Úgy dolgoznak, mintha én is ott volnék
Takács András 1995-ben azzal a céllal alapította meg a ZTR Agro Kft.-t, hogy Magyarországon is piacot szerezzen a Csehországban gyártott Zetor traktoroknak. Terve ragyogóan sikerült, cége azóta is szárnyal. Ennek a beszélgetésnek az az apropója, hogy a hetvenéves Takács András végérvényesen átadta a cég irányítását a ZTR Agro Kft.-nél a fiatalabb generációnak.
Takács András és felesége, Aranka
Öröm számomra, hogy a gyerekek viszik tovább
– Mikor született meg a döntés, és mi a háttere?
– A célom mindig is az volt, hogy hetvenéves koromig irányítom a céget. Betartottam a szavam. Az átadás egy folyamat volt, hónapokig tartott. A kft.-t ezen túl a fiam, a lányom és a vejem vezeti. Nagy öröm számomra, hogy a gyerekek viszik tovább azt, amit mi elkezdtünk, és nem volt hiába a küzdelmünk; a feleségemé, Arankáé és az enyém.
Az élet olyan, mint a szinuszgörbe: van benne egyenes, felső pont meg alsó is. Véleményem szerint azért vannak a problémák, hogy megoldjuk őket, ha nem volnának, akkor minden simán menne, és mi elfásulnánk.
– Hogyan kezdődött el ez a munka, amely később egy sikeres cég építésében teljesedett ki?
– Egy véletlen folytán kerültem kapcsolatba a Zetorral, még a múlt rendszerben, 1985-ben. Jól beszélem a cseh és a szlovák nyelvet, mivel az egykori Csehszlovákiában, Felvidéken születtem, éltem és dolgoztam.
A Zetorok gyártója traktorgumikat szeretett volna venni a nyíregyházi Taurustól, de a két cég vezetői nem tudtak egymással tárgyalni, akkor még kevesen beszéltek angolul. Én segítettem nekik abban, hogy megértsék a másikat. Aztán a csehek megbíztak a gumivásárlással, az áru leszállításával, és több millió koronát utaltak a bankszámlánkra. Minden alkalommal pontosan teljesítettük a megbízást, így alakult ki a bizalom irántunk. Egy idő után felkínálták nekünk, hogy áruljuk mi a traktorokat Magyarországon. Ideadták a traktort, és azt mondták, három hónap múlva fizessem ki. Én azt válaszoltam: szó sem lehet róla, eladás után mindig szépen elszámolunk. A gyártó képviselői egyébként belefutottak olyan viszonteladókba, akik rábólintottak az ajánlatukra, ám azoktól nem is kapták meg a traktorok árát.
Takács András 1989-ben lett „maszek”. Addig egy komáromi hajógyárban volt tervező, de valamiből meg is kellett élnie a családjával, ezért virágtermesztésbe fogott a feleségével, Arankával, aki tanítónőként dolgozott. Akkor még Csehszlovákiában éltek, és a könyvelőjük megkérdezte: nem akarnak-e a magánszektorban tevékenykedni, és úgy árusítani a virágot? Takács András száz koronáért megvette az okmánybélyeget, és tíz perccel később már vállalkozó volt.
– Így kezdtünk céget építeni, majd jutottunk el odáig, hogy megtanultuk az önálló gondolkodást, a felelősségvállalást, az adott szó becsületét, meg ami még kellett az önálló munkához. Átevickéltünk a buktatókon, be is csaptak, meg is loptak bennünket, de nem szabad visszanézni és bánkódni, hanem előre kell tekinteni, talpra állni és csinálni!
Az életre tanítottak bennünket
A cégtulajdonos Párkányban érettségizett, Kassán, az egykori Magyarország első ipari iskolájában szerzett diplomát.
Kassán a tanárok az életre tanították diákjaikat: – Azt, hogy ilyen lelkierővel és ilyen egyenes gerinccel tudtam leélni az életem, a kassai tanárainknak köszönhetem. Távol az otthonunktól, Mátyusföldtől fel kellett találnunk magunkat, megtanultunk közösségben élni.
– És később, amikor más értelemben is „önálló” lett, hogyan választott cégnevet?
– Amikor kettészakadt Csehszlovákia, akkor bejegyeztettem Budapesten egy céget. Ahhoz, hogy a Zetor nevet használhassam Magyarországon, a gyártó engedélye kellett volna, de mivel nem volt idő kivárni az engedélyt, kivettük a szóból a magánhangzókat, így lett a cég neve ZTR Agro Kft.
– Sokáig voltak kétlakiak, sokat utazgattak Szlovákia és Magyarország között?
– Egy faluból származunk a feleségemmel, és éltek még az idős szülők, amikor itt elkezdtük a munkát. Nagyon kötődtünk hozzájuk, itt viszont építkeztünk, ezért sokszor jöttünk-mentünk. A szülőföldünket soha nem akartuk elhagyni, nagyon jó közösségben éltünk, viszont nagyon nagy ajándék volt nekünk, hogy átjutottunk Magyarországra. Könnyű volt megszoknunk itt is, mert mi magyar indíttatásúak vagyunk. Süttővel szemben lakunk, a Duna másik oldalán, és mindkét országhoz egyformán kötődünk. Mikor átjöttünk, meg kellett tanulnunk „itteni magyarul”, hogy tudjuk a hivatalos ügyeinket intézni.
A vállalkozással kapcsolatban könnyű helyzetben voltunk; mi voltunk a jéghegy csúcsa, a generálimportőrök. Közben otthon is megmaradt a cégünk: a műhelyek, a javítások. Szintén mindig nagy segítség volt a stabil gyártói háttér: az innováció a Zetornál folyamatos, jók a traktoraik, most a reneszánszát éli a márka, így a cég nagyon sikeresen működik.
Mi mindig meg tudjuk javítani
– Itt azonnal sikerült kiépíteni a viszonteladói hálózatot?
– Kaptam a Zetortól egy megbízólevelet, amely szerint felléphetek a nevében, és kiépíthetem Magyarországon a viszonteladói hálózatot, ugyanis abban az időben senki nem foglalkozott a Zetorral errefelé. A gyárnak fájt a foga az itteni piacra, szeretett volna sok traktort eladni. Korábban csak Nyugatra szállított, Angliába, Németországba, Amerikába. (A rendszerváltás előtt csak a csehszlovák pártbizottságnak volt devizakerete a keleti blokkban, mert a Zetorhoz jött a deviza.)
Az 1945-ben alakult Zetor folyamatosan fejlesztett, hisz meg kellett tartania a nyugati piacait. Egy-két éve új tulajdonosok irányítják, akik teljesen szívügyüknek érzik, hogy a Zetor továbbra is kiváló minőségű traktorokat gyártson.
– Mint az önt ismerők tudják: komoly műtéten esett át néhány éve, de a felépülése után ugyanolyan lendülettel folytatta a munkát, mint korábban tette…
– Semmi különös nem történt. Gazdasági válságok idején meg kell újulni, ez a lényeg.
Számunkra fontos, hogy a vevőink ne csak a márkával, hanem a mi tevékenységünkkel is maradéktalanul elégedettek legyenek. A mottóm: ha elromlik a traktora, azt nekünk mondja el, de ha jó, azt mindenkinek – és olyan nincs, hogy ha elromlik, nem lehet megcsinálni. Amit ember rakott össze, azt mi megjavítjuk. Én soha nem mondom, hogy a traktoraink nem hibásodnak meg, hisz emberek rakják össze, de mindig meg tudjuk javítani.
A Zetornak egyébként mindig a középgazdálkodói osztály volt a vevőköre, és mi nagyon elégedettek vagyunk ezzel a szegmenssel.
– S ha a jelenre térünk: a mindennapi munkából már kivonult?
– Már nem kell segítenem. Egy családi vállalkozás esetében nincs annál nagyobb öröm, minthogy zökkenőmentesen átadjuk a kormányzást a fiataloknak. Amikor elmegyek körülnézni, akkor a lelkem megtelik gyönyörűséggel, és azt mondom, úgy dolgoznak, mintha én is ott lennék. Ha megkérdeznek, szívesen adok tanácsot, de a felelősség már az övéké.
– Mivel telnek a napjai mostanában?
– Füvet nyírok, feldolgozom a szőlőt, és minden délután sétálunk vagy kerékpározunk a feleségemmel. Hétvégén mindig ott vannak a gyerekek, a négy unoka. Szombat-vasárnap a feleségem tíz emberre szokott főzni.
– Van valami üzenete a régi kollégáknak, a vásárlóknak?
– A kollégákkal öröm volt együtt dolgozni, öröm volt veszekedni is, mert mindig tanultam a vitákból. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a Zetor minket választott, bizalommal volt irántunk. A gyerekek azt viszik tovább, amit tőlem tanultak, úgyhogy a vásárlók megbízhatnak bennük. Remélem, még megérem, hogy valamelyik unoka veszi át a céget!
