fbpx

Belvízhelyzet és vízitársulati védekezés

Írta: MezőHír-2020/08. lapszám cikke - 2011 április 19.

Az ország jelenlegi súlyos belvízhelyzetét talán senki számára nem kell bemutatni, hiszen a médiák által közölt adatokat sokan ismerik: 300 ezer hektár felett van belvízi elöntés, a károsan átnedvesedett területek nagysága pedig meghaladja az 1 millió hektárt. Sok helyen az őszi betakarítást sem tudták elvégezni; az őszi vetések ezeken a területeken kipusztulnak, sőt még a tavaszi talajmunkák elvégzésére is kicsi az esély.

De vajon mi okozta ezt a helyzetet, és hogyan lehetne hatékonyan fellépni ellene?

A hidrometeorológiai helyzet

Az ország belvízhelyzete alapvetően a csapadék mennyiségétől és a talaj vízháztartási folyamataitól (talajvízszint, felső 1 m-es réteg nedvességtartalma) függ. A 2010. évi csapadékhelyzet szintén eléggé közismert: országosan az évi átlagos csapadék másfélszerese hullott le, de van ahol duplája; a csapadéktöbblet 300-500 mm. Az elmúlt év szinte valamennyi hónapjában (12-ből 10-ben) több csapadék hullott az átlagosnál, tehát már 2010. év elején számos térségben (Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok, Bélés és Csongrád megyében) súlyos belvízhelyzet alakult ki, el kellett kezdeni a védekezést. Sajnos a folyamatos, átlag feletti csapadékmennyiség miatt a védekezés sem lehetett eléggé eredményes. Mire valamilyen mértékben sikerült mentesíteni egy területet — vízelvezetéssel, szivattyúzással –, az újabb eső hatására újabb elöntések keletkeztek. Két kiemelkedően rendkívüli időszakban, májusban és októberben lokálisan olyan mennyiségű csapadék hullott, hogy nemcsak a belvíz, hanem a helyi-vízkár (gyors lefolyások lejtős területeken, medrükből kilépő patakok, kisvízfolyások) ellen is fel kellett lépni, mert ezek településeket is veszélyeztettek.

A talajvíz, a talajnedvesség folyamatos utánpótlást kapott, így nem tudott kiürülni az a talaj-tározótér, ami az őszi-téli csapadékokat fel tudja venni. Az a ritka hidrológiai esemény következett be, hogy augusztusról szeptemberre növekedett az átlagos talajvízszint az országban. A szeptember-októberi talajvízszint és talajnedvesség-tartalomállapotok már egy katasztrofális helyzetet vetítettek előre, hiszen az elmúlt időszak legnagyobb belvizét, a 450.000 hektár elöntéssel járó 1999. évi belvizet sem előzte meg ilyen állapot 1998 őszén.

Sajnos a 2010. szeptember-októberi előrejelzések beigazolódtak; decemberre az elöntött terület nagysága meghaladta a 350.000 hektárt. Számos vízitársulat és vízügyi igazgatóság a karácsonyi és újévi ünnepeket is védekezéssel töltötte. A helyzet nem javult lényegesen 2011 januárjában sem, pedig a hónap viszonylag száraz volt, a lehullott csapadék fele volt a sokévi átlagnak. Ennek ellenére síkvidéken a 0-1 m-es talajréteg mindenütt telített, sőt inkább túltelített. A talajvíz januárban átlagosan 1 m-rel volt magasabban a sokévi átlagnál. A környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságok jelentései szerint a januári maximális belvízi elöntés 406.000 hektár volt, ami február elsejére 318.000 hektárra csökkent. Az előrejelzés szerint azonban február és március az átlagosnál kissé csapadékosabb lesz. Hogy mit jelent ez? — A februári országos csapadékátlag 29 mm, a márciusi 32 mm. Ha tényleg leesik ez a 60 mm hó és eső, az a belvízhelyzetet rendkívül kritikussá teszi!

A művek állapota

A rendkívüli csapadék- és hidrológiai helyzet mellett nyilván az elvezető művek, rendszerek rossz állapotát is az előidéző okok között lehet felsorolni. Az ország területi vízgazdálkodási rendszere úgynevezett vonalas létesítményekből (belvízcsatornákból, kisvízfolyásokból, árkokból) és a rajtuk lévő műtárgyakból, szivattyútelepekből és beeresztő művekből, tározókból, holtágakból áll. A mintegy 100.000 km vonalas létesítmény hármas osztatú: 12.000 km az állami főmű — ezeket a környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságok üzemeltetik –, és 38.000 km közcélú mű van vízitársulati kezelésben. Van viszont mintegy 50.000 km olyan harmadlagos mű, amelyek önkormányzati tulajdonúak és elvileg önkormányzati üzemeltetésűek, azonban a rendszerváltás óta gyakorlatilag nem nyúlt hozzájuk senki. így ezek a csatornák tönkrementek, benőtték a növények, feliszapolódtak, áttöltésekkel szabdaltak. Pedig ezek lennének a vízelvezető rendszerek “hajszálerei”, azok a művek, amelyekkel a mezőgazdasági táblákról össze lehetne gyűjteni a felesleges, káros vizet. Ma ezek a — volt üzemi — csatornák teljesen működésképtelenek!

így a víz összegyűjtését a másodlagos — közcélú vagy más néven társulati — műveknek kell elvégezniük, pedig ezeknek nem ez a funkciójuk; a közcélú csatornák összeköttetést jelentenek a harmadlagos művek és a főművek között. Természetesen közvetlen víztelenítő szerepük is van, így azonban messze nem olyan hatékony a rendszer, mintha a harmadlagos művek is működőképesek lennének. A főművek szerepe a víz eljuttatása a befogadóig (a nagyobb vízfolyásokig), ezért elegendő, ha a teljes rendszernek hosszban csak mintegy 10%-át teszik, de szerepük egy-egy térségben meghatározó.

A vízitársulati érdekeltségi rendszerrel kapcsolatos elégedetlenség és vita is részben az előzőekben leírt viszonyokból fakad. A főműveket állami forrásból úgy-ahogy rendben tartják, a közcélú művek fenntartásának finanszírozásából azonban az állam 2004-ben teljesen kivonult. így a gazdákra és az önkormányzatra maradt a közcélú vízgazdálkodási feladatok finanszírozása, és a bár az érdekeltségi hozzájárulás a 2002 körüli 2 milliárd forintról 2009-re 4,6 milliárdra nőtt, ez a forrás a teljes feladatellátásnak csak a felére, harmadára volt elegendő.

Mit elégeltek meg a gazdák?

Mit látott hát maga körül a társulat felé tisztességesen fizető gazda?

— A döntően állami tulajdonú közcélú művek fenntartásának és üzemeltetésének finanszírozásából az állam teljesen kiszállt, a társulati forrás ezekre a feladatokra messze nem volt elegendő. Azt, hogy hol, mire használták fel az ő befizetését — bár a társulat szakszerűen járt el és a rendszer szempontjából legkritikusabb helyeken használta fel ezt a pénzt –, nehezen tudta nyomon követni. Azt viszont látta, hogy közvetlen környezetében, a táblája mellett a művek kétségbeejtően rossz állapotban vannak — igaz, ezek harmadlagos művek, amelyek tisztítására nem volt fedezet.

Fontos lépés tehát a harmadlagos művek rendbehozatala. Ennek költségeit (mivel általában kisszelvényű művekről van szó) 16 milliárd forintra becsülik a Vidékfejlesztési Minisztérium szakemberei. Számos esetben azonban a csatornákkal együtt a mezőgazdasági utakat is rendbe lehetne hozni, a két feladatot össze lehetne kapcsolni. Forrás kellene azonban majd ezeknek a műveknek a fenntartására is, ahová az érdekeltek, érintettek befizetéseit is fel lehetne használni. Mind a rekonstrukciót, mind a későbbi üzemeltetést a vízitársulatok meg tudnák oldani, igaz, így a fenntartandó hossz átlagosan duplájára nőne, társulatonként az 500 km körüli jelenlegiről 1.000 km-re.

A közcélú vonalas létesítmények jobb fenntartásáról is gondoskodni kellene; az ezekhez szükséges forrást 14 milliárd forintra becsülik a Vidékfejlesztési Minisztérium szakemberei, de legalább 9 milliárd forint feltétlenül szükséges lenne ehhez a feladathoz.

A közcélú feladatok finanszírozása

A közcélú vízgazdálkodási feladatokat az 1999-2003. közötti időszakban az állam és az érdekeltek közösen finanszírozták. Az állam évente 4-5 milliárd forintot fordított erre a célra, a vízitársulati tagoktól 2 milliárd forint folyt be. 2004-től viszont, mint említettük, gyakorlatilag csak az érdekeltek befizetése maradt.

2011. január 1-jétől a vízitársulatok érdekeltjeinek, tagjainak nem kötelező az érdekeltségi (társulati) hozzájárulás befizetése. A 2009. évi CXLIV. törvényt (a vízitársulatokról) a 2010. évi XC. törvény úgy módosította, hogy a kötelező társulati hozzájárulást megszüntette.

Célszerű ezek után áttekinteni, hogy 2011-ben a közcélú vízgazdálkodási feladatok finanszírozása hogyan alakul.

A társulati hozzájárulás helyett a költségvetés 4,6 milliárd forintot biztosít a közcélú művek fenntartására; további 300 milliót bizonyos üzemeltetési feladatokra, döntően szivattyúzásra. A vízitársulatok bekapcsolódhattak a közmunkaprogramba, és közel 3.600 fő foglalkoztatását tervezik. Ez a közfoglalkoztatás teljes mértékben állami forrásból történik, vízitársulati szinten több mint 5,3 milliárd forint felhasználásával. A munkaerőt a társulatok nyilván a vonalas létesítmények és műtárgyaik fenntartására, tisztítására fogják használni. Nem tilos egyébként a tagoknak önkéntesen fizetniük a társulatnak meghatározott vízgazdálkodási feladatok ellátásáért, így a legtöbb társulat ilyen megállapodásokat is köt önkormányzatokkal, gazdálkodókkal.

A rekonstrukcióra, fejlesztésre uniós források állnak rendelkezésre. Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében a vízitársulatok 2008-ban több mint 3 milliárd forint támogatást nyertek el. Ezek a beruházások folyamatban vannak. A 2009-ben benyújtott pályázatok támogatási határozatait éppen a napokban — február elején — postázta az MVH. Itt az igényelt támogatás 3,8 milliárd forint volt, de nyilván ezt csak a következő években, ütemesen veszik igénybe a társulatok. A Vidékfejlesztési Minisztérium éppen a rendkívüli belvízhelyzetre való tekintettel további rekonstrukciós és fejlesztési források rendelkezésre bocsátását is tervezi.

A vízitársulati védekezés

A jelenleg is folyó vízitársulati védekezés gyakorlatilag 2010 januárjában kezdődött el. A kritikus helyen lévő társulatok 350 napot voltak védelmi fokozatban az elmúlt évben, de nem ritkaság a 150-200 napos társulati védekezés sem. 2010-ben több mint 40 vízitársulat végzett jelentősebb védelmi munkát, amelynek az összes költsége 2,1 milliárd forint volt. Ebből 1,9 milliárd forintot térített meg az állam, 200 milliót — az akkor még meglévő — érdekeltségi hozzájárulásból használtak fel. A legkritikusabb időszakokban 240 db szivattyútelep működött, napi 6 millió köbméter vizet átemelve. A vízitársulatok által átemelt teljes vízmennyiség tavaly megközelítette az 500 millió köbmétert. Amikor igazán nagy volt a baj, 700 fő védekezett, és a munkát közel 200 munkagép segítette.

A védelmi munkák 2011 januárjában nagy intenzitással folytatódtak. A napi 6 millió köbméter víz átemelése állandósult, így a januári vízátemelés meghaladta a 180 millió köbmétert. Sajnos ez jelentős kiadásokkal is jár; a Vidékfejlesztési Minisztérium adatai szerint a januári belvízvédekezés 831 millió forintot emésztett fel.

A környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságok védelmi munkájára januárban az volt jellemző, hogy közel 600 millió köbméter vizet emeltek a befogadókba, és jelentős (250 millió köbméter) volt a gravitációs bevezetés is. Vízitársulati szempontból kedvező, hogy a közcélú csatornák jelentős része gravitációsan csatlakozhat a főművekhez, így ott nem kell megemelni a vizet.

Mivel az elöntésben lévő víztömeg milliárd köbméter nagyságrendű, a védekezést nem lehet leállítani. Csak abban lehet bízni, hogy az átlagosnál csapadékszegényebb lesz az előttünk álló három hónap. Amennyiben azonban az előrejelzések beválnak, a belvízvédekezés még hosszú hónapokig elhúzódhat, és a belvíz további jelentős mezőgazdasági területeken hagy maga után katasztrofális állapotokat. Ez pedig az ott gazdálkodóknak komoly termés- és jövedelemkiesést okoz majd. Célszerű lenne tehát a szélsőséges időjárási helyzetek ellen időben fellépni, kellő mértékben összefogni.

Fehér Ferenc

okleveles építőmérnök, címzetes egyetemi docens,

a Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetségének ügyvezető elnöke