fbpx

MezőHír – 2013-06 – június

Írta: Szerkesztőség - 2013 június 01.

Tartalomjegyzék

Dérrel-dúrral

Az idén sokszor érkezett dérrel-dúrral az aranyat érőnek titulált májusi eső. A front átvonult egyszer, átvonult kétszer, s ahogy a matematikusok mondják, előbb-utóbb átvonul n-szer. Lehet ellene apellálni, bele lehet törődni, s idővel (talán) meg is lehet szokni.

  • Tóth Szeles István

Biztató kilátások a repce piacán

A repce állt annak a rendezvénynek a középpontjában, amelyet május 10-én tartottak a Szabolcs megyei Gyulatanyán, a fajtakísérleti állomáson, az Augusztinyi-Agro Kft. szervezésében. Az állami fajtakísérleteknek is helyt adó kísérleti bázison, több más kultúra fajtái mellett, ez évben 800 parcellán vizsgálják a különféle repcefajták és -hibridek viselkedését, teljesítményét. Az előadásokon a piaci helyzetről, a gyomirtásról és a tápanyag-utánpótlásról is szó esett.

  • Princzinger Gábor

Sikeres repcetermesztés

A repce termesztésének sikerét – eltekintve az árutőzsde hektikusságától –, azaz a jövedelmezőséget, a termés biztonságát számos tényező befolyásolja. Ezek egy részére van ráhatásunk, más részük tőlünk független „adottságok”. Az elvetett területen realizálható termés mennyisége számtalan tényező függvénye, mégis alapvetően 3 tényező és ezek aránya határozza meg a repce termését: a termesztéstechnológia, genetikai háttér, környezeti tényezők.

Dow Agrosciences – minden rólunk

Runner az aflatoxin-mentes takarmányért

A csemege- és hibridkukoricában kötelező technológiai elem a rovarkártevők elleni védelem, mivel a kukoricacső épségét esztétikai és minőségi okokból is meg kell őrizni. Az elmúlt időszakban a takarmányoknál tömegesen előforduló aflatoxin problémák ráirányították az árukukoricát termelő gazdaságok figyelmét is a molyok elleni hatékony védelem fontosságára.

Repcevetőmag-csávázás: biztonság a kezdetektől fogva

Az optimális tőszám a hazai repcetermesztés egyik sarokkövévé lépett elő az elmúlt években. Az alkalmazott repcesortáv növelésére irányuló legújabb próbálkozások is jó gyakorlati eredményekkel szolgálnak, ami tovább növeli a megfelelő tőszám jelentőségét.

Pioneer repcehibridek új lendületben

 

 

A DuPont Pioneer második éve vezető a repce hibridpiacon. Ez az eredmény egyértelműen az egyedülálló hibrid repce ajánlatunknak köszönhető. A magyar termelőknek kínálunk Clearfield® technológiával kezelhető hibrideket, mint a jól ismert PX100CL és a PT200CL, továbbá egy új hibridet vezetünk be 2013-ban a PX111CL-t. A MAXIMUS® féltörpe repcekínálatban található a legnagyobb területen termesztett Pioneer hibrid repce, a bajnok PR44D06-os, a kihagyhatatlan PR45D03-as és az új győztes, a PX104-es. A hagyományos repcét termesztőknek a magabiztos titán PR46W21-est, az etalon PR46W14-est, és az új befutó PT205-öst kínáljuk.

Nagy termés, könnyű aratás

A repce betakarításának teljesítményét 10%-ban a fajta és 30%-ban a kombájn vezetője határozza meg (Semmler, Agrartraining 2011). Az állományok betakaríthatóságát több tényező is befolyásolja, melyek közül néhányat a termelő maga is befolyásolhat annak érdekében, hogy a nagy termés egy gyors, akadálymentes és gazdaságos kombájnolással párosuljon.

ROUNDUP® MEGA az eredményesebb repcebetakarításért

A megyei kormányhivatalok 2012. novemberi felmérése szerint az ősz folyamán 196 960 hektáron történt meg káposztarepce-vetés.

Új kukorica- és repcevetési technológiák a középpontban

A Valkon Kft. és a KWS az idei évben ismét közös szakmai találkozóra invitálta a gazdálkodó szakembereket, ahol az új kukorica- és repcevetési eljárások szolgáltak a rendezvény központi témájaként, de a csökkentett menetszámú talajművelési és vetési technológiáról is további hasznos információkat tudhattak meg az érdeklődők.

  • Farkas Imre

A hagyomány folytatódik

Ismét együtt Fenyőharaszton

Az utóbbi években a BASF, a Chemtura és a Yara minden év első napjaiban, majd májusban közös szakmai rendezvényre hívja a termesztőket az aktuális növényvédelmi és tápanyag-utánpótlási teendők áttekintésére, ismert és új termékeik bemutatására, a technológiákba illesztésük megismertetésére. Meggyőződésük, hogy nemcsak a téli felkészülés idején, hanem a szezon csúcsforgalmi napjaiban is szükség lehet az új információkra. A májusi tanácskozás helyszíne Fenyőharaszt volt, ahová a Pest és Heves megyei gazdákat várták.

  • Princzinger Gábor

Mavrik-technológia már napraforgóban is!

Ma, amikor a méhek védelme és megóvásuk kérdése szinte minden nap megjelenik valamelyik médiában, nagyon fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy létezik erre mindenki számára elfogadható megoldás.

  • Dr. Lukács Domonkos

Új irány a gondolkodásban, új korszak a gazdálkodásban!

A Phylazonit talajoltás technológia forradalmasítja a tápanyag gazdálkodást! Használata a művelési költségek csökkentése mellett képes jelentősen növelni a talaj termőképességét, a növények ellenállóságát és a hozamot! A Phylazonit baktériumok a korszerű gondolkozás és gazdálkodás védjegyei, amik a talaj állapotának javításával növelik a termelés biztonságát és a gazdálkodás kiegyensúlyozott jövedelmezőségét

  • Phylazonit

Durumbúza-termesztés, piaci zökkenőkkel

A durumbúza az olasz típusú száraztészta elsődleges alapanyaga világszerte. Nagyüzemi termesztése mindössze 30 éves múltra tekint vissza Magyarországon, vetésterülete pedig még jelenleg is alig haladja meg az őszi búza vetésterületének 1%-át.

  • Nagy Zoltán

A szegedi tritikáléprogramról…

A Szögedi Rozsbuza és a belőle készült kenyér

A tritikálé, azaz a rozsbuza emberi élelmezési hasznosítására indult uniós támogatással kutatási program Szegeden. A program a fajtakutatástól, a vetőmag termesztésen, a szántóföldi termelésen keresztül kiterjed a malmi feldolgozásra, a céllisztek előállítására és a megfelelő sütőipari technológiák, receptúrák kidolgozására.

Megoldásokat keresnek korunk nehézségeire

Éves sajtótájékoztatót tartott a Bayer Hungária Kft.

A vállalat 150 éve teljesíti küldetését: Science For A Better Life, azaz Tudomány egy jobb életért. A cég magyarországi képviseletének május eleji éves sajtótájékoztatóján előadást tartott dr. Gerhard Waltl, a Bayer Hungária Kft. ügyvezető igazgatója, Darius Przeradzki, a Bayer CropScience magyarországi üzletágvezetője és Sipos József, a Bayer CropScience munkatársa.

Gabonaszárító teljesítménynövelése és szárítási energia megtakarítása szárítón kívüli hűtősiló alkalmazásával

A klímaváltozást mindannyian érzékeljük. A tavalyi évben például sok gazdaságban 16-17% nedvességtartalomról kellett a kukoricát egyensúlyi nedvességtartalomra leszárítani. Ez felvet egy problémát: a kukorica olyan gyorsan halad át a hagyományos szárítókon, hogy a magnak egyszerűen nincs ideje lehűlni. A melegen tárolóba kerülő mag pedig a későbbiekben visszanedvesedhet, szerencsétlen esetben a gazdának komoly kárai keletkezhetnek.