul a kisugárzási fagy, annyira gyújtom meg a bálát, hogy izzás közben füstöt ontson, és folyamatosan körözök vele a sorokban. Ez, ha nincs légmozgás, akkor elegendő ahhoz, hogy azt a minimális plusz hőmérsékletet biztosítsa, ami elegendő a fagyvédelemhez. Nekem tavaly sikerült is. A szomszéd megpróbált lebeszélni, de én csak mentem, este héttől másnap reggel hatig. Rettentően untam, de a célt elértem, szép termésem is lett! – meséli József, aki szerint az ő 50 lóerős kistraktorja simán elhúzza a „berendezést”. Idén 8 kilométeres menetsebességgel haladt „akció” közben, és a füst védelmező paplanként terült rá az őszibarackfákra.

Járvány és piac

Azt még nem tudni, hogy idén milyen termés várható – ez majd csak április közepén-végén lesz megbecsülhető. Miskolczi József viszont úgy kalkulál, hogy a koronavírus-járvány miatt kialakult európai gyümölcspiaci helyzetben lesz keresnivalója a magyar árunak.

– Idén Olaszországban nem lesz, aki leszedje a sok helyen máris érőben lévő gyümölcsöt. Nem állnak jól a spanyolok sem. Mindezek miatt a hazai piacra sem jut majd be annyi importáru, sőt, lehet, hogy kivitelre is megy majd a hazai terményből – reméli a gazda.


Kisugárzási fagy esetén sokszor mentőmegoldás a házilag alkalmazott füstölő vontatmány


Abban bíznak, lesz vevő a hazai terményre

A munkaerő-utánpótlás természetesen Csongrád és Bács-Kiskun határán is feladja a leckét a gazdálkodóknak. Házigazdánk szerencsére előrelátóan megszervezte a segítő munkaerő biztosítását, így, mint mondja, neki ebben a szezonban is lesz bejáratott segítsége, akikkel évek óta végzi a betakarítási munkákat.

Miskolczi József forráskúti gyümölcsfaültetvénye egyébként nem először szerepel a Mezőhír hasábjain (lásd kiadónk márciusi nyomtatott kiadásait!). Ő az egyike azon kertészeknek, akik a vadkárelhárításban is kipróbálták az új megoldásokat – így azt az ultrahangos vadriasztót, amely kíméletesen, az állatok testi épségét is óvó technológiával tartja távol az őzeket a facsemetéktől.

Bevetés és remény

Búcsúzáskor még egy pillantást vetünk a vaslemezes-vadhálós fagyvédelmi „eszközre”. – Jövő héten is beveti majd? – kérdezi munkatársunk, hiszen ottjártunkkor az agrometeorológia újabb, kemény fagyokat prognosztizált április első napjaira. – Ha kisugárzási fagy lesz, akkor a növénykondicionálókkal együtt egészen biztosan bevetjük ezt is, és reméljük, hogy az ültetvény bírja majd a mínuszokat!

Kohout Zoltán

CÍMKÉK fagygyümölcs