A Hajdúszoboszlón európai színvonalú gyártástechnológiával rendelkező, mindössze tízfős Digitroll világszínvonalú fejlesztéssel mutatkozott be az Agritechnicán.
Jelentős mérföldkőnek számító eseményhez érkezett a közelmúltban a kecskeméti székhelyű Odisys Bt., hiszen immár saját telephelyre költözve folytathatja tovább a tevékenységét.
Úgy dolgoznak, mintha én is ott volnék Takács András 1995-ben azzal a céllal alapította meg a ZTR Agro Kft.-t, hogy Magyarországon is piacot szerezzen a Csehországban gyártott Zetor traktoroknak. Terve ragyogóan sikerült, cége azóta is […]
Az AGROmashEXPO szakkiállításon nyilatkozott lapunknak Villy Christiansen, a dániai székhelyű HE-VA ügyvezetője. Az interjú elkészítésében Szajkó Éva, a cég termékeit forgalmazó SZ-Agro 2007 Kft. […]
A közelmúltban Strassbourgba várta a szakújságírókat a Massey Ferguson, hogy a hannoveri Agritechnica kiállítás előtt már bemutassa legfontosabb új termékeit. Alábbi cikkünkben rövid áttekintést adunk ezekről, bővebben a témáról a GÉPmax novemberi számában olvashatnak. […]
Nyolc helyszínen várta a géptulajdonosokat és más érdeklődőket születésnapi road-show-jával a Zetor. Szerkesztőségünk ebből az alkalomból a 65 éves márka rendezvénysorozatának első helyszínére, Komáromba látogatott. […]
Az 1991-ben Harsányiné Dr. Fodor Gyöngyi és Harsányi Zsolt által alapított vállalkozás immár hagyományos tavaszi rendezvényére várta március közepén az ország minden részéből a mezőgazdaság és […]
Prágában sajtótájékoztatóra és szántóföldi bemutatóra invitálta a CASE IH a kontinens szakújságíróit. A rendezvényen többek között megtudtuk, hogy a traktorok az együttműködő innovatív […]
Az idei év Axiál Szakmai Napok rendezvénye március 18-án nyitotta meg kapuit a cég központi telephelyén, Baján. A rendezvény három napja alatt 12000 látogató tekintette meg Dél-Magyarország […]
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
Feltétlenül szükséges sütik
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
3rd Party Cookies
This website uses Google Analytics to collect anonymous information such as the number of visitors to the site, and the most popular pages.
Keeping this cookie enabled helps us to improve our website.
A feltétlenül szükséges sütiket mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.