Ennek a sorozatnak az a célja, hogy megismertesse az olvasót a mezőgazdasági munka során feltárt környezeti és egészségi kockázatokkal, a lakosság és a munkavállalók egészségvédelmének kérdéseivel.
Peszticidek és a talaj
A talaj termékenységének a fenntartása, a szennyezéstől való megóvása nagy jelentőségű feladat, mivel a talaj az élővilág elsődleges tápanyagforrása.
A talajba kerülő peszticidek hatása az élőlényekre nagyrészt közvetett. A vegyi anyagok egy részét a növények és más szervezetek felveszik, a terménybe jutó peszticidek a táplálkozási láncon át a hasznos élőlényeket és ezeken keresztül az embert is elérhetik.
A növényvédő szerek többsége a kijuttatásukkor előbb-utóbb a talajba kerül, sőt a herbicideket egyenesen oda kell juttatni. Ezek azután, az anyagtól és a talajtól függően, a mélyebb rétegekbe hatolnak.
Nedves talajban kevesebb peszticid kötődik meg, így a szer nagyobb mozgást végezhet. A száraz talaj a kemikáliákat jobban visszatartja, sőt meg is köti, inaktív formában.
A peszticidek talajban történő felhalmozódása elsősorban az alkalmazott hatóanyag kémiai tulajdonságaitól függ.
A perzisztens klórozott szénhidrogének például nem bomlanak, tehát sokáig maradnak a talajban. A perzisztencia fő oka, hogy vízben rosszul oldódnak, ezért a talajvízzel nem jutnak tovább, mozgásuk minimális, így általában az alkalmazás helyén maradnak. Korlátlan alkalmazásuk időszakában a leggyakoribb peszticidmaradékok a talajban a klórozott szénhidrogén-származékok voltak.
A szerves foszforsavészterek kevésbé perzisztensek. Lebomlásuk napok, illetve hetek alatt végbemegy. A karbamát hatóanyagú peszticidek a szerves foszforsavészterekhez hasonlóan viszonylag gyorsan lebomlanak.
A legtöbb herbicid, elsősorban azok, amelyekkel a levélzetet kezelik, ugyancsak gyorsan lebomlik. A közvetlenül a talajra alkalmazott gyomirtók azonban már néhány hónapos hatástartóssággal rendelkeznek. Egyes, a mély gyökerű, évelő gyomok ellen használt irtószerek igen perzisztensek. Ezeket nagy menynyiségben szétterítve a maradványuk (reziduum) akár néhány évig is toxikus lehet. Ezért ezeket az erélyes szereket csak olyan területeken szabad alkalmazni, ahol az adott időszakban nem folyik mezőgazdasági termelés.
A talaj nagy nedvességtartalma csökkenti a peszticidek perzisztenciáját. Sok szer fő eltűnési módja a párolgás, ami nedves talajban erősebb, mint szárazban. A talaj hőmérsékletének növekedésével a párolgás és ezzel az eltűnés sebessége is növekszik.
A kémiai szennyeződés következtében megváltozik a talaj természetes baktériumflóráját képező mikroorganizmusok összetétele. A peszticidek veszélytelen, sőt előnyös talajorganizmusokat is elpusztítanak. Az öntisztuló folyamat így lecsökken, ennek következtében a különböző mérgező anyagok felhalmozódhatnak a talajban.
A gyomirtó szerek többsége optimális koncentrációban a talaj mikroszervezeteinek élettevékenységét nem gátolja, de néhány herbicid genetikai változást idézhet elő. Ez a jelenség arra figyelmeztet, hogy az ilyen jellegű káros hatás csak később jelentkezik.
A gyomirtó szerek többsége optimális koncentrációban a talaj mikroszervezeteinek élettevékenységét nem gátolja, de néhány herbicid genetikai változást idézhet elő
A legérzékenyebb baktériumok közé tartoznak a nitrifikáló baktériumok. Az Azotobacter fajok egyes törzsei a különböző herbicidekkel szemben különösen érzékenyek.
A talaj populációit leginkább a fungicidek károsítják. Az alapvető kérdések közé tartozik annak tanulmányozása is, hogy mi lesz a talajba jutott peszticidek sorsa? A mikroszervezetek közül nem sikerült olyat kimutatni, amely minden peszticidet lebontana.
A többségüket azonban lebontják, vagy nem mérgező formává alakítják át. Sok esetben viszont a mikroorganizmusok az eredeti peszticidből még toxikusabb anyagot is készíthetnek, ily módon az eredetileg kevéssé mérgező vegyületet még mérgezőbbé változtatják. Jó példa erre a forát, mely toxikus szulfoxiddá és szulfonná oxidálódik.
A peszticidek talajban való viselkedésének megértéséhez nélkülözhetetlen ezeknek a komplex folyamatoknak az ismerete. Ezért fontos közegészségügyi érdek a lebontásban közreműködő hasznos mikroorganizmusok védelme és működési lehetőségük minél tökéletesebb biztosítása.
SZERZŐ:
DR. LEGOZA JÓZSEF
NY. MEGYEI TISZTIFŐORVOS-HELYETTES
EGYETEMI DOCENS
