fbpx

Búzatermesztés hatékonyan

Írta: Szerkesztőség - 2012 augusztus 08.

Statisztikai adatok mutatják, hogy a világ gabonatermése az utolsó 50 évben mintegy háromszorosára növekedett, és 2011-ben elérte a 694,5 millió tonnát.

A növekedés elsődleges oka a világ népességének folyamatos gyarapodása, ami a búzatermelés szintjének további emelkedését vetíti előre a jövőre. Ennek alapja a hektáronkénti termésszint fokozása lehet.

A tápanyag-visszapótlás jelentősége

A martonvásári kalászos fajtabemutatón elhangzott, hogy a jó genetikai potenciállal rendelkező fajták nemesítése mellett meghatározó jelentőséggel bír a megfelelő műtrágyázás. Kísérleteik egyértelműen azt bizonyítják, hogy napjainkban a termésszint növelését korlátozó tényező az alacsony műtrágya-felhasználás, mivel a búza egyike a legjobb tápanyag-indikátor növényünknek.

A műtrágya közvetlen termésnövelő hatása mellett befolyásolja a termésstabilitást, valamint módosító szerepet játszik az egyes agrotechnikai tényezők érvényesülésében is.

Az őszi búza tápanyag-ellátásában jelentkező számos probléma mellett kiemelendő a talajvizsgálatok hiánya, aminek következtében az aránytalan NPK-visszapótlás is gyakori hiba.

A napjaink termesztéstechnológiáival szemben támasztott két fő követelmény:

  • környezeti terhelések csökkentése,
  • jövedelmezőség növelése.

Ezek megvalósításának járható útja a hatékonyság növelése, ami a tápanyag-visszapótlás esetében növény- és termőhely-specifikus trágyázást feltételez. Az okszerű tápanyag-visszapótlással a növény igényét elégítjük ki, ami mellett a talaj és környezet védelmét is szem előtt kell tartanunk, költségkímélő módon.

A fenti elvet valósítjuk meg a Fertilia Kft.-nél a gramix programunk keretében, amely program a talajvizsgálaton alapuló műtrágyázási technológiai javaslattól indulva a műtrágyák teljes gyártási és logisztikai folyamatát is magában foglalja.

Szaktanácsadó szoftverünkkel a talajvizsgálati laboratóriumi eredmények és a tápelem felvételét befolyásoló tényezők (talajszerkezet, öntözés, elővetemény, stb.) alapján adjuk három szintű – minimális, gazdaságos, intenzív – tápanyag-visszapótlási, illetve műtrágyázási ajánlásunkat.

A makro-, mezo- és mikroelemek szerepe

Az őszi búza trágyázásánál a harmonikus tápanyag-ellátásra érdemes törekedni, a makro-, mezo- és mikroelemek együttes kijuttatásával. Emellett fontos szempont a nitrogén optimális mennyiségének, kijuttatási idejének és megosztásának a meghatározása is.

A búza szakszerű trágyázásához ismerni kell a növény fajlagos tápanyagigényét, valamint a tápanyagfelvétel dinamikáját, ugyanis a három makroelem felvételi dinamikája jelentősen eltér egymástól.

A nitrogén ősszel felvett mennyisége mérsékelt, majd igen erőteljes növekedése tapasztalható kora tavasszal, az intenzív növénytömeg-növekedés idején (április közepétől május végéig). A N-felvétel virágzást követően alacsony, de élettanilag fontos az érés folyamán. A foszforé ősszel mérsékelt, azonban létfontosságú a gyökérképződéshez. Tavasszal a folyamat lassú növekedésű, a generatív fenofázisokig.

A kálium felvétele meghatározó az őszi időszakban. A K döntő hányadát a búza kora tavasszal veszi fel, a május közepi maximumot követően aztán érésig káliumleadás tapasztalható a gyökereken keresztül.

Az őszi búza által felvett összes tápanyagmennyiség lényeges, mértéke a tervezett termésmennyiségtől függ.

Az őszi búza fajlagos tápanyagigénye:

(kg/1 tonna szemtermés és a hozzá tartozó szár gyökértömegére vetítve)

nitrogén – 25-29

foszfor – 12-15

kálium – 18-22

kalcium (CaO) – 6

magnézium (MgO) – 2

kén (S) – 2

Mikroelemek – g/t

bór (B) – 8

réz (Cu) – 12

vas (Fe) – 190

mangán (Mn) – 115

cink (Zn) – 56

molibdén (Mo) – 0,4

Termesztéstechnológiai ajánlásunk őszi búzára

Termesztéstechnológiai javaslatunk magában foglalja az őszi alaptrágyázást az egyedi összetételű, termőhely-specifikus gramix NPK műtrágyával, a többszöri tavaszi nitrogén fejtrágyázást szilárd és folyékony nitrogéntrágyával (FertiSol, MAS, AN).

Kiemelt technológiai megoldás gramix NPK műtrágyánk mikroelem-kiegészítése a speciális UMG (Új Mikroelem Generáció) granulátummal, amellyel lehetővé válik a búza igényéhez igazodó mikroelem-visszapótlás. Az UMG mikroelem-granulátum mono- és növényspecifikus kompozíciókból áll, amelyek a mikroelemeket a növény számára könnyen felvehető komplex formában tartalmazzák.

Valljuk, hogy csak annyi műtrágyát juttassunk ki a talajra, amennyit a növényünk igényel, amennyi szükséges. Így a gramix NPK termékünket felhasználók nem vásárolnak felesleges mennyiségű műtrágyát, a kiszórt hatóanyag optimalizált mennyiségű, nincs környezetterhelő hatása.

Ha nem ismerjük talajunk tápelem-ellátottságát, akkor a búza őszi alapműtrágyázására foszfor túlsúlyos, mikroelem-kiegészítésű gramix NPK műtrágyáinkat javasoljuk, 300-400 kg/ha dózisban közepes tápanyag-ellátottságú területre.