A végső megoldás a lényeg, nem a látszat

Írásunkban a csökkentett talajművelésű területek gyomosodási problémáit és lehetséges gyomirtási stratégiai irányait tekintjük át.

 

 

A csökkentett talajművelés, de még inkább a nem művelés (no-till), sajátos gyomszabályozási stratégiát igényel. Ennek megoldása nem lehetetlen, nem is komplikált, csak eltér a megszokottól. Miért? A nem művelt szántóterületek gyomosodási szabályszerűségei nagyon hasonlóak a parlagterületek gyomosodási tulajdonságaihoz, legalábbis ami a zárószukcesszió kialakulási folyamatainak legelejét jelenti. (A teljes folyamat mindenre kiterjedő részletezése a terjedelmi korlátok között nem lehetséges, ezért csupán a törvényszerűségek megértéséhez szükséges mértékig ismertetjük.)

A talajművelés (és a gyomirtási eljárások) folyamatosan megszakítják ennek a természetes és környezeti egyensúlyok mellett lezajlódó folyamatnak a kifejlődését. A szántás és a mélyművelés mindig kedvez a „pioníroknak”, amelyek többnyire, tavaszi növények esetében, a T4-es életforma (tavasszal kelő, nyárutói egyévesek) mélyen gyökerező, jó aszálytűrésű gyomfajai közül kerülnek ki. Ide tartoznak pl. a disznóparéjfélék és a libatopfélék.

Egyes művelt területekben dominálhatnak ennek a csoportnak a nagy magvú, mélyebbről csírázó fajai, mint pl. a parlagfű, a csattanó maszlag, a selyemmályva, a szerbtövisfajok, melyek ellen a küzdelem a szántott területen is komoly feladatot jelent, de no-till esetén, ha a területen jelen vannak, előretörésük a dominancia sorrendben szembetűnő lehet. Ugyanígy emelkedhet a magról kelő egyszikűek dominanciája is (pl. kakaslábfű, muharfajok, köles).

Amennyiben a talaj bolygatása nem folytatódik tovább, akkor megjelennek (ha addig nem voltak) az évelő gyomok a területen. Jellemzően először a szártarackosok (G1), mint pl. a tarackbúza, illetve a szaporítógyökeresek (G3), pl. a mezei acat. (A mélyszántás ezeknek a fajoknak az előretörését némileg hátráltatja, de nem szünteti meg.)

Amennyiben a területet nem bolygatjuk, nem gyomirtjuk, úgy a terület ökológiai adottságai mentén megjelenhetnek egyéb életformacsoportba tartozó lágyszárú évelő gyomnövények, majd a fásszárúak közül először a cserjefajok, később a fafajok, és amennyiben a csapadék elegendő, akkor különböző összetételű zárt erdőig is fejlődhet a szukcesszió, és kialakulhat a területre jellemző zárótársulás (zárószukcesszió). A növénytermesztés során a gyomirtással mindig ennek a szukcessziós folyamatnak a kezdeti köreivel kell felvennünk a harcot.

Amennyiben a területen szántóföldi művelés mellett talajművelés nem folyik, így a társulás fejlődése könnyen eljuthat az évelő fajok dominálta fázisba vagy legalábbis a fő probléma (a magról kelők mellett) az évelő fajok körül csúcsosodik ki. Ezért ezeknek a jelenléte és arányai határozzák meg technológiai lépéseinket és azok sorrendjét, azaz merőben eltérhet egy szántott és egy nem művelt terület gyomirtási stratégiája.

Ideális és általános esetben egy szántott területen a magról kelők dominálnak, ez esetben a talajon keresztül tartamhatással rendelkező készítmények, kellő csapadék mellett, széles hatásspektrummal (gyári vagy tankombinációk) – kellő mennyiségű bemosó csapadék után – akár egymenetben megoldják a gyomirtási feladatokat.

Az évelők dominálta tartós no-till körülményeknél ezek a hatóanyagcsoportok inkább jobb kombinációs partnerek, mint önálló megoldások. Az évelő gyomok visszaszorítását – a mi lehetőségeink mentén gondolkodva – tarlón kell elkezdeni, valamilyen glifozát hatóanyagú készítménnyel. Ezt lehet kombinálni adjuvánsokkal és/vagy nitrogén műtrágyával a hatás gyorsítása érdekében.

Egyéb hatóanyagokkal (hormonhatású készítmények) a hatásspektrum szélesítését és a hatás magabiztosságát fokozhatjuk, hogy a következő évben az évelő gyomok újrahajtása számottevően csökkenjen némely „mono-glifozát” hatásához képest. Állományban a posztemergensen kijuttatható felszívódó kémiai megoldásokra kell fókuszálni.

Ezeknek többnyire nincs vagy nagyon rövid a tartamhatása. Ezért előfordulhat, hogy osztott kezeléseket kell alkalmazni, illetve, ha elhúzódó csírázási stratégájú magról kelő fajok jelenlétére is számítunk, akkor egyszeri kezelést lehet/kell kombinálni tartamhatású hatóanyaggal. Tudni kell azonban, hogy a tartamhatás talajon keresztül valósul meg, ezért számolni kell egyes hatóanyagoknál a részleges hatás kialakulásával.

Egyes tartamhatással rendelkező hatóanyagok különleges talajállapot-elvárásokat igényelnek a tökéletes hatáshoz, melyet a no-till körülmények nem mindig tudnak teljeskörűen biztosítani, így tehát az sem mindegy, hogy „kit” választunk kombinációs partnerül.

 

Tarackbúza

 

 

Disznóparéj

 

 

Mivel a szántott területek sem mindig mentesek a problémás szituációktól (fenyércirok, parlagfű), ott is lehetnek/vannak az alapállapottól eltérő körülmények, melyek nem csak „szimpla” megoldásokat igényelnek, illetve az évelő mentességet ott sem lehet mindig tarlókezelések nélkül elérni.

Úgy gondolom, hogy (amíg lesz glifozát) nem a gyomirtás lesz a notill megvalósításának növényvédelmi korlátja, ezért az erre irányuló kevéssé szakmai alapon nyugvó felvetéseket megalapozatlannak tartom. Van a no-tillben több nagyobb megoldandó növényvédelmi kérdés, így ezekre célszerű fókuszálni.

A gyomirtási kérdés túldimenzionálásának egyik szakmai oka lehet, hogy némely felhasználók egyes hatóanyagok, hatóanyag-kombinációk évelő gyomok elleni hatását túlértékelik a készítményben levő adjuvánsokkal együtt mutatott, inkább kontakt hatások miatt. A levél zörög, de a gyökér még élhet! A következő évben szinte ugyanúgy zöldellik minden és ilyenkor a gazda elégedetlen.

Ezek után úgy tűnhet, hogy a no-till gyomirtási feladatai vállalhatatlan követelményeket tesznek a termelő vállára. Ne felejtsük el, hogy ennek a „tudásnak” vannak a tudatlanságban gyökerező elemei is, és ezeket feltétlenül el lehet kerülni egy kis tapasztalatcserével! Kerüljük önmagunk megtévesztését! A végső megoldás a lényeg, nem a látszat.

 

SZERZŐ: LAJOS MIHÁLY ÜGYVEZETŐ • AGROFIL-SZMI KFT.


glifozát gyomirtás gyomosodás no-till posztemergens szántás