A biológiai növényvédelemmel előnyre tehet szert

Az egészséges hazai élelmiszer előállítása és fogyasztása minden idők legfontosabb törekvésévé vált, ami érdekében a termelők kulcsszerepet kaptak és vállaltak. Oltyán István, az Árpád-Agrár Zrt. palántanevelési ágazatvezetője beszámol a felelősségről és azokról az intézkedésekről, amelyek a cégcsoporton belül a munkaerő-megtartását eredményezték. 

Biológiai növényvédelem – biztonságos és egészséges élelmiszer

A biológiai növényvédelem, a technológiai háttér és a szakmai tudás versenyelőnyt jelent. A biológiai növényvédelem elengedhetetlen a termelésben ahhoz, hogy az Árpád-Agrár Zrt. a kisebb és nagyobb kertészetek folyamatos beszállítója lehessen, ismertette Oltyán József palántanevelési ágazatvezető. A kertészetben folyamatosan kivezetik a különböző növényvédő szereket, mert sok évvel ezelőtt belátták, hogy nincs más út a kártevők elleni védekezésben, mint a biológiai növényvédelem. Ez azért is nagyon fontos, hogy egészséges terméket fogyaszthassanak a vásárlók.

A biológiai növényvédelem folyamatosan fejlődik, hiszen a globális felmelegedéssel vagy az importtermékek beérkezésével évről évre jelennek meg új kártevők. Amennyiben ezek a kontinensre érkeznek, igen gyorsan jutnak egyik országból a másikba, s okoznak komoly károkat. Emiatt természetesen a hasznos rovarokat forgalmazó cégek is folyamatosan új termékekkel jelennek meg, hogy biztonságosabbá tegyék a termelést. Teszik ezt azért, hogy mindenféle kártevőnek meglegyen az a természetes ellensége, amellyel lehetséges gyéríteni egyedszámukat az ültetvényekben. Vannak esetek, amikor kártevőket lehet találni egy állományban, de a biológiai növényvédelem ebben kulcsfontosságú szereppel bír, és nem többletköltséget jelent, hanem biztonságos, egészséges, vegyszermentes élelmiszert.

Szólítsuk meg a fogyasztókat!

Az Árpád-Agrár Zrt. Kertészet facebook oldalt Oltyán István fejleszti, ami kiváló promóciókat tartalmaz, s nagyszerű lehetőség a fogyasztók megszólítására. Egy-egy kép feltöltésekor azt kívánják szemléltetni, hogy milyen munka zajlik kertészeteikben. Az oldallal több szakmai fórumon, csoportban is jelen vannak. Az idei évben még nagyobb hangsúlyt fektetett a palántanevelési ágazatvezető úgy a facebook oldalra, mint a telepek google fiókjaira, ahol szintén megosztják a fotókat és az információkat.

Az oldalak statisztikáját nézve elmondható, hogy kortól és nemtől függetlenül nagyon sok követőjük és csatlakozójuk van. A követői bázis folyamatosan növekszik,  kérdésekre és üzenetekre pedig igyekeznek mielőbb reagálni.

Amennyiben termékről töltenek fel fotót, azt is közzéteszik, hol vásárolható meg. A DélKerTÉSZ-szel is együttműködnek, tovább megosztják, amit ők kommunikálnak, hiszen a termékeik nagy részét – amelyek megtalálhatóak a magyar áruházláncokban – a TÉSZ értékesíti.

Az ilyen és ehhez hasonló megjelenésekkel az emberek képet kaphatnak arról, hogy az Árpád-Agrár Zrt. hogyan állítja elő termékeit. Az oldalak követői közül nem mindenki rendelkezik mezőgazdasági vagy kertészeti képzettséggel, csupán azért teszik, mert egy szép kultúrát, egy ínycsiklandozó paradicsomot látnak a fotón, ami máris egy kommentelésre, lájkolásra ösztönözi őket. Később a terméket meglátják egy áruházban, amit bátran vásárolnak meg. Tehát ezek az oldalak rövid- és hosszútávon egyaránt megtérülnek.

Az Árpád-Agrár Zrt-nél nincs munkaerőhiány

Napjainkban jelentős probléma az ágazaton belüli munkaerőhiány. Az Árpád-Agrár Zrt-nél azonban ez nem tapasztalható, hiszen egész évben tudnak munkát biztosítani. Az elmúlt években tapasztalták, hogy komoly problémák jelentkezhetnek a munkaerőellátásban, ezért különböző juttatásokat vezettek be – mint a 13. havi fizetés és a jelenléti bónusz – amivel olyan munkaerő-megtartóképességet eredményező programot indítottak el, amely a vírushelyzetben is stabil munkaerőbázist adott a kertészetnek. Összességében kijelenthető, hogy egyetlen egy területen sem tapasztalnak munkaerőhiányt.

Természetesen teljesen más a helyzet a szabadföldi termesztésnél vagy gyümölcsösben, ahol a kertészek rá vannak utalva a szezonmunkára. Az Árpád-Agrár Zrt-nél felépített rendszer viszont hosszútávú munkalehetőséget és biztonságot nyújt a munkavállalóknak is.

Rendszeresen jelentkeznek is a kertészetnél felvételre, de új munkavállalók alkalmazására a jelenlegi helyzetben nincs lehetőségük, s a meglévő munkaerőbázist tudják mozgatni. A telepeiken kiépített rendszerek erre alkalmasak, mert a kultúráiknál eltérőek a munkacsúcsok. A téli időszakban, amikor elültetik az üvegházaikban a saját növényeiket, akkor ott egy munkaerő-felszabadulás keletkezik, a palántanevelésben pedig éppen akkor vannak a csúcsok. Utána, amikor a palántanevelésben csökken a kézimunkaigény, a kultúráikban a már növekvő termés mennyisége miatt tudják a munkavállalóikat átcsoportosítani. A dolgozók egységekből álló átcsoportosításával folyamatosan kielégítik az éppen aktuális munkaerő-szükségleteket, történhet ez az egyik telepről a másikra is.

A társaság munkaerő-megtartó programjának lényeges eleme az is, hogy bevezették a teljesítménybéres elszámolást, így a gyorskezű és jóminőségű munkát végző tekintélyes munkabért realizálhat hónap és év végén: ha elérte a kitűzött célokat, akkor további juttatásban részesül.

Azoknak, akik az eddigiekben kitartottak az Árpád-Agrár Zrt. mellett, azok számára a társaság állandó bevételt és stabil megélhetést szeretne biztosítani.

biológiai növényvédelem mezőgazdaság