a múlt évi kukorica decemberben még sok helyen lábon állt
Emlékezetes év marad 2014 a növénytermesztők számára, hiszen az időjárás képes volt olyat produkálni, amit korábban nem: szokatlanul nagy mennyiségű csapadék hullott szeptemberben az ország déli felén, amely talán a kukoricatermesztőket érintette leginkább.
A kukorica nagy része tejes vagy viaszérésben volt, amikor az égi áldás sokak számára kilátástalanná tette a termés betakarítását. Ennek ellenére országosan 9 millió tonna kukorica került a magtárakba, ami 7,5 t/ha körüli átlagtermést jelent.
Ki hitte volna, hogy ez történik? Igaz, a kukorica nagy ismerői bíztak a növény különleges túlélő tulajdonságaiban, a pányvázó gyökerek teherbírásában – és saját maguk türelmében. Mert türelem kellett a legveszélyeztetettebb térségekben, a mélyen fekvő táblákon, hiszen a betakarítás volt, ahol csak a januári fagyokban kezdődhetett meg.
Szokatlan, de nem ismeretlen körülmények voltak ezek, de jó idegzet kellett hozzá, míg a termés végre a szárítóba, majd a magtárba került. Sokat tapasztalt idős gazdák szájából azért többször elhangzott eközben, hogy „ja, kérem a növénytermesztők feje fölött nincs tető”, és tudjuk: a kontinentális éghajlati zónában bármi megtörténhet!
Persze ahhoz, hogy 9 millió tonna kukorica teremjen, nagyon sok mindennek össze kellett állnia, miközben a finisben érkező nem várt időjárás sem zavarta a rekord közeli termés nagy részének betakarítását. Ez a rekord közeli eredmény persze nem tartozik a világ élvonalába, ezt is látni kell, sőt a magyar kukoricatermesztési potenciál is lényegesen magasabb ennél. Mi, magyarok hosszú idő – több mint három évtized – óta beérjük ennyivel. Sőt, ezek után sokaknak úgy tűnhet, hogy mindent tudunk már a kukorica termesztéséről, azonban éppen a legjobb termelők szájából hallani, hogy nagyon sokat kell még tanulni, az elméleti tudást még jobban kell a gyakorlatban alkalmazni.
Olyan kiváló szakembertől tudjuk ezt, mint Mikó Ferenc, aki a rendkívül csapadékos 2010-es évjáratban „tette a lécet” 18 t/ha fölé. De egy-egy jól szervezett USA-tanulmányúton résztvevő gazdák is igazolhatják, hogy az ott látottak alapján a hazai termésszinteket is lehetne még jócskán növelni.
És valóban, ha abból indulunk ki: még egy éve sincs, hogy értesültünk a 28,5 t/ha-os új világrekordról, amit a művelés nélküli kategóriában, öntözéssel David Hula, Virginia állambeli farmer állított fel. Ugyanakkor a száraz kategóriában, 2002-ben a néhai Francis Child által felállított 27 t/ha feletti rekord még tartja magát. És nincs megállás, mert David Hula a „Strip till/No till – öntözéssel” kategória versenyzője, idén is kitett magáért, ugyanis 29,89 t/ha-os terméssel nyerte kategóriájában a versenyt.
Gyommentes kukoricaállomány
Az elképesztő eredmények hallatán természetes a kérdés, hogy miért állt meg a magyar kukoricatermesztés a három évtizeddel ezelőtti szinten, vagy miért nem tudott előbbre lépni az utóbbi években? – Nos, éppen ezekre a kérdésekre keresve a válaszokat, a múlt év tapasztalataiból hozunk szóba olyan technológiai elemeket, amelyek korrekciója, finomhangolása hozzásegíthet a következő év nagyobb terméséhez.
Túlnyomóan egyszikűekkel fertőzött kukorica, de túlnőtte a gyomokat
Technológiai fáradtság
A kukoricatermesztés technológiai fegyelme volt talán az első – még a ’70-es évek derekán, a CPS-program bevezetését követően –, amely technikai és tudományos forradalmat hozott a hazai kukoricatermesztésbe, és megduplázta a termésátlagokat.
Hihetetlen sikertörténet volt ez, és joggal gondolhattuk, hogy nem lesz megállás. Mégis lett, pedig sok minden változott azóta, hiszen korszerű talajminta-vételezés, számítógépes elemzés, talajtérkép-előállítás folyik, hozammérés és hozamtérképek készülnek, GPS-követőrendszerek léptek a talajművelés, műtrágyázás és betakarítás gyakorlatába, szolgálatába. Új, magas potenciális termőképességű hibridek sokasága jelent meg, korszerű növényvédő szerek segítik a gyommentesség megteremtését, és nagy teljesítményű, pontosan dolgozó permetezőgépek a szerek kijuttatását. Mégsem úgy jönnek az eredmények a kukoricatermesztésben, ahogyan azt a felsoroltak alapján remélni lehetne.
Persze, azonnal ide kívánkozik az a fontos megjegyzés, hogy vannak gazdaságok és gazdák, akik jóval az országos termésátlagok felett teljesítenek hosszú évek óta, és folyamatosan keresik a termésnövelő megoldásokat – egészen a precíziós gyakorlatig elmennek –, és növelik a termésszintjüket. Vannak, akik szinten tartják és vannak, akik nagyon fegyelmezetlenül termelnek. A hazai kukoricatermesztők társadalma tehát óriási szórást mutat, és a cikkben levont következtetések jobbára ebből a tényből erednek. Hiszen sokaknál tapasztalható a technológiával kapcsolatos fásultság, fáradtság. Ők azok, akik fegyelmezetlenül dolgoznak, figyelmen kívül hagyják az újabb technológiai ajánlásokat, és saját fejük vagy éppen büdzséjük korlátjai szerint termelnek.
Sajnos sokan vannak, legalább annyian területi nagyságrendben, mint az ország kiváló termelői. Nem véletlen tehát, hogy nem mozdulnak a termésátlagok, miközben a jobbaknál akár 12-15 t/ha-os terméseredmények születnek. A gyengék részéről azonban hiányzik az akarat a felzárkózásra, hiányzik talán a tőke is, ami a következetlen gazdálkodásból ered.
Persze vannak kedvezőtlenebb adottságú termőhelyek is, ahol viszont arányos költséggazdálkodással, de ugyanolyan fegyelemmel kellene kukoricát termelni. Sokan vannak, akik mégis feladják, akik félidőben látják, hogy nem lesz a terveik szerinti a termés, ezért a költségeket visszafogják, és beletörődnek a gyenge végeredménybe.
Hibridválasztási tévedések
A kukoricatermesztésben a hibrid vetőmag 1953. évi megjelenése (MV 5) és az azt követő hibridprogram elindulása óta permanensen nőttek a terméseredmények.
Állandó szakmai izgalmat váltott ki az újabb és újabb hibridek megjelenése és alkalmazása a köztermesztésben. Óriási terméspotenciál javulás jellemezte a folyamatosan megjelenő új hibrideket, és nem volt kérdéses a termelői szféra számára kezdetben, hogy szinte mindegyiket kipróbálják. Aztán beállt egy bizonyos szintre a hibridekre alapozott árukukorica-termesztés Magyarországon, pedig a termesztéstechnológia, a gépi technika fejlődése sokkal többre jogosította volna a termelői szférát.
Ennek okai nem feltétlenül a hibridválasztásban keresendők, de kétségtelen, hogy a temérdek hibrid közül nem könnyű feladat kiválasztani a termőhelynek, az éghajlati sajátosságoknak leginkább megfelelőt. A hibridek FAO-szám, érésidő szerinti besorolása mellett számos egyéb tulajdonság jellemzi az egyes hibrideket, amelyek tanulmányozására egyre kevesebb időt szánnak a termelők.
A kurrens fajták iránti – a termőhely ismeretében néha indokolatlan – kereslet nem egyszer okoz csalódást. A kukoricahibrid tulajdonságainak ismerete, annak maradéktalan kiszolgálása nélkül ugyanis aligha lehet számottevő termésnövekedést elérni. Gyakran fordul elő a kukoricahibrideknél a vetőmag hamisítása is, éppen az említett, kurrens hibridek esetében, amelyek érthetően nem teljesítenek jól. A rossz – nem az adott termőhelyre való – hibridválasztás pedig hasonlóan gyenge eredményt von maga után.
A vetőmaghasználat a kukorica esetében is legalább olyan fontos szempont, mint más haszonnövényeknél, ráadásul a költségei meglehetősen magasra rúgnak. A szakmailag helytelen hibridválasztás is oka annak, hogy a magyar termésátlagok nem emelkednek a világ vezető kukoricatermelő országai eredményeinek élvonalába.
Gyomirtási kompromisszumok
Nagyon érdekes tapasztalatok gyűltek össze 2014-ben, amikor is jól megfigyelhető volt olyan gyomfajok megjelenése a kukoricákban, amelyek ellen már évtizedekkel ezelőtt sikeresen megvívtuk a harcot, és mentesek voltak tőlük a kukoricatáblák. Következésképpen ekkoriban a gyomborítás nem szívta el a nedvességet, és nem vette el a tápanyagot a kukoricától.
Hát, persze hogy tudják ezt a mai kukoricatermelők is, mégis azt látni, hogy egyre több a gyomos kukorica. Egyre nehezebb például ugyanis a haszonnövény mellett megjelenő fűfélék és más egyszikűek távol tartása, holott az ezzel kapcsolatos ismeretek sokasodtak, a szerhasználat pedig ismert, és a választék – nagy minőségi szórással ugyan, de – rendelkezésre áll.
Okolható ugyanakkor ezért a forgatás nélküli talajművelés is, amely nélkülözi a keverő hatást, és nagyobb teret ad az apró magvú gyomok megerősödésének. Az évelő és a magról kelő egyszikűek elleni fellépés pedig eltérően hatékony, vagy nem is sikerül.
Talán a posztemergens kezelések túlzott térnyerése gyakorlatán lehetne változtatni a pre-kezelések javára, mert akkor még van lehetőség post kezelésre is, így a hatékonyság növelhető lenne.
Súlyos hiba az erősen fertőzött területek olcsó szerekkel való kezelése, amitől aligha várható hathatós eredmény. Ezek az engedélyezett, de alsó dózis alatti mennyiségekkel végzett kezelések teljesen eredménytelenek, amelyek után túlélő gyomnövények tömege és komoly termésveszteség várható.
Egyszikűből – mint a kukorica – egyszikűeket irtani kétségtelenül komoly feladat, és ez okozta a múlt évben a legtöbb gyom kártételt. A kétszikűekkel való elbánás talán egyszerűbb feladat volt, de a tévedés lehetősége ott is fennállt, ha nem volt alapos a szerválasztás, a dózis és a kezelés időpontja.
A 2014. év nyár végi és kora őszi csapadékos jellege azt igazolta, hogy a kukoricában a korai preemergens és a korai posztemergens gyomirtási technológia vizsgázott jól. A tapasztalat tehát annyiban vonható meg, hogy a szerhasználatnál nagy gyakorlatot igényelt az időjárás alakulásának, valamint a gyomborítottság mértékének, illetve összetételének függvényében a költségtakarékos megoldások összehangolt alkalmazása.
Ésszerűtlen költségtakarékosság
A magyar gazdálkodók már említett alsó harmada a kukoricatermesztést nem tartja igazán kihívásnak. Úgy gondolják, hogy olyan kitalált technológia mentén teszik a dolgukat, hogy nagy baj már nem lehet. Hiányzik a versenyszellem a kukoricatermesztésükből, és hiányzik az ésszerű költségtakarékosság is. Utóbbi persze inkább kényszer- vagy ésszerűtlen takarékosság, ami ráadásul – botanikai és technológiai ismeretek híján – rossz időpontokban húzza be a féket, és ezzel jelentős termésveszteséget okoz.
A kukoricatermesztés felső harmadában dolgozó gazdálkodók pontosan tudják, hogy a technológia minden elemét pontosan be kell tartani ahhoz, hogy az átlagosnál jobb termést érjenek el. Elmondásuk szerint ez megéri, mert csak kicsivel kell többet tenni ahhoz, hogy a technológiát maradéktalanul végigvigyék, mintha éppen a vége előtt adnák fel.
Kukoricát termelni persze lehet rutinból is, és mindig ugyanúgy. Aki nem teszi hozzá mindehhez az elmúlt év és a megelőző évek tapasztalatait, az azonban csak egy helyben jár. Igenis, próbálkozni kell az új hibridekkel, a FAO-szám szerinti éréscsoportok okos elosztásával, megválasztásával, a technológiai ajánlások betartásával, a technikai megújulással annak érdekében, hogy előbbre lehessen lépni.
Olyan érzése van az embernek, mintha a kukoricatermelők fele ülne a babérokon, amelyeket évtizedekkel ezelőtt szerzett. Közben változik a klíma, a termőhelyen változik a talajok termőképessége és minden olyan körülmény, ami a termelésre hat. Ehhez újra és újra alkalmazkodni kell, új lendülettel és akarással. Ha nem így van, lesz, akkor a világ elhalad mellettünk, és hiába a jó termőhelyi körülmények, a felhalmozott tudás, a tapasztalat, ha nem akarjuk megújítani a kukoricatermesztésünket. Pedig a nagyobb kukoricatermés nem csak a gazdálkodó, de az ország érdeke is.
