Heves megye déli részén, a Gyöngyös-patak jobb partján, a Mátra által északról védett sík területen fekszik Visznek. A ma mintegy 1 100 lelkes falu történelme a tatárjárás előtti időkig nyúlik vissza. Nevét a szájhagyomány szerint úgy kapta, hogy a régi község helyét a víz gyakran elöntötte, s emiatt az ősök azt mondták: „gyerünk feljebb a víznek”.
Ma is nehezíti a gazdálkodást időnként a falu határát több irányban átszelő patakok, vízfolyások sokasága, amelyek csapadékos évjáratban magasan tartják a belvizeket. Mindezek ellenére a múltban egy ideig a szövetkezeti érában is és ma is eredményes gazdálkodás folyt és folyik a 10-30 Ak-közötti, ám nem feltétlenül valós értéket képviselő földeken.
Tóth László (56) egyike azoknak az egyéni, illetve később családi gazdálkodóknak, aki az elsők között ismerte fel, hogy a rendszerváltozás után a gazdálkodásban is fordulatnak, irányváltásnak kell következnie. Helyesen és időben lépett a magángazdálkodás felé, jóllehet embert próbáló feladat volt fiatal családos emberként nekimenni a bizonytalannak, még akkor is, ha bízott magában, a műszaki tudásában és a gyakorlati gazdálkodási ismereteiben…
Tóth László családi gazdálkodó
A falu szülötte
Tóth László harmadik fiúgyerekként született a családjukba, Viszneken. A nagyszülők tíz-egynéhány holdas kisparasztok voltak, földdel és állatokkal foglalkoztak, szülei is belefogtak volna, csak a szövetkezetbe be kellett adni a földet, így aztán csak a háztáji állattartás maradt nekik a főállású munka mellett. Aztán a fővárosi munkavállalásból mégis hazajött az édesapja, és beállt ’59-ben a tsz-be, ahol tagi jogviszonyt létesített, és nyugdíjazásáig a tehenészetben dolgozott.
Emellett odahaza mindig volt tehén, anyakocák, szaporulat és persze hízlalás. Szerették az emberek a kialakult és a tsz által integrált háztájit, mert biztos kiegészítő jövedelmet biztosított a szorgalmas embereknek. Szerettek a piacra járni Gyöngyösre, ahol a szőlész/borász hegyből jövők szívesen vásárolták a malacot, a tejtermékeket. A gyerekeknek pedig, ahogyan cseperedtek, mindig jutott munka, hiszen az állatok őrzése, gondozása, a tejcsarnokba járás volt a dolguk, amelybe jól begyakorolták magukat.
Akkor úgy érezte a még gyerek Tóth László, hogy „kanásziskolába” szeretne menni, amit persze megmosolyogtak a nagyobbak és a felnőttek. Mellette persze figyelte a gazdálkodás fogásait, de még a pénzzel való okos bánásmódot is. Ez az érdeklődő, kíváncsi magatartás jellemezte, mígnem eljött a pályaválasztás ideje. Jó tanuló volt, így felvették autószerelőnek, mert nagyon szerette a műszaki dolgokat tanulmányozni, és a korabeli autók is érdekelték.
Gyöngyösön, a szakmunkásképző intézetben kapta meg a szakmunkás bizonyítványt, miután a mai Mátra Volán telephelyén szerzett szerelési gyakorlatot. Nem szerette ezt a sablonos munkát, ezért már az iskolaévek alatt is mindig a tsz-nél töltötte a nyarakat, ahol változatosság, javítandó gépek, járművek sokasága várta. Nem is fogadta el a Volán 8 Ft/óra munkabér ajánlatát, mert a szövetkezetben 10 Ft-ot kínáltak.
Otthon maradt a tsz-nél
Kapóra jött tehát a tsz gépészmérnökének ajánlata. Eleinte szerelőként dolgozott a műhelyben, de aztán kinyílt előtte a lehetőségek tárháza, és aratáskor már az SZK-kombájnok nyergében ült.
Hamarosan aztán megérkezett a CLAAS 100-as kombájn, amely közel tízszeres értéket képviselt az SZK-kombájnokhoz képest. Hamarosan párja is érkezett, és a vezetés hamar belátta, hogy ezekre a drága gépekre felkészült, műszaki érzékkel rendelkező embereket lehet csak ráültetni. Tóth László egyike volt a kiválasztottaknak, és nagyon élvezte ezt a műszaki feladatot. Óriási vezetési élmény, nagy teljesítmény, megbízható műszaki paraméterek jellemezték a nyugati technikát, amely persze ugyanúgy igényelte a gondozást és karbantartást. Személy szerint ő nagyon sokra tartotta azt a bizalmat, amit a vezetőktől kapott, és igyekezett is bizonyítani a teljesítményével. Cserearatás is volt abban az időben egy felvidéki szövetkezettel, ami külön élmény volt számára, hiszen az ottani E-512 kombájnokat nem volt nehéz maga mögé utasítani.
Persze kisebb-nagyobb műszaki problémák mindig akadtak, aminek a gyors megoldása volt a lényeg. Ehhez kellett a felkészültség, a tájékozottság, a műszaki érdeklődés és érzék. Ebben a műszaki környezetben dolgozott hosszú ideig megelégedésére, míg a rendszerváltás körüli időben kitalálták az új érdekeltségi rendszert a műszaki bázison dolgozóknak. Ez az ún. „költségtérítéses rendszer” volt, aminek lényege, hogy nem munkabért számfejtettek a gépeken dolgozóknak, hanem a gépek üzemeltetési, karbantartási és általános állapot-felmérési mutatói alapján kívánták érdekeltté tenni őket a jó műszaki állapot fenntartásában. Tóth Lászlónak több gépe is volt, kombájn, traktor, silózó, stb., és meg is találta a számítását. Aztán más feladatok is adódtak időközben, mert ahogyan anyagilag romlott a szövetkezet helyzete, már a motorok felújítását is saját műhelyben végeztették. Erre megint csak Tóth László volt alkalmas, és a Rába-motorfelújításban szép sikereket ért el.
Ez azonban egyre nagyobb terhelést jelentett, ami már a fizetséggel és a felelősséggel sem volt arányos. A költségtérítéses módszer is megtorpant, faragták a jogosan járó összegeket, és az ezredfordulóra már nyilvánvalóvá vált, hogy a szövetkezetben jelentős és kezelhetetlen működési zavar van. Az irodai állomány meghagyása mellett a fizikai állomány csökkentése volt napirenden, ami sokaknak már nem tetszett. Ekkor Tóth László úgy érezte, hogy a „hajó” megbillent és süllyedni kezd. Neki pedig családja van, négy emberről kell felelősen gondoskodnia, tehát nem várhatja, amíg bukik a szövetkezet, és földönfutóvá válnak vele együtt az emberek. Ezért úgy döntött, hogy a családja boldogulása és biztonsága érdekében lépnie kell…
Az eszközhordozó traktor mellett
Hitt a magángazdálkodás sikerében
Tóth László már korábban érezte, hogy nem tart örökké a szövetkezeti munka, ezért vásárolt egy MTZ traktort és egy vele meghajtott darálót, mondván, ahol állattartás van, ott a szemestakarmány darálásra is szükség lehet. Amikor ideje engedte, beállt a portákra, és ledarált akár 8-10 q szemes vagy csöves kukoricát a megrendelőnek.
Hamarosan felmondott a tsz-ben, mert ellehetetlenült számára a helyzet, főleg a téli időszakban. A tsz-vagyonból akkor nem tudott semmit kimenteni, teljesen magára hagyatkozva indította el az egyéni gazdálkodói életét. 35 Ak-ja volt, ami 1,5 ha földet jelentett, ez mellé tudott még néhány hektárt vásárolni, és így kezdték a paraszti munkát, természetesen állatokkal, hiszen a növénytermesztés eleinte soványka bevételt adott.
Hitt abban, hogy becsületes munkával, szorgalommal és a megszerzett tudása felhasználásával boldogulni tud a család. Hamarosan összeálltak egy kollégájával, hiszen ketten – úgy vélték – mégis csak könnyebb lesz a paraszti munka, mert akkor már a föld és a növénytermesztés került az érdeklődésük középpontjába. Béreltek és vettek is földeket, ahogy lehetőség adódott, mellette pedig az MTZ és munkagépei állandó javításával, karbantartásával igyekeztek műszaki hátteret teremteni ahhoz, hogy a földeket becsületesen megműveljék.
Az állatok közül a sertés adta a gyorsabb árbevételt: kocákat tartottak, hízlaltak, és a vásárokba jártak a malacok egy részét értékesíteni. Így volt állandó árbevétel, és így lehetett a növénytermesztést is finanszírozni, no, meg a megélhetésre is maradt…
A gazdaság vezérgépe
Néhány év elteltével a temérdek munka eredményeként kezdett magára találni a kisgazdaság, egyre több gépet vásároltak, egyre jobban sikerült az állattartás, és a hétvégeken ment a mobil-darálás szinte egész nap, amire a faluban volt még igény. Tóth László arra nagyon jól ráérzett, hogy a pénzt vissza kell forgatni a gazdálkodásba – bármilyen fájdalmas is volt –, hogy mielőbb sikerüljön életképes méretű – túlélésre is alkalmas – gazdaságot kialakítani, amely már egy gyengébb évjáratot követően is megáll a saját lábán. Ez a koncepció bevált, és valóban a bővülés és a biztonság jelei mutatkoztak néhány év után. A növénytermesztés méretei nőttek – közel 200 ha volt már a művelt terület a ’90-es évek második felében –, a vetésszerkezet is változott, a búza, kukorica és napraforgó mellett a pénzesebbnek számító cukorrépa és a fénymag termesztése is elkezdődött. Nőtt a tőkeerő, és véglegesen eldőlt, hogy a mezőgazdaság jelenti a Tóth család számára a jövőt, a biztos megélhetést…
Az új terménytároló és a 60 tonnás digitális hídmérleg
Erősödő hittel, szorgalommal
Visszafordíthatatlanul folyt a gazdálkodás, és ekkoriban Tóth László magának is bevallotta, hogy a motorizáció forradalma után autószerelőként már aligha tudna létezni. Ugyanakkor a génjeiben lapuló egészséges paraszti szemléletnek, szorgalomnak, józan paraszti észnek viszont teret engedett. Akár a föld művelésének gyakorlatában, akár a gépek javításában, de már a terménykereskedelemben is önállósodott, nem szorult mások tanácsára, segítségére. Nem így az üzlettársa, aki az EU-csatlakozás előtt feladta a paraszti munkát, a közös gazdálkodást, és kivált a bt.-ből, amiben együtt dolgoztak. Békében váltak el, elvitte a gépek egy részét és arányosan az egyéb javakat.
Ettől kezdve Tóth László a maga ura lett, ami még nagyobb „alkotói szabadságot” hozott számára. Még bátrabban tervezett és valósított meg dolgokat, amelyek a gazdálkodás jobbítását szolgálták. Persze ne feledkezzünk meg felesége – Ilona asszony – szerepéről sem, aki minden okos, előremutató döntésben bíztatott vagy éppen fékezett, és igazi „üzlettársként”, őszinte kritikusként volt jelen.
Azt lehet mondani, hogy Tóth László – akkor már családi gazdasága – a szabadabb gondolkodás és cselekvés hatására új lendületet vett, hiszen a közel 200 ha területhez ismét fel kellett gépesíteni, kombájnt venni, és további földek megszerzéséről kellett gondoskodni. A fejlődési folyamat nem állt meg, mert a saját családi gazdaság gondolata is új hajtóerőnek bizonyult. Ráadásul a jó gazda gondosságával kellett a földeket művelni, hogy biztonságosan teremjenek, ugyanakkor gondolni kellett a jövőre, egy telephely létrehozására, hogy a gazdaság külsőségeiben és funkcionálisan is elnyerje méltó helyét a gazdatársadalomban.
Eladásra váró búza
A legjobb megoldásokat keresve
A korábbi sertéshízlalást a sertéspiac összeomlása miatt befejezték, majd két év állatmentes időszak után húsmarha-előállításba kezdtek, mert a több lábon állás ezt követelte meg. Magyar tarka és holstein-fríz bikákat neveltek, és évente 20 db-ot tudtak eladni amellett, hogy a növénytermesztést tovább finomították. A vetésszerkezetbe a pénzesebb aprómag termesztést is beillesztették, és a terület is lassan gyarapodott, 300 ha-ig. Persze a bikahízlalás sem tartott örökké; úgy 2008 táján már nehéz volt eladni, és ekkor be kellett fejezni.
Sajnos a piac hektikussága alapvetően befolyásolta a nyereségcentrikusságra törekvő termelő reakcióit, hiszen veszteséggel sem a disznót, sem a bikát nem szabad csak a tevékenység öröméért, az állat szeretetéért tartani – mondja meggyőződéssel Tóth László.
Viszont a növénytermesztésben jöttek az eredmények; bővült a géppark, aminek egyre nagyobb volt a helyigénye. Ekkor fogalmazódott meg véglegesen a telephely létrehozásának gondolata, amelyet a volt tsz-major területéből sikerült kivásárolni.
Az akkor már romjaiban heverő helyi szövetkezetnek besegített gépfelújítással, talajmunkával, de a fizetség váratott magára. Aztán végül nem túl jó állapotú gépekkel lett kiegyenlítve a számla. Persze a területért hivatalosan fizetni kellett, hogy tulajdonjogilag is rendezett viszonyok alakuljanak ki.
A cél az volt, hogy mielőbb gazdasági épületeket emeljenek, ahol a gépek és később a termény biztonsága szavatolva legyen. 2007-ben vették birtokba a területet, bekerítették, ahol kellett, majd elsőként műhelyt, szociális blokkot és raktárakat építettek. A további részeken kapott helyet a közelmúltban befejezett és szintén önerősen felépített, 860 m2 alapterületű támfalas terménytároló. Természetesen nem váratott magára egy 60 tonnás digitális hídmérleg megépítése sem, hiszen a gazdaember szeretné tudni, hogy pontosan mennyi termény hagyja el a telephelyét – jegyzi meg Tóth László. Hozzáteszi, hogy a jól végzett növénytermesztés, a megépült és egyre csinosodó – biztonsági rendszerrel felszerelt – telephely és az eredmények arról győzik meg, hogy jó úton járnak, és helyes döntést hozott, amikor a magángazdálkodás mellett tette le a voksot, még a rendszerváltás idején.
Félig már hátradőlve
Tóth László életében a legnagyobb és legnehezebb döntések meghozatalát a család megélhetésének biztosítása motiválta. Ez olyan hajtóerő volt, amiért képes volt éjt nappallá téve dolgozni, és egészséges kockázatokat vállalni. Nem ismert lehetetlent sem a paraszti munkában, sem műszaki fronton. Az egyiket a génjeiben hozta, a másikat megtanulta, és bízott, nagyon bízott önmagában. Ilona asszony pedig nemcsak a felesége, de szakmai támasza is, akivel őszintén mindent meg tudnak beszélni.
László fiuk mezőgazdasági gépészmérnökként végzett Gödöllőn, majd a multicégeket megjárva ma a családi gazdaságot erősíti. Jó gondolatokkal, ötletekkel járul hozzá a gazdaság műszaki hátterének finomhangolásához, és egyre jobban élvezi az önálló és felelős gazdálkodói munkát. A géppark megújul a keze nyomán, de van azért olyan gép, ami Tóth László kedvence – mint például a CASE IH 8940-es traktor –, és ami így tabu a gépudvarban. Nagylányuk közgazdasági egyetemet végzett, családjával Budapesten élnek, és a közeljövőben a harmadik fiúunokával örvendeztetik meg a szülőket, nagy örömükre. Viszneken pedig zajlanak a dolgos hétköznapok, ahol minden az aktuális gazdasági munkáknak van alárendelve. Kevés a szabadidő, azt a keveset, ami adódik, is kitölti a jövő tervezése, alakítása. Olyan örömet jelent azonban ez a családi gazdaság számukra, hogy nem is nagyon kívánkoznak sehova. A pihenés is otthon történik, szakmai jellegű újságokat olvasgatnak, és legfeljebb a közeli vásárokba rándulnak el, hogy a sokadalomban mégis feltöltődjenek egy kicsit.
Elégedettek az életükkel, és további szép terveket is dédelgetnek, ami már nem a temérdek munkáról, hanem annak gyümölcséről, az utódlásról, a gazdálkodás biztonságáról, az apróbb-nagyobb sikerekről szól…
