fbpx

Nagy lesz idén a kereslet az NHP Hajrá iránt

Írta: Kalmár Nárcisz - 2020 április 27.

Napokon belül folyósíthatja az első NHP Hajrá hiteleket ügyfeleinek az Erste Bank. A kis- és közepes vállalkozások (kkv) legfeljebb 2,5 százalékos, fix kamat mellett juthatnak forráshoz, amelyet új beruházás megvalósítására, forgóeszköz-finanszírozásra, valamint meglévő hiteleik kiváltására is használhatnak. Az Erste várakozása szerint idén jelentős lesz a kereslet a lehetőség iránt.

Az Erste Bank tapasztalatai szerint a konstrukció április 7-ei bejelentése óta nagy az érdeklődés a vállalkozások részéről a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legújabb hitelprogramja, az április 20-án elindult NHP Hajrá iránt. A pénzintézet már elkezdte tájékoztatni – elsősorban meglévő – ügyfeleit az új program nyújtotta lehetőségekről, a tervek szerint pedig napokon belül folyósítja az első NHP Hajrá hiteleket.

– Arra számítunk, hogy élénk lesz a kereslet mind a meglévő hitelek NHP Hajrá termékkel történő refinanszírozása, mind az új hiteligények kapcsán. Annak érdekében, hogy meglévő ügyfeleink mihamarabb élni tudjanak az NHP Hajrá kínálta lehetőségekkel, egyedi folyamatot dolgoztunk ki a meglévő hitelek refinanszírozásának gyors lebonyolításához – mondta el Szabados Richárd, az Erste Bank vállalati üzletágának vezetője.

Az Erste kínálatában minden olyan NHP Hajrá hitel elérhető (beruházási hitel, forgóeszközhitel, támogatás előfinanszírozás, hitelkiváltás), amelyet az MNB által meghatározott keretek lehetővé tesznek. Miként a korábbi NHP-konstrukciók esetében, a pénzintézet az NHP Hajrá kapcsán is versenyképes, testre szabott feltételrendszert és árazást ajánl ügyfeleinek. A hitelek kamata fix, mértéke a finanszírozás egyéb paramétereitől (futamidő, fedezetek) függ, de nem haladhatja meg a 2,5 százalékot, egyéb költsége nincs az ügyfeleknek a bank felé. (Ez nem vonatkozik a harmadik fél felé fizetendő költségekre: garantőr, közjegyző, értékbecslő.)

A fizetési moratóriumot választó kkv-ügyfelek részéről az NHP Hajrá kapcsán gyakran felmerül kérdésként az Erste online ügyfélrendezvényein, illetve a dedikált ügyfélmenedzserek felé: érdemes-e a moratóriumot elhagyni azért, hogy meglévő hitelüket refinanszírozzák egy NHP Hajrá termékkel? – Úgy gondoljuk, érdemben tudjuk támogatni ügyfeleinket a számukra legkedvezőbb opció megtalálásában, és olyan feltételrendszer mellett kialakítani a refinanszírozást, amely a legkedvezőbb számukra. A meglévő, változó kamatozású hitelek fix kamatozásúra cserélésével, valamint a futamidők esetleges kitolásával most sok esetben értéket teremthetünk ügyfeleinknek. Ráadásul a program nagy szabadságot biztosít a forgóeszközhitelek felhasználásában, így az NHP Hajrá a likviditási problémák kezelésére is alkalmas lehet – hívta fel a figyelmet Szabados Richárd.

Az NHP Hajrá hitelek feltételei önmagukban is rendkívül vonzók a kkv-szektor számára, a termékek emellett jól kombinálhatók a különböző garanciaprogramokkal is, melyek részben már ismertek, illetve a közeljövőben újabb konstrukciók bejelentésére lehet számítani.

– Az Erste várakozása szerint ennek megfelelően jelentős lesz a kereslet a lehetőség iránt, az NHP Hajrá biztosan az év meghatározó programja lesz. Az MNB által meghirdetett 1500 milliárd forintos keret (ez a teljes vállalati hitelpiac mintegy ötödének felel meg) mérete is jelzi, hogy miként mi, a jegybank is hatalmas érdeklődésre számít – tette hozzá a bank vállalati üzletágának vezetője.

Az Erste évek óta a mindenkori piaci részesedése feletti részarányt ért el a különböző NHP-programokban, és az NHP Hajrá esetében is egy legalább 10 százalékos részesedés megszerzése a célja.

CÍMKÉK bankErsteNHP