MezőHír

Mesébe illő szója a Väderstad Tempo-val

Évente általában mintegy 350 hektáron vetünk szóját. A szója vetése alapvetően két rendszerben létezik, „sűrű” soros vetés (gabonavetőgéppel), illetve kapás sortávolságú (szemenkénti vetőgéppel) történő vetés. Eddig a szójaterületünk több mint a felét klasszikus gabonavetőgéppel, sűrű sorra vetettük, a maradék részt pedig a 4 méteres Rapiddal három-három csoroszlya elzárásával 50 centiméter sortávolságra, amit így tudtunk sorköz-kultivátorozni. Ez utóbbi már kezdte megközelíteni a klasszikus kapás technológiát, de miután nem szemenkénti vetőgépről beszélünk, vetésmélységben, tőtávolságban voltak egyenetlenségek. […]

MezőHír

Väderstad Spirit: a korszerű és minőségi vetés specialistája

agykónyi, Koppányszántó, Értény és Tamási – e szép nevű Tolna megyei településeken találhatóak Szalai István földjei, összesen 300 hektáron. A családi gazdaság keretein belül művelt területek vetésforgója kukoricából, búzából, napraforgóból és a cukorrépából tevődik össze. Talajtípusai változatosak: a barna kötött erdőtalajtól a laza homoktalajig minden megtalálható e környéken. Földjei közötti minőségi különbségeket mi sem bizonyítja jobban, minthogy 12-től 44 aranykoronáig terjed a skála. […]

MezőHír

„Aki a Tempo-t tervezte, az látott már vetőgépet”

Uszód és Szakmár körzetében irányítjuk testvéremmel ezt a gazdaságot, amely mára – a pályázatoknak köszönhetően – közel 500 hektárt tesz ki. Ám nem volt ez mindig így. Anno nagypapám révén indult a gazdálkodás, mi 10 éve csináljuk aktívan, 3-4 éve mindössze 150 hektáron tevékenykedtünk – mondja Greksa Zsolt, hozzátéve: főbb növényeik a szántóföldi kultúrák közül a szemes kukorica, a napraforgó, a repce és a gabonák közül az őszi búza és az őszi árpa. Alapvetően kétféle talajtípussal kell szembenézniük: a Duna mentén az öntéstalajok a jellemzőek, míg a Szakmárhoz közelebb eső területeik javarésze réti szikes talaj. […]

MezőHír

Väderstad-újdonságok Svédországból

A közelmúltban Svédország felé vettük az irányt, ahol a Väderstad gyár meghívására megismerhettük a cég legfontosabb újdonságait, jövőbe mutató megoldásait. A jól szervezett, szinte családias hangulatú, mégis kimagasló színvonalú szakmai programból most a legfontosabb újdonságokról szóló információkat emeljük ki. […]

Cikk

CONTIVO bemutató körút

aderstad Kft. idén a CONTIVO™ elnevezésű programba kapcsolódva a társrendező partnerekkel, az Austro Diesel GmbH.-val, Agro.Bio Kft.-vel, Syngenta Magyarország Kft.-vel, Yara Hungária Kft-vel és a termelői finanszírozási lehetőségeket nyújtó Budapest Bankkal közösen szervezte meg nyári bemutató körútját. A programhoz kapcsolódó cégek július-augusztus fordulóján öt helyszínen (Perkáta, Dióskál, Döbrögköz, Karcag, Szerencs) hívták a gazdákat a szakmai találkozóra. […]

GÉPmax

Tempo repce és cukorrépa vetésben

A Väderstad Tempo R vetőgépe már repce és cukorrépa vetésben is működik a vetőegység átalakításával, valamint a sortávolság is állítható 45-55 cm szélességre.
„A repce és a cukorrépa időbeni vetése kritikus időszak. Megkönnyíti a helyzetet, ha ezek a növények Tempo vetőgéppel is vethetőek. A sorozatos tesztek meggyőztek minket arról, hogy a Tempo precíziós vetőgép, nagy sebesség mellett is, páratlan pontossággal vet, így a repce és cukorrépa termelők is ki tudják ezt az előnyös tulajdonságát használni”, mondta Fredrik Lundén a Väderstad értékesítési igazgatója. […]

GÉPmax

Väderstad Swift kultivátorok integrált hengerrel

A Väderstad továbbfejleszti a Swift kultivátor család egyes tagjait, melyek ezentúl ún. EasyRunner integrált hengerrel is elérhetők. Az EasyRunner egy könnyű művelésű talajra ajánlható integrált henger, 5,60 m és 7,20 m munkaszélességben. A henger L alakú bordáinak köszönhetően biztosított a hatékonyabb munkavégzés. […]

GÉPmax

A Tempo új rekordot állított fel

Április 25-én egy Tempo F8 vetőgép, a 24 óra alatt elvetett 212 ha teljesítménnyel, új rekordot állított fel. 18 km/h átlagos vetési sebességet produkálva 42 %-kal javította az egy vetőkocsira jutó eddig érvényben lévő hivatalos rekordot, amit egy 24 soros vetőgép állított fel korábban. […]

MezőHír

Väderstad-újdonságok 2013 – 1

A Väderstad működésének eddigi 50 éve alatt megteremtette a modern növénytermesztési technológia alapjait. A vezető gazdálkodókkal együtt innovatív termékeket és technológiát fejlesztettünk ki a hatékonyság és a nyereség növelése érdekében. Ez a tendencia 2013-ban is folytatódik: idén büszkén mutatjuk be számos újdonságunkat, amelyek megváltoztatják és javítják a mindennapos munkafolyamatok feltételeit. […]

GÉPmax

A Väderstad Tempo Innovációs különdíjat nyert

A 2013. január végén megrendezésre került AGROmashExpo és AgrárgépShow kiállításon a Väderstad Tempo 8F szementkénti vetőgépe Innovációs különdíjat nyert. “Nagyon bízunk a Tempo hazai sikerében és hisszük, hogy akár már ez év végére a legkedveltebb márkák közé kerülhet a hazai piacon”, mondja Kalmár Tibor. […]

GÉPmax

Mélységszabályzó funkció a még jobb eredményért

Az NZA kombinátor 2013. évi újdonsága a módosított mélységszabályó funkció, mely lehetővé teszi a munkamélység igen pontos állítását akár menet közben is. A táblavégi fordulók intenzívebb művelése vagy a nagyobb mélységű magágy igénye nem lehet kérdés többé. […]

GÉPmax

Väderstad TopDown szántóföldi multikultivátor

A Väderstad egy igazán sokoldalú „multikultivátor” gyártását kezdte meg 2004 tavaszán. A TopDown névre keresztelt kombinált talaj művelő eszköz 3-9 méter munkaszélességben kapható, vonóerőigénye 70 LE méterenként. Funkcióját tekintve elsősorban tarlómunkák, valamint a forgatás nélküli alapművelés kivitelezésére alkalmas. […]