MezőHír

Világszínvonalú újdonságokat mutatott be a Syngenta

Több mint ezerötszáz gazdálkodó részvételével tartotta a Syngenta ebben az évben Dalmandon, Hajdúböszörményben és első alkalommal Hódmezővásárhelyen a hagyományos Szer-show-ját, amelynek tematikáját a kukorica, a kalászosok, a napraforgó és a repce adta. A rendezvények résztvevői integrált termesztési és növényvédelmi megoldásokkal, valamint új termékekkel ismerkedhettek meg. […]

Kiemelt

SAATEN-UNION HIBRIDBÚZÁK: KIEGYENLÍTETT AGRONÓMIAI ÉRTÉKEK

A hibridbúza termésében ötvöződik a minőség és mennyiség összhangja, hiszen a szemek átlagosan magas ezermagtömege megfelelő keményítő- és fehérjetartalommal párosul. Így a stabilan nagy termőképesség mellett a minőségi búzatermesztés követelményeinek is képes eleget tenni. A termelési célnak megfelelő hibrid és a hozzá illeszkedő technológia alkalmazásával tehát mind a takarmánycélú, mind a malmi felhasználás igényei kielégíthetőek. Ezt bizonyítják a sokasodó üzemi eredmények mellett a NÉBIH hivatalos vizsgálati eredményei is. […]

Kiemelt

RAPOOL: Clearfield gyomirtási rendszerben is van megoldásunk

A hazai növénytermesztés korszerű vetésszerkezetének kialakításában meghatározó szerephez jutott az őszi káposztarepce. Változó piaci és időjárási körülmények között döntő szempont a repcetermesztés során elérhető termésbiztonság, amit a körülményeinkhez leginkább illeszkedő hibridek kiválasztásával tudunk növelni. […]

Kiemelt

Jubileumi bónuszakció 2015. 08. 09-ig

Rendelje meg csomagban a RAPOOL hibridrepce és a SAATEN-UNION hibridbúza vetőmagját kereskedőjénél, ezáltal jogosulttá válik jubileumi bónuszakcióban való részvételre, melynek során nagy értékű promóciós visszatérítésben részesül. […]

Kiemelt

Vetésforgó előny repcével

A repce vetésforgóba illesztése a termesztéséből származó közvetlen gazdasági eredményen túl számos további előnnyel szolgál. Az utóveteményként leggyakoribb őszi búza esetében pl. igazolhatóan nő a termésátlag, ugyanakkor csökken a talajművelésre, tápanyag-utánpótlásra és növényvédelemre fordított költség. Sőt, még a búza minőségére is pozitív hatást gyakorol a repce elővetemény: a vizsgálatok a kenyérgabona fehérjetartalmának növekedését igazolták. […]

MezőHír

Fügeültetvény Magyarországon…

Amikor bármilyen kommunikációs csatornán szóba kerül, hogy Zala megyében, Tormaföldén fügeültetvényt létesítettünk, általában ugyanazokkal a reakciókkal találkozunk: „És nem fagy el? Beérik? Hát igen, a globális felmelegedés! Nekem is van fügém, de mindig elfagy! Van piaca, el lehet majd adni? Húú, a tengerparton micsoda finom fügepálinkát ittam! Nekem is van fügém, és háromszor is beérik, stb.” Ezek után – talán érthetően – számítunk a hobbi fügetermelők érdeklődésére és későbbi látogatására is… […]

Cikk

Teljes életpálya, további tervekkel

Sok múlik azon, hogy az ember szakmai életpályája hogyan indul. Vannak-e követendő példák, kedvcsináló momentumok, gyerekkori élmények, amelyek egyértelművé teszik a fiatalon meghozandó döntést a pályaválasztással kapcsolatban. Aztán az első munkahely igazolja vissza ennek a döntésnek a helyességét, vagy az esetleges tévedést. […]

Cikk

Felvillanyozva

A Balaton-part mellett felnőni minden gyermek számára megannyi izgalmat, kalandot tartogat. Szerencsésnek gondoljuk azt, aki ilyen környezetben élhet nap mint nap, s feltételezzük, hogy a víz kínálta lehetőségek tárháza még színesebbé teszi az amúgy is nyüzsgő gyermekéveket. […]

MezőHír

Amikor minden apróság számít…

A Kramer teleszkópos rakodók hatékonyan megváltoztatják a mindennapi mezőgazdasági munkavégzés távlatait: dinamikus összkerékhajtás, kompakt méretek, nagyteljesítményű hidraulika, magas emelőerő, verhetetlen manőverezőképesség, kitűnő terepi mozgékonyság, alacsony önsúly, élvezetes vezethetőség. […]

Állattenyésztés

Szokás teszi a kutyát!

Igen! A szokás teszi nemcsak az embert, a kutyát is. A rossz viselkedés éppen ezért „neveletlen kutyát” eredményez! Még a legbuzgóbb kutyabarát is nehezen viseli el a nadrágcibálást, a nyalakodást, vagy ha az öltönyén állandóan kutyaszőröket talál. Ilyenkor kritizálja az állatot, pedig tulajdonképpen saját magát kellene elmarasztalnia! […]

Kiemelt

A mezőgazdasági kistermelői támogatásról

A 16/2015. (IV. 9.) FM rendelet szól a mezőgazdasági kistermelői támogatásról. Eszerint a kistermelői támogatási rendszerben való részvételi szándékot az MVH részére legkésőbb 2015. augusztus 15-ig lehet bejelenteni. Utána 2020-ig ez már nem tehető meg.
[…]

MezőHír

Talajaink megóvása legyen a cél!

A nagy termés reményében a nagyadagú műtrágyázási gyakorlat volt az elfogadott, ami csapadékosabb évjáratokban meg is hozta az eredményt, de a talajok az egymást követő száraz évjáratokban alaposan túltöltődtek, megvalósítva a kémiai környezetszennyezést. Ennek igazolására írták le a szakirodalomban, hogy a rendszerváltás utáni években a kálium- és foszforszint a talajokban évekig „kitartott” a korábban jól funkcionáló gazdaságok területein. […]

MezőHír

Sultan Top – a repce őszi gyomirtója

A sikeres növénytermesztést alapvetően öt tényező határozza meg. A termőhely és az ehhez választott, oda illő fajta, a megfelelő agrotechnika és tápanyag-gazdálkodás és végül, de nem utolsósorban a növényvédelem. Ez fokozottan igaz a sikeres repcetermesztésre, és talán nem meglepő, ha a növényvédelem jelentőségét kiemelten hangsúlyozni szeretnénk ebben a témában. […]

GÉPmax

Amikor minden apróság számít…

A Kramer teleszkópos rakodók hatékonyan megváltoztatják a mindennapi mezőgazdasági munkavégzés távlatait: dinamikus összkerékhajtás, kompakt méretek, nagyteljesítményű hidraulika, magas emelőerő, verhetetlen manőverezőképesség, kitűnő terepi mozgékonyság, alacsony önsúly, élvezetes vezethetőség. […]

MezőHír

Krone-szeretet – a hozamban és minőségben is érezhető változással

Már a kezdetektől nagyon jó gépeknek tartottam a Krone-termékcsalád tagjait, és azóta is a Krone felé orientálódtam, főleg a szántóföldi szálastakarmány vonalat figyelembe véve. Szerintem az egész országban, sőt, talán Európában is a legjobbak ezen a területen. Ez egy tökéletesen kifejlesztett termékcsalád, a kaszától, a sodrótól a bálázóig, a silózóval bezárólag. […]

Cikk

Tengernyi zöld fű

Bognár Péterhez (34) igazán szemet felüdítő környezetbe látogattunk el, egy Szekszárdhoz közeli kis falu határába, Felsőnánára, hogy elmesélje, miként lett az autószerelőből állattartó mezőgazdász, s miért nem a folyamatos és véget nem érő gazdasági növekedésben kívánja kiteljesíteni céljait, álmait. […]