A K&H Csoport és szakmai partnere, az Agrár Európa Kft. az Agrár Klub elnevezésű előadássorozat szeptember végi rendezvényén a magyar agrárgazdaság egyik jelentős területének, a zöldség-gyümölcs tartósítóipar, a hűtő- és konzervipar helyzetének és lehetőségeinek témakörét tűzte napirendre. Az elhangzott előadások részletes keresztmetszetet adtak erről az iparágról, nem elhallgatva a hibákat, problémákat, de rámutatva a szükséges teendőkre és lehetséges megoldásokra is.
A házigazdák nevében Tresó István, a K&H Bank Agrárüzletág fejlesztési főosztályának vezetője elöljáróban arra hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy a tartósítóipari ágazatot az elmúlt két évtizedben két igen hátrányos körülmény sújtja: egyrészt a hátteréül szolgáló növénytermesztés rohamos területcsökkenése, amit sajnos nem tud kompenzálni a hatékonyságnövekedés, másrészt a feldolgozóipar termékstruktúrája erősen leegyszerűsödött: ma 5-6 fő termékre szűkült az ágazat lényegi produktuma.
A tartósítóipar egyik fő alapanyaga a zöldborsó, de a termésátlagát növelni kellene
További jellemzői a tartósítóipari ágazatnak, hogy a beszállítói körben az átlagos birtokméret kicsi (10-16 hektár körül alakul), valamint az, hogy az élőmunka igénye nagyon magas, s ez időben rendkívül hektikusan változik. Nem kerülhette meg azt – a banki szempontból fontos tényt sem –, hogy az itt jellemző kisvállalkozások működése gyakran nem kellően transzparens, ami miatt olyan támogatásoktól és banki hitelektől esnek el, amelyek révén pedig többet nyerhetnének, mint a nem transzparens működésből származó többletük.
A nem túl rózsásnak mondható helyzetkép ellenére – vagy talán éppen ezért – a vitaindító előadások megtartására a témakör kiváló szakértőit kérték fel a szervezők, így Cseh Lászlót, a Magyar Hűtő- és Konzervipari Szövetség elnökét (aki egyben a FruitVeb Feldolgozóipari Főbizottság elnöke), Dr. Losó Józsefet, a MIRELITE MIRSA Hűtőipari Zrt. igazgatósági elnökét, valamint Tóth Lászlót, a Bonduelle Central Europe Kft. igazgatóját. Az általuk elmondottakat felkért hozzászólóként Dr. Mártonffy Béla, a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke egészítette ki.
A zöldség-gyümölcs ágazat a feldolgozók szemével
A hazai zöldség- és gyümölcstermesztés helyzetéről Cseh László nyújtott rövid, de igen tartalmas áttekintést. Annak ellenére, hogy ez az ágazat az élelmiszer-termelés 8-10%-át adja, az itt felmerülő kérdéseket és problémákat a gazdaságirányítás nem kezeli súlyának megfelelően – szögezte le az előadó. Ez azért is lehangoló, mert világszinten a zöldség-gyümölcsfogyasztás 60-65%-át a feldolgozott termékek adják, tehát jelentőségük egyáltalán nem lebecsülendő.
Erre vonatkozóan néhány adatot is bemutatott: a feldolgozott hazai nyersanyag értéke 50-52 milliárd Ft, a termékkibocsátás értéke 130-135 milliárd Ft, míg az exportértékesítés 330-350 millió eurót tesz ki évente. A gondot az jelenti, hogy a hűtő- és konzervipar termelése az elmúlt évtizedben csökkent, a termékszerkezete egyszerűsödött. A hűtőipar termelése a 2005. évi 190-195 ezer tonnáról 2010-re 130-140 ezer tonnára csökkent, a konzerviparé 450-500 ezer tonnáról 250-300 ezer tonnára, de ha a kilencvenes évek adataival vetjük össze, a visszaesés még jelentősebb.
A termékszerkezetre jellemző, hogy mára a gyártás 65-70%-át a zöldborsó és a csemegekukorica teszi ki. A helyzet latolgatása során az előadó kitért olyan téves nézetekre is, mint hogy például többek szerint a problémák gyökere a globalizációban és az EU gazdaságpolitikájában rejlik. Ez nem állja meg a helyét, mondta, mert Magyarország részesedése az EU élelmiszer-termeléséből mindössze 1,5-2,5%, azaz összeurópai szinten nem meghatározó. A sokat emlegetett és hivatkozott magyar minőség sem egyedülálló, s csak versenyképes ár esetén lehet hivatkozási alap. További tényként említette, hogy a fogyasztók többsége ma már az ún. gazdag országokban is egyre inkább ’árérzékeny’, az olcsóbb terméket keresi, természetesen megfelelő minőség mellett.
A pénzügyi, közgazdasági tényezőkre rátérve a szakember emlékeztetett arra, hogy a zöldség- és gyümölcságazatban évente csak egy termelési és feldolgozási folyamat van, ugyanakkor a forgalmazás egész évben folyamatos. Ez nyilvánvaló finanszírozási gondokat okoz, ami különösen nagy feladatot jelent a jellemzően alultőkésített hazai vállalatoknál. Az egyre emelkedő nyersanyagárak, a költségek folyamatos növekedése és a termelési volumen csökkenése (a fajlagos költségnövekedés révén) fokozza a versenyhátrányt. Mindkét termelő ágazatban – kevés kivételtől eltekintve – jelentős az eredménycsökkenés, évek óta tartó leépülés jellemző, tradicionális gyárak hagyják abba a termelést.
További sarkalatos kérdésként említette az alapanyag-termelés bizonytalanságait, elsősorban a termésingadozást. A termesztésben bármelyik évben bekövetkezhet 25-30%-os hozamkiesés, ami piaci zavarokat okoz, s ez nem kezelhető helyzetet teremt az erre épülő feldolgozóiparban. A termesztők helyzete sem rózsás; s itt utalt az őket sújtó indokolatlan költségterhekre is. A termésbiztonságot jelentősen fokozná az öntözéses termesztés, amelynek területe azonban csökken, többek között az ezzel kapcsolatos többletköltségek miatt.
Lehangoló képet festett a kertészeti termesztés szerkezeti átrendeződéséről is: napjainkban a szántóföldi növénytermesztési ágazatok előnye vitathatatlan, ennek nyomán a kertészeti kultúrák volumene és választéka lényegesen csökkent. Komoly értékvesztés az egész termékpálya számára, hogy a gyümölcstermesztésben egyes ágazatok eltűntek.
Sajnálatos példája ennek, hogy a bogyós gyümölcsűek hazai árutermelése az elmúlt húsz év alatt gyakorlatilag megszűnt. A kilencvenes évek első felében az európai szintű bogyóstermesztésünkből évente 22 ezer tonna fagyasztott málna került exportra, 2013-ban ez az 500 tonnát sem éri el… Az említett exportáru nyersanyagértéke ma több mint 10 milliárd forintot tenne ki, nem beszélve a foglalkoztatottsági, szociális, megélhetési és egyéb kérdésekről, amelyek egyes régiókban (Nógrád, Heves, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) fokozottan jelentkeznek. E kérdésben a felelős gazdaságpolitika mulasztása nem hallgatható el. Általánosságban érvényes, hogy az élőmunka-igényes ágazatok helyzete válságos.
Mi lehet a jövőkép? – tette fel a kérdést az előadó. A feldolgozóipar jövőképét a nyersanyagtermelés színvonala alapvetően befolyásolja. Mivel a zöldség- és gyümölcságazatban nincsenek EU-s támogatások; ez versenyszféra, ezért hazai gazdaságpolitikai döntés és intézkedés szükséges ahhoz, hogy versenyképes lehessen az itt folyó termelés, mégpedig Európával kellene versenyképesnek lennie. Ehhez azonban előbb a fejlett, nyugat-európai (franciaországi, belgiumi) szintre kellene emelni a hazai termesztést és a feldolgozóipart. Annál is inkább, mert az ágazat fejlesztése munkahelyteremtést, a vidéki népesség megőrzését és értelmes vidékfejlesztést is jelentene egyben. Nagy hiányosságként említette, hogy húsz év alatt sem alakult ki érdemi integráció az ágazatban.
A jövőképet a finanszírozás nehézségei is beárnyékolják. A tőkeszegény ágazatban nagy szükség lenne a hitelre, de a bankok ez irányú tevékenysége az elmúlt öt évben igen kedvezőtlenül változott meg.
Befejezésül a közelmúltban készített ún. swot-analízis alapján áttekintette a zöldség-gyümölcs ágazat erősségeit, gyengeségeit, a veszélyeket és a lehetőségeket. Ezek részletes ismertetésétől e helyen eltekintünk, de az elhangzottakból néhány fontos megállapítást visszaidézünk.
Erősségnek tekintette az előadó a magyar termékek jó imázsát, néhány ismert magyar márka meglétét és a kedvező logisztikai elhelyezkedésünket. Gyengeségeink között említette az elégtelen tőkeellátottságot, a korlátozott saját erőforrást, továbbá, hogy nincs hosszú távú gondolkodás, módszeres piacépítés, és főképpen nagyon hiányzik egy közös ágazati stratégia. A veszélyek között sorolta a nem megbízható nyersanyaghátteret, a gabona- és olajnövények piacán tapasztalt árrobbanást, illetve ennek negatív hatásait, a kiskereskedelmi láncok erőfölényét, valamint a kedvezőtlen finanszírozási feltételeket. Végül lehetőségként értékelte azt a tényt, hogy hozzáférhetünk az egész európai piachoz, ahol nemcsak a fogyasztás növekszik, hanem a magasabb feldolgozottságú termék iránti igény is erősödik. Ehhez társul az egészségtudatos táplálkozás és a fenntarthatóság iránt fokozódó érdeklődés is.
Lenni vagy nem lenni?
A tartósítóipar, a konzerv- és hűtőipar helyzetének áttekintését Dr. Losó József folytatta, aki rövid történeti visszapillantással kezdte előadását. Mint megtudtuk, a 70-es, 80-as években a magyar tartósítóipar a jelenlegi termelés sokszorosát produkálta. Igaz, ez az iparág az akkori szocialista piacra épülő, állami támogatást élvező monopolhelyzetben lévő ágazat volt, ami egyszer s mindenkorra megszűnt, de fontos üzenete van a ma számára: ha az akkori agrárgazdaság képes volt azt a nagyobb feldolgozóipart maradéktalanul kiszolgálni, ma miért nem tudja ugyanezt nyújtani?
… A rendszerváltás idején a konzervipar összeomlott, mivel csaknem teljes termelése a szocialista országokba irányult. A hűtőipar kedvezőbb helyzetben volt, mert termelésének nagy részét már akkor is nyugatra exportálta, így bár némi piacvesztést elszenvedett, de nagyobb megrázkódtatás akkor még nem érte.
A rendszerváltást követő években a magyar élelmiszeripar nagy része külföldi kézbe került, s amint az előadó fogalmazott, a külföldi tőkével együtt a szerencselovagok is megjelentek, akiknek többsége évek múltán kivonult, máshol próbált meggazdagodni. Akik azonban nemcsak tőkét, hanem technológiát is hoztak, fejlesztettek, azok ma is itt vannak. Végül az ezredforduló után megtörtént a közöspiaci csatlakozás, ami több szempontból is fordulópontnak, mérföldkőnek számít az iparág életében. Mindenekelőtt azért, mert az ipart felkészületlenül érte az EU-csatlakozás. Az addig meglévő vámok eltörlése, az áruk szabad áramlása következtében (ráadásul épp egy európai túltermelési fázisban) az import rázúdult az országra. Mindez alapjaiban rázta meg a magyar hűtőipart, sok üzem, gyár kényszerült bezárni a belföldi piacvesztés miatt.
Mit mutat a jelen? A még most is tartó, elhúzódó gazdasági válság hatásaként a csökkenő fogyasztás nyomán csökken a termelés, vele együtt a foglalkoztatottság is, a belföldi piac 65%-ra esett vissza (az EU-csatlakozás idején még 90% feletti volt). Ezzel egy időben nemkívánatosan nő az ún. áruházi márkák előretörése: becslések szerint a fagyasztott termékek forgalmában ez 40% körüli. Ez a gyártók számára kedvezőtlen, de a recesszió miatt az áruházláncok így jelentkező előnytelen ajánlatait is kénytelenek elfogadni a talpon maradás reményében.
Mindezt tovább tetézik a bizonytalan, drága és versenyképtelen nyersanyag-ellátás nehézségei is. A hazai termelést sújtó problémák között említette a köztudottan magas áfa-szintet, az egyre növekvő költségeket (pl. az energiaárak az EU-átlag felettiek), a külön elvonásokat és adókat. Mindezek következtében az ágazat jövedelemtermelő képessége gyenge, s kellő tartalékok hiányában a fejlesztések is elmaradnak.
A jövő lehetőségeit taglalva az előadó két utat vázolt fel: 1./ marad a stagnálás, ennek nyomán a fokozatos visszafejlődés, leépülés, s végül a megszűnés. 2./ fejlesztés és növekedés, azaz talpon maradás és előrehaladás. A fejlesztésnek sokirányúnak és komplexnek kell lennie: a műszaki és technikai fejlesztés mellett a minőségre és a higiéniára is ki kell terjednie, de az új piacok kiépítése is ide értendő. Mindezekhez természetesen megfelelő anyagi háttér szükséges.
Az előrelépésnek vannak olyan tényezői is, amelyeket nem a pénz, hanem a tudat, a szemléletváltozásunk határoz meg, így első helyen az intenzív alkalmazkodás a megváltozott környezethez. Tudomásul kell venni, hogy a korábbi, a válság előtti helyzet már nem tér vissza, a piacokon nő a minőség iránti igény, a fogyasztó többet, jobbat akar (ha lehet, kevesebb pénzért). Az ipar csak úgy tud megerősödni, ha a belföldi piacot ismét visszahódítja, és erre alapozva növeli az exportját.
A fejlődéshez elengedhetetlenül innovációra van szükség, az erre való igény – ahogy az előadó fogalmazott – egyre gyakrabban kopogtat az ajtón! Az elmúlt fél évszázadban átalakult a családmodell, megszűntek a többgenerációs családok, megváltoztak az étkezési szokások és körülmények, egyre inkább nagyobb hozzáadott értékű termékekre van igény. De az innováció igénye megjelenik a csomagolásban (a vevő a szemével választ!) és a kiszerelési egységek nagyságában is: az 1 kg-os csomagok mellett ma egyre jobban keresik a kisebb kiszereléseket, pl. a 200 g-ost, de Japánban már akár 100 g-os vagy kisebb kiszerelések is vannak forgalomban.
A jövőben remélt és megvalósítandó kedvező változásokhoz a tenni akarás és egészséges lelkesedés mellett azonban a kormányzat segítségére is szükség van. A legfontosabbak: áfa-csökkentés, az adminisztráció csökkentése, segítség a finanszírozásban (hitel!), diplomáciai segítség (antidömping eljárások a hazai termelés védelmében), kiállítások, vásárok támogatása, igényes megjelenés biztosítása.
A szakember kiemelte a belföldi vásárlói tudatformálás és a vásárlóerő-növelés fontosságát, ami központi segítség nélkül nem megy. Örvendetesnek nevezte, hogy a kormány, felismerve az élelmiszeripar jelentőségét, stratégiai ágazatnak minősítette azt. Hozzátette: az agráriumnak és az élelmiszeriparnak szimbiózisban kellene élnie, stabilan egymásra támaszkodva kellene működniük, mert csak így lehetnek sikeresek. Mint mondta, a bevezetőben feltett lenni vagy nem lenni? kérdésre csak egy helyes válasz lehetséges: természeti és földrajzi adottságaink, sok évtizedes termelési tapasztalataink, szakmai hagyományaink és nem utolsósorban képességeink alapján csak előre menekülhetünk, mert a jelenlegi szintnél sokkal többre vagyunk képesek. Ehhez minden belső erőforrást és tartalékot fel kell használni, de folyamatosan követnünk, ismernünk kell a világ változásait is, és alkalmazkodnunk kell azokhoz!
A konzervipar lehetőségei Magyarországon
A tartósítóipar másik pilléréről, a konzerviparról, a Bonduelle Central Europe Kft. példáján Tóth László igazgató adott képet.
A Magyarországon 1992 óta működő Bonduelle cég három termelő konzervüzemet tart fenn, s kizárólag zöldségféléket dolgoz fel. Annak idején a kelet-európai megjelenés nem kevés kockázattal járt, de a cég jó üzletpolitikával a Nagykőrösen folytatott termeléssel sikeres lett. A kezdeti 5-10 ezer tonnás hazai termelésük mára közel 200 ezer tonnásra futott fel, nyereségesen. Azokra a zöldségfélékre koncentráltak, amelyeknek jók voltak a magyarországi adottságai, ezeket igyekeztek kiaknázni, és ezekben jelentős fejlesztéseket hajtottak végre.
A cég működésének egyik alappillére az ún. agronómiai karta, amely két alapelvet, a szakmaiság fontosságát és a termesztőkkel való szoros kapcsolatot rögzíti. Úgy tűnhet, hogy ez utóbbi időnként fontosabb, mint maga az üzem. Meghatározónak tartják ugyanis a kiváló minőségű nyersanyagot, annak megbízható előállítását, s ha ez rendelkezésre áll, akkor azt már csak megőrizni kell. Ennek megfelelően más országokban is maximálisan együttműködnek a termesztőkkel, és hosszú távú szerződésekben gondolkodnak. Figyelmet fordítanak a termelő partnerek oktatására, továbbképzésére, a termesztési kultúra fejlesztésére.
A hazai partnerek kb. 80%-a legalább három éve üzleti kapcsolatban áll a gyárral, de sokan vannak az ennél hosszabb, nyolc-tíz éve partnerkapcsolatban állók is. A korrekt kapcsolatok eredményeként a Bonduelle sikeresen kiépítette a nyersanyaghátterét, ami mindenkor biztosítja a termelést.
A Bonduelle egy nemzetközi cég, amelynek fő jellemzői a letisztult termékkör (csak zöldségfélék), a célra orientált, specializálódott üzemek, valamint a minimális veszteségekkel dolgozó hatékony gyártás. Meglepetésként hatott az igazgatótól, hogy a termelőüzemek kereskedelemmel nem foglalkoznak, de – mint mondta – akinek átadjuk a terméket, az a forgalmazásban, marketingben professzionális. A Bonduelle-nél már korábban szétválasztották a különböző tevékenységeket, funkciókat. A termelőüzemeket, azok hatékonyságát, jellemző paramétereiket rendszeresen elemzik, összehasonlítják, a kapott eredményeket a fejlesztéseknél messzemenően figyelembe veszik. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy Európa számos országában piacvezetők maradtak.
A chilei fagyasztott nyersárut Nagyrédén szerelik ki és csomagolják svéd exportra
A szakember néhány gondolattal kitért a hazai konzervipar általános helyzetére is. A zöldségkonzervgyártás éves termelése kb. 400 ezer tonna, ebből kb. 250 ezer tonnát tesz ki a csemegekukorica és kb. 80 ezret a zöldborsó. Az uborka 25 ezer, míg az egyéb termékek, keverékek 30 ezer tonnával részesednek a teljes termelésből. A számok bizonyos aránytalanságot mutatnak az első két termék túlsúlya miatt, és kockázatot sejtetnek akkor, ha valamilyen nem várt esemény miatt jelentős terméskiesés következne be bármelyik kultúrában.
A szakember nagyon fontos tényezőként említette a hazai munkaerőhelyzetet, illetve annak változását az elmúlt évtizedekben.
Amikor jó húsz évvel ezelőtt a Bonduelle Magyarországra jött, nemcsak az alacsony bérszínvonal volt csábító számára, hanem a sok jól képzett szakember is előnyt jelentett. Ahogy fogalmazott: nem volt szükség technológiai importra, a meglévő szakembergárda képes volt működtetni az üzemeket.
Mára változóban van a helyzet: egyszerre szembesülnek a munkaerőhiánnyal és a munkaerőtöbblettel. A magyarországi gyárak szakembergárdájának gerincét a ma még dolgozó 50 év körüli, tapasztalt generáció adja, de mögöttük nincs utánpótlás. Ma nagyon kevés az olyan fiatal, aki a jövőjét a konzerviparban képzeli el, akár laborasszisztensként, akár a gyártósor mellett dolgozva. Alulképzett, motiválatlan fiatalokkal igen nehéz olyan minőségi munkát végeztetni, amit ma az élelmiszeriparban megkövetelnek. A felsőfokú szakmai képzés biztosítja a megfelelő szakembereket, de a közép- és alsó szinten már most hiány mutatkozik. Ehhez társulnak még a bérezés bizonytalanságai, amelyek hátterében a kormányváltásokat követő változások állnak (az adórendszer, a foglalkoztatás szabályainak változásai, stb.). Az előadó szólt a minőségbiztosítás egyre szigorodó nemzetközi és hazai követelményeiről, amelyek gyakran ellentmondásos helyzetet eredményeznek a fejlesztések, új technológiai eljárások (netán gyártási titkok) bizalmas kezelésében.
Előadását úgy összegezte, hogy Magyarország adottságai nagyon jók az élelmiszeripar, illetve az azt megalapozó növénytermesztés számára. A környező országokhoz képest fejlett agrárinfrastruktúra – a meglévő hiányosságok ellenére – jó színvonalú, alkalmas a magas szintű termesztésre. További előny az ország deklarált GM-mentessége. Hátrányként említette, hogy a mezőgazdaságilag alkalmas területek gyakran egyben az ország elszegényedett vidékeire esnek, ahonnan jelentős a munkaerő-elvándorlás, ez a kézimunka-igényes kultúrákra nézve hátrányos, s hogy ugyanitt a vagyonbiztonság helyzete sem megnyugtató.
Dr. Mártonffy Béla (a FruitVeb elnöke, egyben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Kertészeti osztályának vezetője) hozzászólásában megállapította: elég sok lehangoló tény hangzott el az előadásokban, de az előadók a fejlesztési lehetőségekre is rámutattak.
Az előttünk álló, 2014-2020 közötti periódusban el kell érni, hogy maradéktalanul ki tudjuk szolgálni a piacokat zöldséggel és gyümölccsel; ez azért is fontos, mert az elmúlt évtizedben a korábbi 3,8-4 millió tonnáról 2 millióra esett vissza a hazai kertészeti termelés, jelenleg pedig kb. 2,5 millió tonnánál tartunk, amit kb. 1 millióval kellene még növelni.
Nagyon fontos lenne az integráció kiépítése; mint a szakember mondta, sokan nincsenek tisztában azokkal a lehetőségekkel, amelyek a TÉSZ-ekben rejlenek. Ez nemcsak a támogatásokról szól, hanem a piaci lehetőségek megteremtéséről, a vállalatépítés perspektívájáról. Korábban évekig „szembe mentünk az úton”; ez a mi hibánk, nem az elképzelt együttműködésé, integrációé – fogalmazta meg véleményét.
Azon dolgozunk, hogy az a stigma, ami rákerült ezekre a szervezetekre, minél előbb lekerüljön róluk. Álláspontja szerint a termelői szervezetek itthon még sok lehetőséget tartogatnak a feldolgozóiparnak is, mivel Európában sok helyen az ilyen szervezetek tartják kézben ezt az ágazatot.
Dr. Mártonffy Béla szorgalmazta a keleti piacnyitást is, bár oroszországi tapasztalati alapján sajnos egyelőre alig-alig tudunk megfelelni az ottani piaci igényeknek. Többek között ezért is döntöttek úgy, hogy a 2014-2020 közötti időszak fejlesztési terveiben kiemelt programként szerepel a termék-előállítás segítése, támogatása, beleértve a feldolgozóipart is. Ehhez 200 milliárdos fejlesztést kértek a kormánytól, ami, ha megvalósul, történelmi lépés lehet a kertészeti ágazatok tényleges, valós támogatásában.
Számos változtatást várnak még a gazdaságpolitika irányítóitól, az áfa-kérdéstől kezdve, az adózási rendszeren át, az őstermelői szabályozásig. Meg kell találni annak a módját, hogyan lehet érdekeltté tenni a termelőket a változásban, a feketekereskedelem csökkentésében. Jó példát láttak erre Lengyelországban, ahol területalapú jövedelemadózást vezettek be.
A kötetlen vitában többen hozzászóltak a jelenlévők közül, így ennek során a munkaerő-utánpótlás nehezen megoldható kérdése éppúgy terítékre került, mint a GM-mentesség fontossága piaci pozícióink erősítésében. Többen is hangsúlyozták a termesztő partnerekkel való kölcsönösen korrekt kapcsolatok fenntartását, ami a jó nyersanyagellátás egyik alapja, de szó esett arról is, hogy mi a jobb: ha hazai vagy külföldi menedzser irányítja a vállalatot; a szakmai és vezetési ismereteken túl mennyire fontos az ország, a színhely történelmének, kultúrájának, az ott élő emberek szokásainak ismerete? Az integráció formája, működése, a banki finanszírozás és általában az ügyfelek és a bank kapcsolatának alakulása szintén több résztvevőt késztetett hozzászólásra.
Lejegyezte:
