Motiválhat valakit a pénz, másokat a tökéletesen elvégzett munka sikere, míg akadnak olyanok is, akiknek, mindamellett, hogy a megélhetés biztonsága éppúgy elengedhetetlenül szükséges, mégis a szépen elvégzett munka öröméből merítik a megújuláshoz szükséges legtöbb erőt. Így amikor a jövőképükről kérdezünk embereket, mindenkinél más fontossági sorrend alakulhat ki.
Bognár Péterhez (34) igazán szemet felüdítő környezetbe látogattunk el, egy Szekszárdhoz közeli kis falu határába, Felsőnánára, hogy elmesélje, miként lett az autószerelőből állattartó mezőgazdász, s miért nem a folyamatos és véget nem érő gazdasági növekedésben kívánja kiteljesíteni céljait, álmait.
– Amikor pályaválasztásra kerül a sor, legtöbb esetben az érdeklődési köréhez leginkább illeszkedő szakma útjára lép a fiatal. Ha nálad is igaz ez a kijelentés, akkor hogyan kerültél mégis egy több mint ezres állatlétszámú birkatartó gazdaság közepébe?
– És tegyük mellé, hogy nem a birkák állnak a kedvelési listám elején – kezdett bele a válaszba a fiatal gazdaember. – Mégis hogyan kerülök mindebbe? A gépek, a szerelés mindig nagyon megfogott, szinte tanulnom sem kellett ezen a vonalon, mert elég volt egyszer megfigyelnem valami műszaki jellegű részletet, máris rögzült bennem mindaz, amit láttam. Az autószerelő szakmát szüleim ösztönzésére választottam, mert nagyon korán kiderült, mennyire vonz ez a terület.
Természetesen lehettem volna mezőgazdasági gépszerelő is, mert akkor már volt ilyen irányú tapasztalatom és kapcsolódásom, ennek ellenére mégis több perspektíva mutatkozott az autóiparban.
– Mi volt az említett mezőgazdasági kapcsolat?
– Kicsit belenőttem, kicsit belecseppentem az agrár létbe. Nem vagyunk egy sokgenerációs vállalkozás, nincsen sokadízig visszavezethető családi gazdaságunk. Szüleim városi életük és munkájuk mellett kezdtek el birkát tartani kölesdi tanyájukon, majd amikor a hőgyészi állami gazdaságot privatizálták, sikerült egy nagyobb és ideálisabb helyet megvásárolniuk. Nagyon sokáig Szekszárdon laktunk, de ma már ez a major ad otthont a juhállománynak, és mi is itt élünk. A növekedés persze lassan, lépésről lépésre következett be. Én mint 10-13 éves kisfiú emlékszem ezekre az évekre. Családunknak volt pár hektár területe, a műveléshez azonban eszközökre volt szükség. 93-94’ körül, a tsz-ek tönkremenetelét követően sikerült gépeket vásárolnia a szüleimnek.
Világosan él még bennem a kép, amikor az első saját 552-es MTZ traktorunkkal hazacsettegtünk, ami félő volt, hogy út közben szétesik. Úgy került hozzánk, hogy gyakorlatilag mindent, amit csak lehetett, leszereltek róla. Várakozással teli időszak volt ez számomra, hiszen jöttek a felújító munkák, a gépszerelő mellől nem tágítottam, bütyköltük a motort, nap mint nap nyakig olajosan igyekeztük üzemkész állapotba hozni. Azt hiszem, itt ragadott el a szakma szelleme és szeretete. Alapvetően a gépek és a szerelés iránti kíváncsiság oltotta belém a későbbi pályaválasztással kapcsolatos döntésemet.
– Milyen lépésekben fejlődött eközben a gazdaság?
– Miután birkákat is béreltünk, a pár százas állatlétszámtól eljutottunk a 2000-2500-as telepnagyságig. Magyar Merino és német fekete fejű törzstenyészet kosokat állítottunk elő, illetve az árutermelő juhok alkották az állományt. A bárányokat az olasz piacra értékesítettük.
A legelők közel 300 ha-ra növekedtek, és a földterületek bővítésére is lehetőség adódott, így ma már 140 ha-ral rendelkezünk. Az iskolai években is a lehető legtöbb időt igyekeztem a családi vállalkozásban dolgozni, nagyon sok tapasztalatra tettem szert ekkor. Miután a sorkatonai szolgálatom letelt, 2000-ben költöztünk ki a majorba.
A fejlődési ütem 2002-ben gyorsult fel, amikor kedvező kamattámogatású hitelre új gépeket és munkaeszközöket tudtunk vásárolni. Még nem volt teljes az eszközpark, de már nagyon jól elboldogultunk a meglévőkkel. Ekkor vettünk Németországból egy használt, 1977-es 85-ös Dominator kombájnt is, ami olyan kiváló állapotban volt, hogy szinte eredeti kárpittal érkezett, alig kellett erre a gépre költeni. Nagy gonddal óvjuk azóta is ezt a kombájnt, mert bár mindössze egy 4 soros kukoricaadapter és 4 méteres gabonaasztal tartozik hozzá, ami nem nagy kapacitású munkavégzést biztosít, mégsem vagyunk rákényszerülve mások szolgáltatásának igénybevételére. Így akkor arathatunk, amikor az idő éppen ezt kívánja. Tudjuk, hogy egy ilyen alacsony költségvetésű gépet ma már nem tudnánk vásárolni, melyre évente alig 100 ezer forintot kell csak költenünk, és aminek az üzemanyag-fogyasztása is rendkívül kedvező.
– A több mint kétezres állatállomány, ismerve a hazai állattenyésztési jellemzőket, már számottevő terhet is jelenthetett. Milyen nehézségekbe ütközött ennek a nagyságrendnek a fenntartása?
– Szerencsére a gazdaság gépesítése terén a 2006-ban vásárolt további gépekkel szinte már minden feladatra megfelelő speciális eszközzel rendelkeztünk. Édesapámmal pedig jó a kapcsolatunk, mindent meg tudunk beszélni, mert bár természetesen minden korosztály másként áll hozzá a dolgokhoz, volt, amit azonosan láttunk, és volt, amiben különböztünk, de alapjában véve mindketten előre vittük a szekeret. Ennek aztán a krízishelyzetekben és problémák megoldásában volt jelentősége. Hamarosan ugyanis kiderült, hogy nagyon ki vagyunk szolgáltatva az olasz piac kénye-kedvének, a bárányárak kiszámíthatatlanok voltak, és sok esetben lefelé mozdultak, így az is előfordult, hogy nem csak nullára jött ki egy-egy turnus, de többe került a birkatartás, mint amennyit hozott volna.
Ennek megfelelően aztán egy új koncepciót kellett kidolgozni. S mivel a vállalkozásban az ügyintézési feladatok idővel rám hárultak, így számolgatás és tervezgetés után egy új elhatározásra jutottunk. Eszerint azt a legalacsonyabb állatlétszámot kellene elérnünk, amivel a támogatások összege még maximális, így a fennmaradó tőkét a fejlődésre tudnánk fordítani.
Kölcsönös egyetértésben az állatlétszámot fokozatosan csökkentettük, szelektáltunk, a bérelt birkákat visszaadtuk. Ezzel a megoldással már pár éve ezer-párszáz darabra szűkült az állomány, azóta ezt tartjuk.
A döntés jónak bizonyult. Az időközben elérhetővé vált támogatásokkal és pályázatokkal tudtunk élni, gép- és terménytárolót építettünk, felújításra fordítottuk a meglévő forrásainkat. Jó hír volt ez akkor, amikor az aszály vagy egyéb tényezők miatt a bevételek a várt alatt maradtak, de a korábban említett koncepciónknak köszönhetően mindig talpon tudtunk maradni.
– Nyitott vagy az új dolgokra?
– Ebben a vállalkozásban a szerepek leosztása szinte magától alakult ki: édesapám az állattenyésztés teljes feladatkörét vállalta magára, és ehhez ért igazán, számomra pedig a növénytermesztés, a 140 ha szántó és a 300 ha kaszáló gondozása, a gépek karbantartása, az ezzel járó teendők jutnak.
Azt gondolom, a technikai fejlődés mellett nem szabad megrekednünk a már megszokott és bejáratott szinten, mindig a hatékony és a legjövedelmezőbb megoldásokat keresem a gépparkunk megújításában.
Az idő és üzemanyag pénz. A szaksajtót és az internetet bújva keresem, mivel lehetne még jövedelmezőbbé tenni a termelést. Talán az országban az elsők között vásároltuk meg egy Pöttinger 8 méteres fűkaszát, amivel nem csak hatékonyabban, gyorsabban végezzük el a kaszálást, de kiváló végeredményt is kapunk – éppen ezt a hatékonyságot kívántam elérni. Másnak 300 ha szántó adja fel a leckét, nálunk ennyi csak maga a kaszáló, amihez speciális megoldásra volt szükség. A technológiai megújulást napi szinten kezelem, ez a sikeres gazdálkodás egyik fontos kulcsa.
– Tettünk egy nagy körutat, mialatt megmutattad a területeiteket, és nem tudom szó nélkül hagyni: szemet kápráztató helyen élsz és dolgozol. Mit ad neked ez a munka, ez a vidék?
– Olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy a város zajától távol, szükség esetén mégis elérhető közelségben élhetek. Valóban felüdítő a természet ilyen szépségei között lenni nap mint nap. A lankák, a dombok, a zöld fű, nem is tudnék már elképzelni mást.
Amikor a gazdálkodás szele először meglegyintett, egy életre szóló kötődés alakult ki bennem a szakma iránt. Az autószerelés rokonszakma a mezőgazdasági gépek javításával. Vannak ugyan különbözőségek; kicsit sarkosan: az egyik jármű kicsi, a másik pedig nagy, de alapvetően sok a közös bennük. Nem fogtam mellé, amikor ezen a területen tanultam tovább, és most azzal foglalkozom, ami örömet jelent. Mindig szerettem a gépekben ülni, különös módon kapcsolta ez ki számomra a rohanó világot, de erre egyre kevesebb időm jut a sok ügyintézési feladat mellett. Lemondanom azért mégsem kell teljesen róla, mert többször fordul elő, hogy egy adminisztratív ügyes-bajos nap után hamarabb hazaengedem a traktoros kollégát, hogy magam is gépbe ülhessek. Ilyenkor egyedül vagyok, látom az elvégzett munkák szépségét. Ez jó nagyon!
A pénzügyek miatt a bevételi oldal fontos, mégis attól töltekezek fel igazán, az motivál még inkább, ha büszkén végigtekintek a földeken, a kaszálókon, és a kivitelezés, a megvalósítás tökéletes képet mutat. Alkotni valamit, és abba beletenni minden tudást, ez tölt el igazán örömmel.
– A több lábon állás gazdasági stabilitást ad, ez nálatok meg tud valósulni?
– Az „elsődleges lábat” az állatok jelentik, de ez mellett a szántóföld is erős oszlopként tartja a gazdaságot.
A kultúrák egy része már nem csak az állatok takarmányozását biztosítja, de értékesíteni is tudunk. A kaszáló annyi szénát ad, hogy bőségesen jut, illetve jutna eladásra is, ha lenne még az országban állat. Még rengeteg friss és egészséges körbála sorakozik, várva a vevőit. Egy kicsit erre megoldásként a közelmúltban vettünk 31 db Limousin üszőt, amelyek extenzív tarthatóságuk eredményeképp jóval kevesebb emberi munkát igényelnek, és a takarmánytöbblettel képesek vagyunk megoldani az etetésük kérdését.
Terveink is vannak, s bár ezek még csak gondolati szinten rajzolódnak ki, de mindenképpen a festői szépségű környezetre épített turizmus, idegenforgalom, táboroztatás vonalon gondolkodom.
A célunk nem egy végletekig növekvő gazdaság kiépítése, hanem megmaradni ezen a szinten, ahol a fejlesztések kiemelt szerepet kapnak, ahol a munka öröme még jelent valamit, ahol még jut idő a családra, gyerekekre, és nem megyünk el becsukott szemmel a nagy rohanásban a reggeli napfelkelte mellett sem.
