Azt lehet mondani, már megszokhattuk a késő téli, illetve kora tavaszi időszakban, hogy elsősorban az ország mély fekvésű területein megjelenik a belvíz.
A mezőgazdasági területekről történő vízelvezetés oroszlánrésze gyakran a földtulajdonosokra hárul
Nyilván ez egy hátrányos tényező az ország egyes – e szempontból is jól ismert – térségeiben, hiszen ha a víz tartósan megjelenik, akkor pusztulnak az őszi vetések, és késnek az aktuális tavasziak. A másik véglet, amikor nincs belvíz, viszont a helyzet sajnálatos velejárója a tavaszi szárazság, ami egyértelműen késlelteti a tavaszi vetésű növények fejlődését. Tipikusan ez a helyzet a Tiszántúlon és azon belül is a Körösök vidékén. „Melyik ujjamat harapjam?” helyzet áll elő szinte minden évben, de választani nem lehet. Nagyon ritkán fordul elő, hogy a vízzel nem kell megküzdeni, hogy a szivattyútelepeket nem, vagy csak rövid ideig kell üzemeltetni. Sajnálatos módon a vízgazdálkodási társulatok tevékenységét korlátozták vagy megszüntették az elmúlt időszakban a belvíz által veszélyeztetett térségekben, pontosabban feladatukat kevésbé hatékonyan dolgozó szervezetek vették át. A mezőgazdasági területekről történő vízelvezetés oroszlánrésze gyakran a földtulajdonosokra hárul, ha ugyan vannak olyan vízelvezetésre alkalmas rendben tartott csatornák, amelyek valóban elvezetik a kárt okozó belvizet. A vízkormányzást már egyszer nagyon hatékonyan kitalálták évtizedekkel ezelőtt az érintett területeken, amely rendszer funkcionális fenntartását folyamatosan ellenőrizni kellene. A csatornák rendszeres tisztítása, az átereszek, műtárgyak karbantartása alapvető feltétele lenne a sikeres vízelvezetésnek, ez azonban sok helyen gazdátlan, és így nem képes ellátni a rendszer a feladatát.
Őszi vetések vízborítás alatt
Az április közepén tapasztalható állapotok már markánsan kirajzolják azt a kártételt, amelyet a belvíz okozott. Az őszi kalászosok – őszi árpa, őszi búza – nagyon nagy területen megsemmisültek, vagy éppen elkorcsosult, kipállott növénymaradványok jelzik a kárt. Az amúgy is csökkenő – immár, jóval 1 millió ha alá zsugorodott – magyar kalászos vetésterület szempontjából egyáltalán nem jó hír, miszerint akár 20-30000 ha terület is kieshet, mert megsemmisült. Ugyancsak hasonló helyzet állt elő az őszi káposztarepce esetében is – jóllehet, az Alföld kevésbé jó termőhelye az olajos növénynek –, amely a vadkárok elszenvedése mellett/után a belvíz martalékává vált. Az évelő takarmánynövények is megszenvedték a talaj vízborítottságát, és a levegőtlen viszonyok miatt lucerna, vöröshere és kis területen vetett bükkönyfélék pusztultak ki. A gazdálkodók ugyan évről évre számolnak valamelyest a belvízkárok megjelenésével, mégis nehéz a veszteségeket feldolgozni. Mondhatnánk, hogy a kipusztult területeken – ha az időjárás engedi – másodvetésekkel próbálkoznak majd, amiről előre tudják, hogy kárenyhítő árbevételi szándékuk nem mindig valósul meg. Országosan mintegy 12000 ha az a mezőgazdasági terület, ahol a belvízkárok vélhetően a kritikus határ felett vannak az idei évben, és ahol a gazdálkodók valamilyen formában segítségre szorulnak.
Megoldás-e a másodvetés?
Belvízkárok által sújtott gazdálkodókkal beszélgetve érdekes vélemények hangzottak el a közelmúltban. Valamikor természetes megoldásként szerepelt a belvíz utáni területek valamilyen másodvetéses rövid tenyészidejű kultúrával történő hasznosítása. Igaz, nem volt kárenyhítésre más lehetőség, hiszen az agrárkárenyhítő rendszer még nem létezett. Azt viszont egyetlen gazda sem tudta elviselni, hogy jelentős költséggel „csak” feketén tartsa a földjeit, ahonnan levonult a víz – szerencsétlen esetben esetleg csak május derekán. Mert a belvíz sajátossága, hogy nagyon lassan, nagy károkat okozva tűnik el, és a talajvízzel való tartós telítettsége miatt igen nehezen lehet művelésbe fogni. Ennek ellenére állítható, hogy évtizedekkel ezelőtt a másodvetés létező fogalom és gyakorlat volt, mégpedig olyan, amely kihívást jelentett és szinte kötelező is volt alkalmazni. Persze, létezett jelentős állatállomány, amelynek szálastakarmányt lehetett termelni (pl. mohart), és ez alaposan kibővítette a lehetőségek tárházát. Ugyancsak volt egy jelentős konzervipari háttér, amely például késői vetésű csemegekukoricából képes volt, akár szabadpiaci megoldással is jelentős mennyiséget felvásárolni, és segíteni a bajba jutott gazdákon. A rövid tenyészidejű kukorica mellett ma legfeljebb a napraforgó jöhet szóba, és emellett azok a kertészeti növények, amelyeket másodvetésben meg lehet termelni. Ilyen pl. a zöldbab, a csemegekukorica, a popcorn és még néhány – de utóbbiakat szinte lehetetlen értékesíteni a beszűkült kereslet és a szűk feldolgozó háttér miatt. Kimondhatjuk tehát, hogy a másodvetést – mint korábban működő megoldást a belvizes területeken – nyugodtan el lehet felejteni, a felvevőpiac teljes hiánya miatt. Amit el lehet adni, azt immár nem is nevezhetjük másodvetésnek, legfeljebb megkésett fővetésnek, és a kukorica, ill. napraforgó esetében szerencsés esetben – az agrotechnikai fogyatékosságok miatt – fél terméssel számolva a többi terménnyel együtt van esély az értékesítésre.
Van azonban még egy nagy gond a belvizes területekkel, jelesül az, hogy egy részük részt vesz az AKG szigorúan nyilvántartott és támogatott rendszerében, ahol a kipusztult kultúra másodvetéseként tilos haszonnövényt vetni! Ez a tény alapvetően magyarázza azt, hogy miért vannak ugar területek, amelyek feketén tartása viszont kötelező. Ugyanígy a zöldítés programban, ahol az ugarolás természetes és beszámít a támogatás teljes igénybevételénél. Mindezek figyelembevételével elmondható, hogy a másodvetések ideje valóban lejárt, okafogyottá vált, annál is inkább, mert költséges eljárás, amelynek végkimenetele kifejezetten bizonytalan.
A belvízkárok bejelentése
Az elmúlt hónapok csapadékos időjárása miatt elsősorban az ország déli, délkeleti megyéi érintettek
Ahogyan az érvényben lévő kárenyhítési gyakorlat a téli fagykárok esetében április közepéig elvárja a bejelentéseket, úgy természetesen a belvízkárokat is jelezniük kell a gazdálkodóknak. Az elmúlt hónapok csapadékos időjárása miatt elsősorban az ország déli, délkeleti megyéi érintettek (belvíz-védekezési készültség volt például Baja, Debrecen, Gyula, Szeged, Szolnok térségében is). Ahhoz, hogy a termelő az agrárkár-enyhítési rendszerben a kedvezőtlen időjárási jelenség miatt felmerülő kárát elszámolhassa, illetve kárenyhítő juttatás révén enyhíthesse, első lépésként a jogszabályban előírt határidőben kell bejelentenie a belvízkárokat. A mezőgazdasági termelő a 2018. évi káresemények (köztük a belvízkár) bejelentését a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) honlapján elérhető elektronikus kárbejelentő felületen teheti meg a káresemény bekövetkezésétől számított 15 napon belül. Belvíz szempontjából a káresemény bekövetkezése időpontjának azt az időpontot kell tekinteni, amikor az adott területen termesztett növénykultúrán a várhatóan 30%-os hozamcsökkenést okozó károsodás első alkalommal észlelhetővé válik. A károsult termelők a kárbejelentő felületet a www.mvh.gov.hu honlapon az „elektronikus ügyintézés” menüpont alatt érhetik el, az „MKR – Mezőgazdasági Kockázatkezelő Rendszer” elnevezésű alkalmazáson keresztül. Az elektronikus felület használatához szükség esetén a falugazdászok nyújtanak segítséget.
A magyar vízügyi szervek igyekeznek minden évben felkészülni a kihívásokra, amelyhez hozzátartozik a csatornarendszerek tisztítása
A természet ereje
A belvíz Magyarországon a mezőgazdaság állandó ellenfele. Az elmúlt néhány évtizedben javult ugyan a helyzet, de a természeti erőkkel nehéz felvenni a harcot. Kiszámíthatatlan a téli csapadék mennyisége, eloszlása és következésképpen a folyók kora tavaszi vízszintje, mederteltsége. Különösen bejátszik mindebbe a hóolvadás a Kárpát-medencét határoló hegyekben, illetve a lezúduló víz levonulásának gyorsasága. Számos körülmény adódik tehát, amely meghatározza a belvíz kialakulását. A magyar vízügyi szervek igyekeznek minden évben felkészülni a kihívásokra, amelyhez hozzátartozik a csatornarendszerek tisztítása, áteresztő képességének biztosítása, a vízkormányzáshoz szükséges műtárgyak karbantartása és a vízátemelést szolgáló szivattyútelepek műszaki állapotának szinten tartása. Mindezek ellenére sem sikerül minden évben a belvíz elleni védekezés minden gazdálkodói igénynek megfelelően, aminek oka részben a természet erőinek kiszámíthatatlansága. Részben azonban az is, hogy a belvíz elleni védekezést még jobb logisztikával, több ráfordítással minden bizonnyal lehetne még nagyobb hatékonysággal kezelni, ami a közeli jövő egyik nagy feladata.
SZERZŐ: NZ.
